Kedd hajnalban hatvankilenc évesen elhunyt Kovács Dezső kritikus. Ennyi a szikár tőmondat és akik jól ismerték őt és az írásait, azok számára mérhetetlen a fájdalom. Az utóbbi évtizedekben, ha barátok nem is, de egymásra figyelő, egymással hosszan, szívesen beszélgető, olykor vitatkozó kollégákká váltunk. A színház, a színházról való gondolkodás, az írás kötött minket össze. Nehéz a múlt idő, mert szerencsére Dezső véleménye továbbra is köztünk marad, elsősorban az írásai, a kötetei által.
Ahogy egyik könyvének fülszövegében olvasható, Csornán született 1956-ban. Az ELTE Bölcsészettudományi karán szerzett diplomát. 1981-től 2016-ig a Kritika kulturális folyóirat rovatvezetője, szerkesztője volt. 2014-ben pedig létrehozta az ART7 művészeti portált, melynek alapító főszerkesztőjeként tevékenykedett. Több színházi fesztiválon részt vett válogatóként, zsűritagként. Tanított, workshopot vezetett, szívesen foglalkozott egyetemistákkal, fiatal, pálykezdő újságírókkal, kritikusokkal. Az óriási tapasztalata mellett, amit megosztott velük, mindig kíváncsi volt a véleményükre. Arra, mit gondolnak a világról, vagy egy-egy konkrét művészeti produktumról. Az utóbbi években gyakran fesztiváloztunk együtt. Nagyon sokat lehetett tőle tanulni, inspiráló volt a személyisége. Elsősorban az, ahogy töretlenül hitt a jó színházban. Legutóbb úgy két hónapja telefonon beszéltünk, azt ígérte, küld az új kötetéből, amelynek egy része napló. Ez már nem történhetett meg, a Magyar táncok 2.0 utószavából viszont álljon most valamennyi itt, ez a néhány mondat egyfajta ars poeticaként is értelmezhető: „ Távolról szemlélem ezeket az írásokat. Hogy milyen műfajúak, döntse el a kegyes olvasó. Annyi biztos: egy ember impressziói, aki elég sokat időzött zsöllyékben, filmvetítőkben, kulturális terekben, íróasztaloknál. Közben lelkesedett, unatkozott, meditált, felhorgadt, kacarászott, végül megpróbálta ékes magyar mondatokba foglalni, amit átélt.”
Kovács Dezső jövőre lett volna hetven éves. Nagyon fog hiányozni!
