A Demokratikus Koalíció szerint Magyarországon szükség van a baloldalra, és nem hagyhatják, hogy kizárólag a jobboldali pártok – a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk – határozzák meg a hazánk jövőjét, mert a XX. század tragikus történelmi példái azt bizonyítják: ez katasztrófához, válsághoz és diktatúrához vezet. Ezért a baloldal célja nem lehet más, mint megakadályozni, hogy újabb jobboldali egypártrendszer épüljön az Orbán-rendszer helyén – jelentette be kedden Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője, hogy az ellenzéki párt országos plakátkampányt indít július 1-től „Baloldal kell, Európa kell, Klára kell!” felkiáltással.
A forgalmas pontokon elhelyezett óriásplakátokon azt akarják bemutatni, hogy az általuk képviselt baloldal szerint mire van szüksége Magyarországnak, mi szolgálja szerintük a magyar emberek érdekeit. A DK úgy gondolja, hogy Magyarországon csak ő, a baloldal képviselik a dolgozó embereket, a pályakezdő fiatalokat, az életüket végigdolgozott nyugdíjasokat, a munkanélkülieket – valamint a rászorulókat is „a hatalmaskodó, profitéhes” bankokkal és nagyvállalatokkal szemben.
Dobrev Klára levelet írt a magyarországi bankvezéreknek a Babaváró hitel miattA DK szerint Magyarország jövője Európa kell hogy legyen, nem pedig az Ukrajnát lerohanó Vlagyimir Putyin. Nem a méregdrága orosz gáz és atomerőmű, nem az ázsiai diktatúrák, és nem is az ország vagyonát szétlopó fideszes milliárdosok. Magyarország helye az Európai Unióban van, a jobboldali pártok viszont Barkóczi Balázs szerint bármikor hátat fordítanának Európának, ha nem kapnak elég ellopható uniós támogatást.
A baloldali párt a demokrácia és a jogállamiság visszaépítésével meg akarja szerezni hazánknak a visszatartott uniós pénzeket, és meg akarja azt óvni „a fideszes tolvajoktól”, a baloldal támogatja az EU által is védett emberi jogokat, köztük a gyülekezési jogot, és vallja, hogy senki sem szólhat bele mások hitébe, meggyőződésébe és magánéleti boldogságába. Támogatják Ukrajna EU-csatlakozását, és az orosz agresszió megállítását.
Orbán Viktor bejelentette, hogy a Voks2025-ön a válaszadók 95 százaléka elutasította Ukrajna EU-tagságátNemzet Hangja: 96,5 százalék a legfeljebb két miniszterelnöki ciklus, 58 százalék Ukrajna EU-tagsága mellettA baloldal céljainak megvalósításához a DK szerint kizárólag a kormányváltás vezet. Az Orbán-rendszert egyszer és mindenkorra el kell söpörni,
kormányváltás pedig nincs és nem is lesz a több mint félmillió baloldali szavazó nélkül, akik a közvélemény-kutatások szerint soha nem szavaznának jobboldali pártra.
Őket képviseli a Demokratikus Koalíció Dobrev Klára vezetésével, önálló listával és egyéni jelölttel mind a 106 körzetben a 2026-os választáson, hogy egyetlen baloldali szavazó se maradjon otthon – jelentette ki Barkóczi Balázs.
Dobrev Klára a 2025. május 8--án bejelentő Gyurcsány Ferenc után lett a Demokratikus Koalíció elnöke. Az országos plakátkampány azóta a második nagy akció, Dobrev Klára az első pártelnöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy „konkrét ügyekben” készül segíteni a választókat, példaként említve a bankok visszás ügyfélkezelését. A „Klára a hangod” néven indított kezdeményezésbe a párt jogászcsapatát és 106 képviselő-jelöltjét is bevonják.
Növekszik a Demokratikus Koalíció közössége, az ellenzéki pártnak jelen pillanatban még a tagja Gyurcsány Ferenc isRekordrészvétel mellett Dobrev Klárát választotta meg a Demokratikus Koalíció elnökének az ellenzéki párt tagsága