korrupció;büntetőper;tanúmeghallgatás;Trócsányi László;Schadl-Völner-ügy;

Trócsányi László 2025. március 19-én

Trócsányi László: Amikor már nem voltam miniszter, egyszer felhívtam Schadl Györgyöt

A volt igazságügyi minisztert tanúként hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék rendszerváltás utáni legnagyobb ismert korrupciós ügyében.

„Akkor ismertem meg, amikor megválasztották, bejött bemutatkozni. Elmondta, hogy van Phd-ja. Nyilván örülök, ha valakinek PhD-fokozata van. Ő a Végrehajtói Kar megtisztulásáról beszélt” – idézte a Telex, hogy mit mondott Schadl Györggyel való megismerkedéséről Trócsányi László volt igazságügyi miniszter, akit tanúként hallgattak meg a Fővárosi Törvényszéken a Schadl-Völner-per keddi tárgyalásán. Tárcavezetőként – emelte ki – neki fogalma sem volt arról, milyen végrehajtók nyerték meg a pályázatokat, ezt a minisztériumon belül az államtitkárságnak kellett kezelnie. Schadl és Völner kapcsolatáról azt mondta, „olyat el tud képzelni”, hogy voltak olyan protokolláris rendezvények, amikre ő miniszterként nem tudott elmenni, ezért a parlamenti államtitkárát – azaz Völner Pált – kérte meg, hogy menjen el helyette. Ezeken találkozhatott szerinte a két vádlott.

„Szakmai rendezvényeken kívül nem találkoztam vele, kizárólag szakmai rendezvényeken, nem fogadtam az irodámban, nem mentem el ebédelni” 

– felelte a volt miniszter arra a kérdésre, hogy neki milyen kapcsolata volt Schadl Györggyel. A Végrehajtói Kar volt elnökének sofőrje és intézője, a jelenleg csak M. Viktorként emlegetett férfi naplójában viszont szerepel egy ilyen bejegyzés 2018-ból: „Trócsányi és Trócsányi ügyvédi iroda”. Az exminiszter erre most úgy reagált, neki erről nincs semmilyen tudomása, 2017 óta nem ügyvéd, az iroda tőle teljesen független, nincs rálátása a működésére. Schadl György erről most azt mondta, a vízzel menő autója miatt látogatott ott rendszeresen egy szabadalmi ügyekkel foglalkozó ügyvédet, „semmi összefüggésben nem volt ez a miniszter úr személyével”.

– „Azt el tudom mondani, amikor már nem voltam miniszter, akkor egyszer felhívtam Schadl Györgyöt, egy végrehajtási szakkérdésben kérdeztem meg a véleményét. De miniszteri időszakomban társas létet, idézőjelben téve, nem…” 

– mondta Trócsányi László  arról az M. Viktor naplójában 2021. november 2-i dátummal szereplő bejegyzésből, amelyben annyi állt: „Gyurinak szólni, Trócsányi ügye hogy áll!” Ezt az intéző alig három nappal Schadl György letartóztatása előtt írta.

Trócsányi ekkor már csaknem két és fél éve EP-képviselő volt, nem miniszter, arra az időre pedig úgy emlékezett vissza, hogy Schadl letartóztatásáról a sajtóból értesült. Magáról a végrehajtásokról azt mondta. hogy 2014 környékén nagyon sokat írt a sajtó a végrehajtásokról, és ha egy miniszter azt látja, hogy zavar van, akkor azt meg kell oldani. Végül ő arra jutott, hogy a végrehajtást nem kell államosítani, helyette létrehozták a Végrehajtói Kart – aminek 2015-ben lett Schadl György az elnöke.

Trócsányi László egykori államtitkára, Völner Pál elleni korrupciós vádakról azt mondta: „Hidegzuhanyként ért a hír, óriási traumát okozott. Gondoljon bele, akivel kvázi barátként együtt dolgozom, teljes bizalommal vagyok iránta… tudtam rá támaszkodni, békét teremtő volt”. A volt igazságügyi miniszternek a bíró több végrehajtó nevét is felsorolta azok közül, akik már elismerték, hogy pénzt adtak Schadl Györgynek azért, hogy kinevezze őket végrehajtónak, de Trócsányi László azt állította, sosem hallott róluk.

A Schadl–Völner ügy a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb ismert korrupciós ügye Mint ismert, az ügyészség azzal vádolja a Magyar Bírói Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnökét, Schadl Györgyöt, hogy bűnszervezetet tartott fenn, a jól fizető posztokra saját embereit neveztette ki, akik az irodájuk nyereségének jelentős részét visszaadták neki, amiből ő összesen több mint 900 milliót szerzett. Az ügyészség szerint a végrehajtókat Völner Pál, az Igazságügyi Minisztériumi volt államtitkára közreműködésével neveztette ki, aki ezért Schadl Györgytől havi 2-5 milliós apanázst, összesen 83 millió forintot kapott. Az ügyészség Schadl Györgyre 10, Völner Pálra 8 év börtönbüntetést kért.

Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja egyenesen orwellinek nevezte, hogy a Kreml Ukrajnát és az Egyesült Államokat teszi felelőssé azért, hogy elakadtak az egyeztetések.