A magyar kormány józan előrelátással a Budapest Pride kapcsán bemutatta a világnak, hogy nem ül fel a provokációknak. Mindenkor követi alkotmányos rendünket. Bölcsességet mutatott, hogy a magyar rendőrség, bár nem volt szükség a Pride résztvevőinek védelmére, biztosította az atrocitások elkerülését. A mentőszolgálat is példásan megjelent – írta hétfői közleményében a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöke.
Csizmadia László bírálta Karácsony Gergelyt is, amiért semmibe vette a szülők jogait, és Brüsszel utasítására átgázolt a törvényi előírásokon. Nyomatékosította, hogy tévedés lenne azt hinni a főpolgármesterről, hogy szerencsétlen szamár, mivel egy fogott ember, aki hatalma megtartásáért szükség esetén csal és hazudik. Magyarország választópolgárainak többsége nem hagyhatja, hogy fővárosa egy félkegyelmű vezetése alatt szenvedjen. Karácsony úgy menekül, hogy hiszi, a 2026-os választások eredménye kapcsán státuszát megmentheti. Üzenjük, nem így lesz – fogalmazott a szervezet elnöke, majd egy meglehetősen sajátos számolgatásba kezdett: a Pride-on felvonult tömeg, a majd tízmilliós lakosságunkkal számolva, nemzetünk akaratának csak töredékét képviselheti (nem is beszélve a kíváncsi sétálókról).
Drónfelvétel készült a hatalmas tömegről a szombati Budapest Pride-onElúszott Orbán Viktor tekintélye, a politikai bosszú sem lesz igazán hatékony válasz erre a Budapest Pride-raCsizmadia László szerint a felvonulók alapvető célja a polgárháború kirobbantása volt, ami nem sikerült. A brüsszeli globális elit segítségével a Pride-párti ellenzék a közlekedési zűrzavaron kívül káoszt nem tudott előidézni, ezirányú erőlködése dugába dőlt. Üzenjük: Magyarország többségi társadalma, választópolgárai, ha szuverenitásunkat támadják, békésen ott lesznek Budapest hídjain. A nemzethalál képviselői ismét vesztettek! Gyermekeink, unokáink jövőjét szabadon, alkotmányos rendünknek megfelelően, továbbra is szuverén országban fogjuk biztosítani, melyet reményeink szerint rövidesen körülvesz a patrióta szemléletű Európai Unió – zárta sorait a CÖF-CÖKA elnöke.
„Ez volt az utolsó békés Pride!”A BRFK nem bocsátkozik becslésekbe a Pride résztvevőinek számáról, Mérő László szerint körülbelül 280 ezren lehettek kint