előadás;Recirquel Újcirkusz Társulat;

Az indusztriális belső terekhez igazodnak a díszletek, a trójai falovat egy autóipari robot szimbolizálja

Robottal táncoló – Újabb kulisszatitkokra derült fény a Recirquel Társulat készülő szuperprodukciójáról

 Az antik eposzon alapuló Walk my World novemberben modern környezetben kel életre a Millenárison.

Alig egy hónapja még a próbateremben láthattuk a Recirquel Társulat legújabb alkotásának próbáját, de most már a helyszínen, a Millenáris B csarnokában pillanthattunk bele a szuperprodukció létrejöttének folyamatába. Vági Bence, a társulat művészeti vezetője elárulta: a három installációs tér, amit megnézhettünk, mindössze a teljes terület 5 százaléka, hiszen a nézők összesen 6000 négyzetméteren bolyonghatnak majd a 40 installációs helyszín között. Az alkotók nem irányítanak senkit, ahogy belépünk a térbe a hídon keresztül, saját magunk dönthetjük el, milyen sorrendben nézzük meg a jeleneteket, melyik hős sorsát követjük végig.

A Walk my World immerzív produkció ugyanis egy teljesen másfajta élményt nyújt, mint amihez eddig hozzászoktunk. A nézőtér és színpad nem különül el, egy térben létezünk, együtt lélegzünk a művészekkel, együtt éljük végig az előadást. Ugyanakkor az immerzív nem jelenti azt, hogy a produkció interaktív. A nézők láthatatlan vendégként vannak jelen a térben, nem mehetnek oda a szereplőkhöz, nem érinthetik meg őket. Ezért is olyan izgalmas ez az előadás, hiszen mintha egy kulcslyukon kukucskálnánk be, így lesve meg a szereplőket, akik teljesen bevonzanak minket a saját világukba.

Egyelőre persze még befejezetlenek a terek, de az előadáson mintegy 10 ezer kellék szolgálja majd a minél teljesebb nézői élményt. A tárgyak egyike sem véletlenül szerepel az installációkban, mindegyik az adott karakter lelkivilágát, személyiségét tükrözi. Így amikor egy helyszínen éppen nem zajlik az előadás, múzeumként működik – mondta el Vági Bence. A teret nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is kihasználják az alkotók: a földszint a halandó emberek világa, az emeleten pedig az istenek és a királyok helyezkednek el.

A történet a görög és a római mitológiát jeleníti meg, alapvetően Vergilius eposzára épül, Aeneas és Dido szerelmi tragédiáját dolgozza fel. Bár az előadás a mélyreható mitológiai ismeretek nélkül is élvezhető, hiszen a mozdulatok, a kellékek, a szereplők színészi teljesítménye segít abban, hogy értsük, mi is zajlik körülöttünk, azonban még ütősebb a hatás, ha felismerjük az egyes szereplőket, és értjük, mi mozgatja őket. Vergilius eposza szerint egy vihar az épülő Karthágóban vetette partra a trójai háború egyetlen túlélőjét, az új hazát kereső Aeneast. Dido hercegnő éppen gyászolja nemrég elhunyt férjét, de szívesen fogadta a jövevényeket, és beleszeretett az ifjúba. Aeneas sem maradt közömbös, de Zeusz parancsára tovább kellett hajóznia népével végleges hazájába, a későbbi Itáliába. A csalódott királyné megátkozta hűtlen szerelmesét, majd véget vetett az életének.

A próbán mi három installációt tekinthettünk meg, az egyik Tróját jelenítette meg, ahol a falovat egy óriási robot testesíti meg. Az ötméteres gépszörny az autóiparban használt robot továbbfejlesztése, és az előadás során valósággal életre kel. A lenyűgöző szerkezet a Prop Factory Studio munkája, amely olyan hollywoodi szuperprodukciók díszletein is közreműködött, mint a Dűne 2, a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Mentőexpedíció. A „faló” azonban nemcsak vad mozgásokra képes, hanem egészen finom, majdhogynem érzéki mozdulatokra is.

Egy másik térben azt a jelenetet láthattuk, amikor a trójai háborúban meghalt katonák lelke az alvilágba jut. A lelkeket katonai kabátok szimbolizálják, amelyek elindulnak Merkúrhoz, a római mitológiában a holt lelkek vezetőjéhez, aki nyilvántartásba veszi őket, a lelkek így egy hatalmas irattárba kerülnek.

A harmadik jelenetben Kasszandrát láthattuk, a trójai királyi pár gyönyörű lányát, akit Apollón megajándékozta a jövőbelátás képességével, azonban amikor a hercegnő visszautasította az isten közeledését, az megátkozta őt. Innentől kezdve soha senki nem hitte el a lány jóslatait, amelyek viszont mind bekövetkeztek. Hiába figyelmeztette a trójaiakat, hogy a faló a vesztüket fogja okozni, nem hittek neki, és ő ebbe beleőrült.

Az antik eposz mai feldolgozása, a Walk my World egy kortalan, egyszerre retro és futurisztikus világban kelti életre a történetet. Miközben a mítosz sokféle ismert szimbólumon és karakteren keresztül válik átélhetővé a néző számára, a grandiózus díszletterek a 20. század gazdag tárgykultúráját idézik meg, és átvezetnek a sci-fik világába is. 

Gigantikus díszletek

Számos különleges szerkezet látható a produkcióban, többek között egy fényekben úszó, gigantikus trón; hatalmas tartályokból álló, forgószínpadot is magában foglaló barlang; a földről felemelkedő ágy és asztal; valamint egy régi repülőgép elektronikájára épülő irányítópult is látható lesz. A tengert pedig egy hatalmas labirintus szimbolizálja majd, amelyen keresztül a főhős mindig más helyre jut el. 

Mutatjuk a nyerőszámokat!