És persze az is jellemző, hogy Hangl Márkus ezzel a vendéglátóipari innovációval idős korára összespórolt ugyan egy bérházra valót, de az bizony a Nagykörút egyik legkisebb háza volt.
Mindössze 114 négyszögölön épült meg ez az aprócska bérház: ekkora telekre tulajdonképpen nem is lett volna szabad építkezni – a Nagykörútra vonatkozó szabályzat 120 négyszögölben minimalizálta a beépíthető teleknagyságot –, de más megoldás valószínűleg a rajzasztalon sem kínálkozott. A körút ívét megszabta a régi Malom utca vonala, a telek hátrafelé bővítésének pedig a Winkler család égedelem hosszú, a mai Ráday utcából nyíló bérháza állta útját. Egy homlokzati és egy rövidke oldalszárnyra volt tehát hely, többre nem.
Spiesz Ágostonnak, a Ferenc körút 16. építtetőjének persze ez aligha szegte kedvét, hiszen ő kifejezetten a „sok kicsi sokra megy” elv szerint élt. 1886-ban a József körút 75. alatt építtetett egy kétemeletes házat – ott áll ma is, hírmondóként –, majd gyorsan eladta, és az Erzsébet körút közelében, a mai Osvát utcában építtetett fel egy ugyancsak kis alapterületű, de már három emeletes bérházat, amelyben a saját lakását is berendezte. Aztán néhány évnyi takarékoskodás után, 1890-ben belevágott a Ferenc körúti építkezésbe.
A telek olcsó volt, 13 ezer forintért másutt aligha kapott volna körúti házhelyet; hét évvel később pedig már el is adta a kész épületet. 78 ezer forintot fizetett érte egy hasonló üzletekben utazó pallér, Zier Endre, aki tulajdonosként be is költözött az új házba. Ahonnan csak a végrehajtók tudták kitenni, amikor a hitelezői 1902-ben dobra verték a bérházat: az árverésen nem egészen 115 ezer koronáért – 60 ezer régi forintnál is kevesebbért – szerezte meg Hangl Márkus.
De hát Hangl pontosan erről volt nevezetes: a príma üzleteiről. Mindössze huszonhat éves volt 1869-ben, amikor büszkén jelentette minden fontosabb újságban, hogy „Mély tisztelettel alólírottnak van szerencséje a t. cz. közönséggel tudatni, miszerint az ismeretes kellemes és tágas helyiségű vigadói kávéházat átvette, s Farkas Miska zenekara mellett szombaton délbe ünnepélyesen megnyitandja.” A cirkalmasan hosszú hirdetésben aztán nemcsak azt közölte, hogy korábban kilenc éven át az Angol Királynő szálloda szobapincére, illetve szoba-főpincére volt, s munkájával „a legjobb hírnevet vívta ki magának”, hanem egyúttal „kitűnő kávéval, különösen jó tejsűrűvel, valódi Souchong-Caravan theával, a legfinomabb bel- és külföldi liquerökkel, valamint számos bel- és külföldi lapokkal, játszó szobák berendezésével, kitűnő teke-asztalok és carambolokkal” is csalogatta a vendégeket.
Nem puszta legenda, hogy ehhez a bérlethez a Vigadóval szomszédos Angol Királynő szálloda legjelesebb lakója, Deák Ferenc segítette hozzá Hangl Márkust, hiszen a kivételes gesztusként megírt ajánlólevél berámázva függött a kávéház falán.
A támogatás értékét pedig csak emeli, hogy az 1865-ben megnyitott Vigadó első kávésát, Vida Istvánt azért dicsérte a Fővárosi Lapok, mert „a kávés maga, valamint családja és összes személyzete, egytől egyig mind magyarok. A többi kávéházainkban divó »schwarz, weisz, kapuziner,« stb. vezényszavak helyett itt »fekete, fehér, barna« a hivatalos műkifejezés.” Márpedig a frissen pályát váltott szobapincér született osztrák volt, igaz, a haza bölcse mellett tökéletes magyar nyelvtudásra tett szert.
Az azonban már az első évben bebizonyosodott, hogy bár a helyiség elegáns, „tágas, magas, mint valami templom”, és „a falakat két öles tükrök fedik”, valójában rideg, sötét és barátságtalan, ezért nincs az a kunszt, ami megtöltené kellő számú vendéggel. És itt jött Hangl mentőötlete: 1871 elején Pest város tanácsához fordult, hogy engedélyezzék neki egy kioszk felállítását a Vigadó előtt, azon a placcon, amelyen növendék akácok kapaszkodtak kétségbeesetten a sívó homokba.
Nem filléres beruházásról volt szó, hiszen miközben évi 4000 forint volt a kávéház bérleti díja, 8000-be került a pavilon, de mivel ez utóbbi azonnal a főváros tulajdonába ment át, a közgyűlés nagy kegyesen engedélyezte a megépítését. És ezzel nemcsak Hangl, hanem egész Pest kihúzta a lottó főnyereményt. A nép imádta a szabadtéri kávéházat, az asztalok hamarosan elborították az egész Vigadó előtti parkot, és a következő évben a Dunasor háztulajdonosai – a várossal karöltve – az addig sáros, kietlen korzó kiépítésének és fásításának is nekifogtak. A nagyívű fejlesztésre egy szökőkút tette fel a koronát, amelyet 1877-ben ugyancsak a saját pénzén építtetett meg az addigra a pesti nyelvben már rég köznevesült Hangl. A márvánnyal koronázott medencében a hattyúval játszó Ámort formázta az öntöttvasból készült permetező szerkezet.
Tizennyolc szezont húzott le Hangl Márkus ebben a virágzó birodalomban, közben a kávéház mögötti lakásban élt, oda nősült, oda születtek meg a gyermekei is. Felesége, a nála tíz évvel fiatalabb Steiner Anna egy évtizeden belül hat gyermeknek adott életet, közülük hárman élték meg a felnőttkort: Kornélia (1876), György (1878) és Anna (1882). Együtt cseperedtek a vállalkozással, amely a nyolcvanas évekre már első osztályú pesti nevezetességnek számított. „Falun a fecskefészkek rakásától számítják a nyarat, a fővárosi embernek a Hangli a hőmérője”.
Az első tíz év után még természetes volt, hogy a főváros 1888-ig meghosszabbítja Hangl bérletét, különösen, hogy a kávés önszántából 7000 forint éves bért ajánlott ezért. Ám amikor letelt a terminus, és 45 éves lévén nyugállományba készült vonulni, utódjaként üzlettársát és öccsét, Hangl Józsefet ajánlotta a tanács szíves figyelmébe. Az ügy nem várt vihart kavart: a közgyűlésben összecsaptak a „Hanglikánok és a lázadók”, és ez utóbbiak három szavazattal ifj. Rémi Róbertet hozták ki győztesnek. (Ami azt illeti, ő 12 ezer forintot kínált a bérletért, szemben az ifjabb Hangl józan, 8500 forintos ajánlatával.)
Hogy Hangl Márkus valamelyest rossz néven vette a döntést, az nem csak abból derült ki, hogy szeptember közepén a sürgető pakolásra hivatkozva le akarta húzni a redőnyt, és Gerlóczy alpolgármesternek kellett raportra hívnia, hogy megígértesse vele, nem okoz ekkora csalódást a novemberi záráshoz szokott pestieknek. Rosszallásának drágább jele volt, hogy közölte a várossal, elvinné a kioszk üvegtábláit, majd 2200 forintot kért azért, hogy otthagyja őket Réminek. A hét évig tartó pereskedés végén meg is ítéltek neki 1300 forintot.
Hangl Márkus persze akkor már régen a Duna túlpartjáról, a Várkert rakpartról nézte a hajdani birodalmát, és bizonyára elégtétellel töltötte el, hogy a nevezetes kioszk – még ha a kút hattyúját 1893-ban vízcsorgató gyermekekre cserélték is – továbbra is az ő nevét viseli. 1902-ben aztán átköltözött új szerzeményébe, a Ferenc körút 16.-ba.
Azt csak találgatni tudjuk, hogyan akadt meg a szeme ezen a szinte külvárosi házon a belvárosi kávésnak. Talán közrejátszott ebben, hogy Kornélia lánya ómoravicai Heinrich Ferenc felesége lett, márpedig a híres vaskereskedő patrícius család lakó- és üzletháza a rövidke Ferenc körút végénél, az Üllői út és a Mária utca sarkán állt. Az viszont biztos, hogy Hangl Márkus neve és kapcsolatrendszere háziúrként is jó szolgálatot tett.
Zierék idejében egy kocsma működött a ház földszintjén, a lakók között pedig Zay Adolf országgyűlési képviselő és Hevessy László földbirtokos volt a legkomolyabb egzisztencia; a többi lakást egy orvos, egy tanár, egy vasúti hivatalnok, egy tejmérő és egy könyvelő lakta. Hanglék a kocsmát előbb kávémérésre, majd papírboltra cserélték, a lakások számát pedig még csökkentették is. Az 1906-os lakcímjegyzék szerint két ezredes és egy főgimnáziumi tanár mellett náluk lakott Pohl Ferenc, a IX. kerületi elöljáróság vezetője. 1928-ban pedig, amikor már Hangl Anna is a házban élt férjével, Grüner Tivadarral, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár vezérigazgató-helyettesével, lovag Wolcsinszky Gusztáv, ugyanazon bank másik vezetője is a lakók között volt. Harminc éven át Leber István cipészmester képviselte az állandóságot a házban: üzlete és lakása is mindvégig a Ferenc körút 16-ban volt.
Hangl Márkus 1909-ben, felesége 1937-ben hunyt el, a Hangli pedig, habár már a harmincas évek elején le akarták bontani, végül a világháborús ostromnak esett áldozatul. Az innovatív kávés emléke lassan elkopott, nevét egyetlen leszármazottja sem viselte. Kornélia hét gyermeket szült ugyan, de őket a dolgok rendje szerint a kereskedelmi miniszterként és pártalapítóként is híressé vált apjuk után, Heinrichnek hívták. Annának pedig nem lett gyermeke; őt a Mindenki Karácsonyfája akciók elindítójaként, valamint Schlachta Margit pártbeli helyetteseként ismerte meg az ország.
A háborús ostrom idején valószínűleg találatot kapott a Ferenc körút 16., mert később, a felszabadulás kerek évfordulóin újra és újra felelevenítették az újságok azt a szinte hihetetlen történetet, hogy két asszony csaknem egy hónapig húzta ki a beomlott óvóhelyen, míg meg nem mentették őket. Ami biztos, hogy Grüner Tivadarné 1947 márciusában építési engedélyt kapott a ház helyreállítására. 1949-ben aztán az állam feloszlatta a Schlachta-féle Keresztény Női Tábort, két évre rá pedig államosították az összes bérházat.
Az utolsó Hanglról annyit tudunk még, hogy 1969 márciusában hunyt el Budapesten. Talán mindvégig ott lakott, a kapucínerekből és dunai panorámából összespórolt körúti házban.
