A történeti hűség kedvéért: kormányunk 2022-ben (hónapokkal a háború kirobbanása után is) azon az állásponton volt, hogy Ukrajnát mielőbb fel kell venni az EU-ba, 2024 óta viszont ott fékezi a csatlakozási folyamatot, ahol éri. Hogy mitől változott meg a véleményük, azt nem tudjuk, de több mint valószínű: nem attól, hogy 2025 nyarán kikérték a véleményünket.
Az ún. nemzeti konzultációk amelyek sorába műfaji értelemben a Voks ’25 is beletartozik, az orbáni látványkormányzás jellegzetes termékei. A módszer lényege, hogy úgy tesznek (szigorúan egy senkit semmire nem kötelező formulában), mintha kíváncsiak lennének rá, hogy mit gondol a nép, aztán a válaszok begyűjtése után azt csinálják, amit eredetileg is csinálni akartak. Típuspélda az első kamukonzultáció az alaptörvénykezésről: megkérdezték, jó ötlet-e az ombudsmanok önállóságának megszüntetése, amit a válaszadók nagyjából 80 százalékos többséggel elutasítottak, majd a Szájer-alkotmány lefokozta az ombudsmanokat.
A nemzetinek nevezett véleménykérések esetében egy dolog biztos: hogy senki nem tudja (ellenőrizni), valójában hány válasz érkezett, és azok ténylegesen mit tartalmaznak. A kontrollra már több kísérlet is történt – elegendő talán a Momentum és Hadházy próbálkozásait említeni –, de a konklúzió mindig ugyanaz: a hatalom gondosan ügyel rá, hogy a szavazás validálhatatlan és használhatatlan – illetve politikai értelemben korlátlanul használható - legyen. Azaz: nem megkötni akarják a saját kezüket, átadva a döntés jogát a népszuverenitás valódi birtokosának, hanem ellenkezőleg: szabad kezet, korlátlan felhatalmazást kérnek az átláthatatlan szavazásra hivatkozva.
Az ukrán sztori annyival mindenképpen durvább a szokásosnál, hogy a magyar kormány bő egy évvel korábban eldöntötte, mit gondol keleti szomszédunk uniós belépéséről. Illetve van még egy súlyosbító tényező: tavaly novemberben az oroszok célba vettek a kárpátaljai Munkácson egy transzformátor-alállomást, méghozzá friss sajtóhírek szerint a magyar szolgálatok helyi ügynökei által gyűjtött információkra támaszkodva. Most tehát azt kellene elhinnünk, hogy az Orbán-kabinet előbb diverzáns tevékenységet folytat egy reménybeli EU-tagjelöltnél, kifejezetten az orosz háborús ellenfél keze alá dolgozva, majd halál komolyan odafordul a magyar nemzethez, és megkérdezi, mi legyen a hivatalos kormányálláspont az említett tagjelölt felvételével kapcsolatban.
Akinek a fentiek után is van kedve a kormánnyal konzultálni – mert például szeret fehér papírokra X-eket rajzolni, netán élvezi, hogy ingyen adhat fel levelet, vagy hogy tetszőleges alkalommal kitölthet egy online szavazólapot –, csinálja nyugodtan: törvényt nem sért vele, és ez se nagyobb butaság, mint mondjuk kormánypárti tüntetésekre járni kétharmados kormánytöbbség idején. Mindenki másnak viszont azt javasolnánk, hogy ne pazarolja ilyesmire a drága idejét: 15 évnyi tapasztalatunk van róla, hogy a rezsimet nem érdekli az emberek véleménye, és a számukra még hátralévő rövid időben ez már garantáltan nem fog megváltozni.
