Éppen azt olvastam az ország messze legnagyobb példányszámban megjelenő – bár a kormányzat által a KÖZ pénzéből, azaz adóforintjainkból nem támogatott, mégis a leginkább KÖZéleti jellegű – lapjában: „Brüsszelből is jól látszik a pénzherdálás”, amikor csöngettek. Kinéztem, s a kapuban egy csomagszállító közölte velem, hogy pakkot kaptam, amiért nem kell fizetni. Amikor átvettem a dobozt, meglepve láttam, hogy a nevemre és címemre érkezett. Egyik oldalán GONDOSÓRA, a tetején „Segítség egy gombnyomásra!” felirattal. Ki küldött nekem ilyet, hisz eszembe sem jutott, hogy gondosórát rendeljek? Tán a gyerekeim leptek meg vele? De akkor miért nem személyesen adták át?
Először kamunak, átverésnek gondoltam. Amikor felbontottam a dobozt, valóban egy komplett okosóra-készlet elemeit találtam benne. Meg egy mutatós körragasztóval gondosan lezárt borítékot.
Ez már sokat sejtető volt a megindult választási kampány kapcsán egyre gyakrabban érkező kéretlen levelek ismeretében. Nem csalódtam. A borítéknak hitt papír ugyanis egy kettéhajtott levél volt, melyet kinyitva a miniszterelnök nézett rám „bizalomgerjesztő” mosollyal. Mellette a szöveg: „Magyarország Kormánya számára kiemelten fontos a nyugdíjasok megbecsülése, akik évtizedeken át dolgoztak az országért és felnevelték a jelen nemzedéket. (…) az idősek a legnehezebb időkben is számíthatnak a magyar kormány támogatására. Visszaépítettük és megemeltük a 13. havi nyugdíjat, bevezettük a Nők 40 programot, és a brüsszeli támadások ellenére is megvédtük a rezsicsökkentést.” Majd így folytatta: „Az idősek támogatása mellett Magyarország Kormánya kiemelt feladatának tekinti, hogy gondoskodjon az időskorúak biztonságáról is.” Ezért kaptam én is a készüléket „az Európában egyedülálló Gondosóra program” keretében.
Miniszterelnök „úr”! „Téved!” Megint idézőjelben, mert ez nem tévedés, hanem hamis állítások sora. Nem tévedés, hanem megtévesztés – a megtéveszthetők megtévesztése.
Igaz az, hogy „fontos a nyugdíjasok megbecsülése, akik évtizedeken át dolgoztak az országért, és felnevelték a jelen nemzedéket”. Ellentétben önnel, aki a társadalom – vagyis az ön hivatkozási alapja: a nemzet – szolgálatára kapott felhatalmazást nem az állampolgárok boldogulásának biztosítására használja fel, nem az országért dolgozik. Tevékenysége elsősorban és egyre inkább mérhetetlen hatalom- és vagyongyűjtési vágyának kielégítését szolgálja, saját családi és haveri „jelen nemzedékének” a régi arisztokráciához és nagytőkéhez hasonlítható, jövőbeli gazdasági hatalma biztosítására irányul.
Igazi megbecsülést nem a 13. havi nyugdíj meg a nyugdíjprémiumnak nevezett alamizsna jelentené, hanem a nyugdíjrendszer olyan átalakítása, amely tartósan és biztonságosan garantálná a „40+” évi munkával kiérdemelt időskori juttatás valós értékét. Olyat, amely nem a magas nyugdíjasok még több pénzhez jutását, hanem az abból megélni nem, vagy nehezen tudók rendszeres bevételének nagyobb arányú emelését jelentené.
A közszolgáltatások árainak növekedését és az immár tartósan kiugróan magas, megélhetési nehézségeket eredményező infláció oka nem Brüsszel, hanem „Magyarország Kormányának” – elnöke óhajai szerint alakuló – elhibázott, sőt bűnös gazdaságpolitikája. Az, amely a gazdaság szerkezetét egészségtelenül eltorzító, a lakosságot, s különösen az időskorúakat veszélyeztető termékeket előállító külföldi ipari beruházásokat támogatja ezermilliárdokkal. Ahelyett, hogy piacképes magyar kis- és középvállalkozásokat segítene érvényesülni. S ahelyett, hogy a „nemzeti tőke megteremtésének” hangoztatásával saját családját, gyerekkori barátját és „csókosait” gazdagítaná egyoldalú privilegizált helyzetbe hozással, túlárazott beruházásokkal, melyek bevételeinek jelentős része a jelzett kör zsebeibe, illetve bankszámláira kerül. Nem beszélve az üresen kongó stadionokra, botlábú, a nemzetközi élmezőnyt nem, vagy csak keservesen és jelentős távolságból követő futballistákra költött sok száz milliárdról stb.
Ez a pénzherdálás pedig nem csak Brüsszelből látszik. Itthon még inkább! S olyan mértéket öltött, hogy – a közkeletű kifejezéssel élve – a Holdról is. Abból a Brüsszelből is látszik, amely épp amiatt nem folyósít Magyarországot megillető ezermilliárdokat, mert „Magyarország Kormánya”, s annak elnöke nem a társadalom javára fordítja e pénzeket, hanem az említett módon elherdálja.
Ennek egyik szimptomatikus eleme a GONDOSÓRA.
Az időskorúak és a fiatalabb korosztályok biztonságát egyaránt az szolgálná igazán, ha azokat a pénzeket, amelyeket a sorolt módon elherdáltak, az egészségügyre és a szociális hálózatra fordították volna. Ehelyett hagyták lepusztulni, sőt, észszerűtlen intézkedésekkel rombolták azokat. (S ugyanezt tették, teszik a közoktatással, a tömegközlekedéssel, a társadalom jövőjét megalapozó új ismereteket feltáró tudományos élettel, melynek eredményeit hasznosítva tudna a kormányzat is észszerű politikát folytatni.) Ha lenne egészséges egészségügyünk, akkor nem lenne szükség ennyi gondosórára. S ha lenne egészséges gazdaságunk, nyugdíjrendszerünk, akkor nem lenne szükség arra, hogy Magyarország kormánya közpénzből juttasson gondosórát minden érintettnek, mert saját jövedelmükből meg tudnák vásárolni azok gyermekei, akiknek szükségük van rá. Feltéve, hogy még itthon vannak, s nem települtek külföldre. Mégpedig nem csak a jobb megélhetés miatt. Azért is, mert a személyiségi jogokat korlátozó, a jogrendszert hatalmi célokra kénye-kedve szerint alakító kormányzat, és a más véleményen lévőket kiirtandó féregnek tartó miniszterelnök miatt joggal élhetetlennek érzik – egyébként szeretett – hazájukat.
Mindezek miatt a Gondosóra program ugyanolyan megtévesztő látszatintézkedés, mint a rezsivédelem, a kereskedelemben és időnként az üzemanyag-forgalmazásban bevezetett árstop, árlimitálás. Ezek csak azt szolgálják, hogy szavazókat biztosítsanak a hatalom megtartásához, s hogy általuk erősítsék a családi-baráti tulajdonban lévő cégek monopolisztikus helyzetét, bevételeit. Mert nem lehet kétségünk azt illetően, hogy ugyanúgy valamilyen „baráti” cég kapta meg a gondosórák gyártásának és terjesztésének jogát, mint például a lélegeztetőgépek beszerzését a Covid-járvány idején. S afelől sem, hogy a bevétel jelentős része a tulajdonosok magánvagyonát gyarapítja, amelyből persze jut a kedvezményt adó párt választási kampányának finanszírozására is. Ez különösen most lehet fontos számukra, amikor a frissen keletkezett veszélyes versenytárs legyőzése érdekében már ahhoz folyamodott a kormányzatot uraló Fidesz, hogy korlátlanná tegye és ellenőrzéstől mentesítse az egyéni képviselőjelöltek által kampánycélokra fordítható pénzt.
A miniszterelnök mindezek miatt csak látszólag Magyarország kormányának elnöke, valójában pártja, a Fidesz kormányáé. Pártja és önmaga hatalmának megtartása érdekében megtéveszteni igyekszik mindenkit, akit lehet.
De téved is, mégpedig súlyosan. Téved, mert azt hiszi, hogy a társadalom látszatintézkedésekkel, beváltatlan ígéretekkel a végletekig megtéveszthető. Az utóbbi hónapok fejleményei egyértelműen jelzik, hogy egyre többen „látnak át a szitán”, s inkább a „Tiszán” látják biztosítottnak az ország jobb jövőjét. Közöttük nemcsak „ősellenzékiek” vannak, hanem mind több korábbi Fidesz-párti is. E bomlás oka elsősorban nem külső erők – Brüsszel és az ellenzék – bomlasztó politikája, hanem a párt vezérének a társadalomra nézve káros tevékenysége. Azt pedig az ő érdekei felől nézve nevezhetjük önámító tévedésnek, s ezáltal önmaga és hívei megtévesztésének is.
Tévedett, mert nem ismerte fel, hogy sokkal stabilabb és tartósabb az a társadalmi támogatás, melyet a jó politikus a lakosság valós érdekeit szolgáló, okos politikájával ér el. Hatalmának alapja az így elért széles körű megbecsülés. És nem az érzelmes szólamokkal kivívott vakhit vagy a megfélemlítéssel, alamizsnával, megtévesztéssel kialakított függőség. Az első változat bizalmat kelt és őszinte vonzalmat generál. A fondorlatos vagy erőszakos eszközökkel szerzett bázis viszont eleve labilis, mert a hibás, a támogatók számára is kedvezőtlen intézkedések erodálják a bizalmat, és önnön híveit is szembefordítják az így cselevő hatalomgyakorlókkal.
