Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban az ukrán csatlakozási tárgyalások megvétózásáról), hogy „az uniós vezetők azt akarják, hogy Ukrajna minél előbb legyen tagja az Európai Uniónak”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem az uniós vezetők tanácskoztak a héten Brüsszelben, hanem a tagállamok vezetői, és közülük 26-an nem értettek egyet Orbánnal. Nem Brüsszel áll tehát vele szemben, hanem egész Európa. Nem mindegy.
Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy eddig sem sikerült félretolni őt Brüsszelben, pedig „egyedül állt az útjukban, mint a Tienanmen téren a tankokkal szemben ellenálló kínai, most azonban már kétmillió kétszázezren álltunk itt az úton”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a kínai ellenálló a hatalmi erőszak ellen tiltakozott, Orbán viszont Európa és Ukrajna közös, demokratikus szándéka ellen. A kétmillió kétszázezer magyar pedig, akinek a soha nem ellenőrzött szavazata mögé bújt, a választásra jogosultaknak még az egyharmadát sem éri el. De hát úgyis csak egy szavazat számít: az övé.
Azt állította továbbá a miniszterelnök, hogy Ursula von der Leyen „azon az alapon kérte a magyar kormánytól a Pride engedélyezését, amilyen alapon annak idején Moszkva. Magyarországot alárendelt országnak tekinti, és arra gondol, hogy ő Brüsszelből utasíthatja a magyarokat. "Én emlékszem a nyolcvanas évekre, pont ez volt.”
Ezzel szemben a tény az, hogy rosszul emlékszik, egyáltalán nem ez volt. Az Európai Bizottság elnöke nem utasított, csak kért, méghozzá olyan európai szabályok alapján, amelyeket Magyarország is önkéntesen elfogadott. De ha Orbán szerint már a nyolcvanas évekbe jutottunk vissza, akkor lassan magát is összehasonlíthatná Kádárral. Közeleg a vég?
Azt állította Takács Péter egészségügyi államtitkár (az ATV vitájában Kulja András, Tisza-párti európai parlamenti képviselővel), hogy „az, hogy mi vállaljuk a vitát, természetes”.
Ezzel szemben a tény az, hogy egyáltalán nem természetes, és a szabály alól ez volt az eddigi egyetlen kivétel. Amely, mint tudjuk, a szabályt erősíti.
Azt is állította Takács (ugyanott), hogy „2010 óta három és félszeresére emeltük azt a forrást, amely az egészségügy számára rendelkezésre áll. Ekkora emelés egy kormány idejében sem volt. Ugye, ez 350 százalék.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ez csak 250 százalék. De ennél is lényegesebb, hogy míg 2010-ben a GDP arányában 7,5 százalék volt az egészségügyi kiadások aránya, a legutóbbi, 2022-es KSH-adat szerint már csak 6,7 százalék. Ezen belül ráadásul az állami kiadások aránya is csökkent valamelyest 2010-hez képest. Legközelebb tessék más számokat hozni!
Azt állította Rogán Antal (a Telex kérdésére), hogy „az tartozik a miniszteri feladataimhoz, amit én annak gondolok”.
Ezzel szemben a tény az, hogy az Alaptörvény szerint „a miniszter a Kormány általános politikájának keretei között önállóan irányítja az államigazgatásnak a feladatkörébe tartozó ágazatait és az alárendelt szerveket, valamint ellátja a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott feladatokat.” Mintha ebben nem szerepelne olyan kitétel, hogy „továbbá amit a miniszter annak gondol”, ugye?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.