pedagógusok;tanárok;PDSZ;Budapest Pride;

Minden eddiginél több ember ment ki az idei Pride-ra

Célkeresztbe kerültek a szabadságjogokért kiálló tanárok is

Balatoni Katalin a közösségi oldalán ostorozta a PDSZ-t.

- Ez nem más, mint egy újabb megfélemlítés, egy újabb szakszervezet-ellenes lépés és egy újabb elhallgattatási kísérlet - nyilatkozta lapunknak Pál Alexandra, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja, miután Balatoni Katalin pedagógiai innovációkért felelős miniszterelnöki biztos valótlanságokat állítva ostorozta a PDSZ-t közösségi oldalán, amiért a szakszervezet képviseltette magát a szombati Budapest Pride meneten. A miniszterelnöki biztos úgy látja, a PDSZ nem a gyerekek érdekeit képviseli, és egyebek mellett azzal riogatta olvasóit, ha a szakszervezeten múlna, „már holnap megnyitnák az óvodák és iskolák kapuit a drag queen - álarcos bálkirálynőknek”.

A kormány által elvben betiltott meneten egyébként több százezren vettek részt, Pál Alexandra szerint azért, hogy kiálljanak az emberi szabadságjogok, a jogállamiság védelme érdekében, valamint az Orbán-kormány gyülekezési törvényének szigorításával szemben.

- A több százezres tömeg jelezte, hogy nem kér sem a jogállam további lebontásából, sem a hazug „gyermekvédelmi” propagandából. A kormány ezért a már ismert ellehetetlenítési technikákhoz nyúlt, a gyűlöletbeszéd terjesztéséhez és lejáratókampány indításához. Ennek célkeresztjébe került most a PDSZ is – fogalmazott Pál Alexandra. 

A szakszervezet hivatalos közleményben is reagált a miniszterelnöki biztos szavaira, amelyben jelezték: Balatoni Katalin kijelentései szerintük nem véleménynek, hanem becsületsértésnek minősülnek, amire a nemzetközi nyilvánosság figyelmét is felhívják majd.

Érdeklődtünk a Miniszterelnökségnél és a Miniszterelnöki Kabinetirodánál, egyetértenek-e a miniszterelnöki biztos szavaival, de cikkünk írásáig nem reagáltak megkeresésünkre. Balatoni Katalin bejegyzése alatt viszont több hozzászóló is nemtetszését fejezte ki: volt, aki arról írt, a gyermekvédelemmel kapcsolatban inkább „más történések okán kellene felemelnie a hangját” a biztosnak, amiről eddig elfelejtkezett. Erre Balatoni Katalin azt válaszolta: „amiről Ön ír, az nem a Pride-on található”. Ebben az egyben igaza van: az utóbbi időben napvilágra került gyermekbántalmazási ügyek főként állami intézményekben történtek.

Úgy tervezik, hogy minden körzetben lesz saját jelöltjük.