A két testvér, Ronnie és Estelle Bennett, valamint az unokahúg Nedra Talley nagyobb sikert aratott a Be My Babyvel, mint a Beach Boys a Don’t Worry Babyvel, amellyel a múlt hónapban elhunyt Brian Wilson a Ronettes előtt tisztelgett 1964-ben. A lánycsapat második – Nagy-Britanniában negyedik – volt leghíresebb slágerével, míg a tengerparti fiúkat a 24. helyig vitte a Don’t Worry hulláma; igaz, a kislemez A oldalán közreadott I Get Arounddal listavezetővé avanzsáltak a tengerentúlon. (Illett Amerika reprezentatív zenekarához, hogy a Beach Boys az Egyesült Államok nemzeti ünnepén, július 4-én masírozott – fennállása óta először – az élre.)
A Ronettes a New York-i Apollo Színház amatőr tehetségkutató versenyén tűnt fel, ám a Harlemben aratott sikernél is nagyobb sztori, hogy a lányokat 1961-ben összetévesztették azzal a tánctrióval, amelyet Joey Dee és együttese, a Starliters műsorához rendeltek a szintén New York-i Peppermint Lounge-ba. Az élelmes bakfisok nemhogy felmentek a színpadra, de látszólag a legcsekélyebb zsén nélkül előadták Ray Charles What’d I Say című számát, és viharos sebességgel meghódították a klub közönségét.
Azonnal szerződtették őket esténként 10 zöldhasúért. A Peppermint Lounge pedig nem volt akármi. Joey Dee, a házi zenekar vezetője, a listavezető Peppermint Twist szerzője és előadója így összegzett: „Marilyn Monroe ott volt. Jackie Kennedy szintén. John Wayne ugyancsak. Nat King Cole nemkülönben.”
A Be My Baby Phil Spector Philles kiadójánál 1963 júliusában jelent meg, és 1964 februárjában a Ronettes már a Rolling Stones-szal turnézott Angliában. Két évvel később a Beatles előzenekara volt a mesés liverpooli négyes amerikai turnéján. Népszerűségében nagy szerepet játszott, hogy Ronnie, Estelle és Nedra félrelökte a korabeli nőktől elvárt szemérmességet, engedelmességet, kihívóan rosszlányos megjelenésével, mozgásával szembement a konvencióknak, elutasította a behódolást. Stimmelt, mint a hármas hangzat, hogy Estelle szobája falán Brigitte Bardot fotója virított.
Ezzel együtt Dee-nek meg kellett beszélnie a lányok szüleivel a szerződtetést, és csak azután kapta meg a jóváhagyást, hogy beleegyezett: minden alkalommal a lázadó bakfisokkal megy kísérőnek Helen nagynéni.
Phil Spector 1967-ben feleségül vette Ronnie Bennettet, majd a párja hét évvel később szó szerint elszökött tőle. Az énekesnő 1990 szeptemberében – Be My Baby címmel – közre adott életrajzi kötetében leírta: Spector lelkileg súlyosan bántalmazta, miközben fizikailag olyannyira korlátozta szabadságában, hogy gyakorlatilag fogollyá tette kaliforniai kastélyában.
Amikor jól ment, akkor sem működött minden. A Ronettes hiába vette fel a Chapel of Love-ot 1964 elején, Spector úgy döntött, nem adja ki a számot. „Könyörögtünk Philnek, jelentesse meg, de hiába” – idézte fel a történetet a nehéz sorsú Ronnie. – „Aztán megjelent a Dixie Cups verziója, és listavezető sláger lett. Annyira lehangoló volt.”
A Be My Baby viszont ragyogóan tartotta magát: 1987-ben a Dirty Dancing című romantikus film retró slágereinek egyike lett Bruce Channel Hey Baby, Lesley Gore You Don’t Own Me, Micky & Sylvia Love Is Strange vagy a Five Satins In the Still of the Night című örökzöldjével együtt. A Ronettes tagjai azonban beperelték Spectort, mondván: nem volt joga ahhoz, hogy engedélyt adjon a szám filmes felhasználására. A producert 1998-ban arra kötelezték, fizessen több mint két és fél millió dollárt az énekeseknek, de az ítéletet 2002-ben hatályon kívül helyezték.
A vokális hármas már jóval korábban kívül került a körön, mert 1966-ban csupán a századik volt a listán az I Can Hear Music-kal. A Ronettes-hatás mégis a twistével vetekedett a hatvanas évek első felében. Márpedig a csípőcsavarás, csikktaposás őrületéről a Peppermint Lounge-ban azt mondták: „Ha nem voltál itt, nem értheted. Nagyobbat szólt, mint a charleston hódítása az 1920-as esztendőkben. Meghatározta a Beatles előtti időket.”
