Egyre többen mondogatják itthon: egy normális országban szeretnének élni. S nem csak arról beszélünk, hogy végre úgy működjenek a közszolgáltatások, ahogy elvárható lenne egy olyan országtól, amely több mint két évtizede az Európai Unió tagja, hanem arról is, hogy olyan képviseletünk legyen akár a NATO- akár az uniós csúcsokon, amilyenre büszkék lehetünk. Amilyet magunkénak érzünk. Olyan személy legyen jelen a nemzetközi színtéren Magyarország részéről, akiről tényleg azt érezzük, minket képvisel, de az európai értékek előtérbe helyezésével. Mert minden állítással szemben a kettő nem ellentétes egymással, éppen ellenketőleg, egymást erősítik. Sok magyar önbecsülését is erősítené, ha azt látnák, hogy a NATO és az EU vezető személyiségei adnának az országunkat képviselő politikus szavára.
Most nem ez a helyzet. S nem azért, mert „nem adják meg a tiszteletet” Magyarországnak a nemzetközi vezetők, ahogy ezt kormányfőnktől és a külügyminisztertől oly sokszor hallottuk, hanem mert vezetőink nem is titkolják: ellenségként tekintenek az EU állam- és kormányfőinek többségére. Különben nem fordulhatna elő, hogy Orbán Viktor épp az uniós csúcson ismertesse a Voks2025 „eredményét”, s állítsa azt, hogy „a szavazók 95 százaléka nemet mondott Ukrajna EU-csatlakozására”, miközben itthon – s ne legyenek kétségeink, az EU-s vezetőknek is pontos információik vannak erről – jól tudjuk, mennyire vehetőek komolyan ezek a számok. De épp az EU-csúcson előhozakodni ezzel, finoman szólva is udvariatlanság.
Kormányfőnk retorikáján is látni, mára mennyire megváltozott Magyarország pozíciója az EU-n belül. Korábban miniszterelnökünk az uniós csúcsok után rendre arról számolt be, micsoda győzelmet aratott. Most már győzelemről nem beszél, hanem azzal büszkélkedik, hogy miként akadályozza, lassítja le az Unió intézményrendszerének működését, ami után joggal tehetjük fel a kérdést: mégis, kinek az érdekeit szolgálja? „Kis híján elsöpörte a népharag” a csúcstalálkozón, mondta, mert ő nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását. Ebből látszik: nem csak az EU-s politikusokat nem tiszteli, saját honfitársait sem, hiszen arról sosem tesz említést, hogy az ukrán uniós csatlakozás nagyon derűlátó jóslat szerint sem következik be tíz év alatt. Miniszterelnökünk ismét megvétózta az Ukrajnáról szóló közös nyilatkozatot és az újabb uniós szankciókat Oroszország ellen. Ezeken persze már senki sem lepődik meg az uniós színtéren.
Jó lenne egyszer olyan világban élni, ahol valóban büszke európai polgároknak érezhetjük magunkat és nem olyan politikai vezetőknek kell alárendelnünk magunkat, akik már leplezetlenül külső érdekeket szolgálnak. Méghozzá egy olyan országét, amely oly sok szenvedést okozott Magyarországnak. A „béke” retorikáját várnánk el a nemzetközi fórumokon a magyar politikusok részéről, ahol a többi vezetővel való kompromisszum a cél és nem a „harc”.
Ami a NATO-csúcsot illeti, Ukrajna támogatása – amint Orbán Viktor lelkendezett – valóban háttérbe szorult, de Kijevet biztosították az európai partnerek arról, nem hagyják magukra. Nem is hagyhatják, hiszen a közös Európa a szolidaritáson alapul és nem a gyűlöletkeltésen, a kirekesztésen.