Milyen jó volt régen! Matolcsy György korábbi jegybankelnök víziói, vágyai, bemondásai - éppen mikor, mi - kis időre el tudták hitetni, hogy igenis jobb lesz itt nekünk Magyarországon. Akár még Ausztriát is beelőzhetjük. De legalábbis jobb lehetne, ha minden úgy alakulna, ahogyan ő magában végigvezette. Aztán megérkezett Varga Mihály a Magyar Nemzeti Bank élére és lerángatott bennünket a földre. Minden körítés vagy színezés nélkül az arcunkba tolta a csúf igazságot: egyelőre nem lesz jobb. Sőt.
Tudjuk mi ezt. A mindennapokban érezzük annak a hatását, hogy a gazdaság rosszul működik. Ha máshonnan nem is, de a boltokban, a benzinkúton, a befizetni való számlákon, a szolgáltatások díjain keresztül látjuk, hogy miközben minden egyre drágább, mi nem élünk jobban. A drágulással a fizetések és a jövedelmek, pláne a nyugdíjak, nem tudják tartani a tempót. Aki járja az országutakat, tapasztalja a vállalhatatlan minőséget, aki utazik a Máv-val, viseli a hűtetlen kocsikat, a koszos vécéket, a késéseket, nézzük, ahogyan a NER-milliárdosok milliméterről-milliméterre veszik meg az országot...hosszasan lehetne sorolni, hogy mi nem működik.
Varga Mihály tehát jegybankelnökként nem ígér nekünk semmit, vagyis éppen semmit ígér. Erre az évre a Magyar Nemzeti Bank 0,8 százalékra vette vissza a GDP előrejelzését - szemben a kormány 2,5 százalékával -, lefelé mutató kockázatokkal, ami legjobb esetben is azt jelenti, hogy a gazdaság helyben jár. A beruházások és az export még csökkennek is, az infláció 4,5-5,1 százalék lehet az idei évben, marad tehát dobogós az Európai Unióban. Varga Mihály a hivatalbelépésekor még próbált szebb jövőt elénk vetíteni, de nyertek a tények és a számok.
De addig is, amíg a kormány meghallja Varga Mihályt, s esetleg elkezd reális alapon jövőt tervezni, itt vagyunk mi, a lakosság, akik, ahogy az MNB-ben mondják, fogyasztásunkkal felszínen tartjuk a gazdaságot.
Szívesen tesszük. Csak egy baj van: már nem sokáig bírjuk.