Ukrajna magyarországi nagykövete a minap egy interjúban diplomatákra jellemző óvatossággal, egyben (túlzó) optimizmussal beszélt az ukrán–magyar kapcsolatokról. Azt mondta, Ukrajnában tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon „Zelenszkij fejével plakátolták ki az utcákat”, ennek ellenére úgy vélekedett, hogy „Soha nem késő bocsánatot kérni, valakinek okosabbnak kell lennie, még akkor is, ha neki van igaza”.
Alapjáraton igaza lenne a nagykövetnek. Egy bocsánatkérés valóban lehetne az első lépés a hivatalos államközi kapcsolatok normális és formális mederbe való visszatereléséhez, csakhogy a Magyarországot elárasztó ukránellenes kormányzati propaganda már sokkal több kárt okozott az államközi kapcsolatok lenullázásánál.
A mai Magyarország „valóságát” ugyanúgy a propaganda nagymesterei alkották meg, mint a hitleri Németországét és csatlósaiét, a mai magyar néplélek ugyanolyan fertőzött már, mint a Horthy-korszak antiszemita propagandájával torzított elődeinké.
Az útszéli plakátok, a minden létező csatornán ömlő szégyentelen és erkölcstelen uszítás láttán-hallatán Goebbels is elégedetten csettintene. Ez a kormányzati propagandakampány már nemcsak az Orbán-kormány szégyene, hanem Magyarország szégyene, minden magyar ember szégyene. Igen, mindannyiunké, hiszen szótlanul tűrjük, még a plakátokat sem rongáljuk meg módszeresen, utcai tiltakozások sincsenek, eszünk ágában sincs lemosni a gyalázatot.
Tizenöt éve mérgezi a magyar lelkeket az orbáni–rogáni propaganda, mindegy, hogy kit, de valakit mindig gyűlölni kell – Sorost, Brüsszelt, Gyurcsányt, Von der Leyent, Zelenszkijt… Goebbels örök zsidója nálunk változó, de örök. A kormánynak nemcsak Ukrajnától illene bocsánatot kérnie, hanem a magyar néptől is. Ezt a tömény lélekmérgezést ugyanis még unokáink is nyögni fogják.