Azt hiszem a Fiatal Írók Munkaközösségében találkoztunk először. Erdős László, az illegális kommunista, Reményi Béla költő: mindketten közepes tehetségű, de kedves, segítőkész emberek. A harmadik, a velünk majdnem egyidős, hatalmas műveltségű Abody Béla, aki arra tanított bennünket, hogy az írás ön-dokumentáció. Ezt ő maga is sikerrel gyakorolta.
Gömöri György ön-dokumentációja születésével kezdődik és 1990-ig tart. Nyilván azért hagyja abban 1990-ben, mert az utolsó negyedszázadban semmi érdekes sem történt vele. De erről később. Zsidónak született, azután „az egész család kitért”. Nem sok, de valami haszna volt. Keresztény iskolában bújtatták, megúszta a nyilasuralmat, majd egy évet a sárospataki kollégiumban tanult angolul. Gimnazista korában verseket írt és fordított, a bölcsészkaron magyar-történelem szakra jelentkezett, de igazán a lengyel irodalomban érezte jól magát. Ennek messzemenő következményei lettek, ugyanis 1956 nyarán és őszén egyenesben kapta Varsóból az információt, amit azon nyomban terjesztett az egyetemen és az Írószövetségben.
Nos, itt a következő párhuzam életeinkben. Varsóban kezdődtek a reformok, Kelet-Berlinben a tüntetések és Budapesten tört ki az írók és egyetemisták lázadásával kezdődő forradalom. Az október 23-i megmozdulás Gömöri ötlete volt és a lengyelek melletti rokonszenv-tüntetés – lett volna. Gerő Ernő, Rákosi utóda, gondoskodott arról, hogy a békés felvonulás a rádió fegyveres ostromával végződjön. Október 22-én a bölcsészkaron órákig tartó, és a dolog természeténél fogva elég zavaros gyűlésen mindkettőnket megbíztak a „Március 15. vitakör” megalapításával, Március 15-ből másnap október 23. lett. Az igazat megvallva verset (ő) és novellát (én) akartunk írni. Történelem lett belőle.
Megalakult az Egyetemi Forradalmi Bizottság, a napilappá alakított Egyetemi Ifjúság, amelyet együtt szerkesztettünk. Novemberben menekülni kellett. Gömöri György rögzítette az alapigazságot: „jobb nekünk az Oxfordi Egyetem, mint a gyűjtőfogház”. Húsz-egynéhány magyar diákot fogadtak ösztöndíjjal, egyetemi szobával. Ki-ki az alkatának és elképzelésének megfelelő tantárgyat választotta. Egyetlen új tantárgyat sajátítottunk el mindannyian: a szabadságot.
A hosszú, legtöbbünknek életfogytiglani tanulmányút alaposan megváltoztatta az otthon elképzelt jövőt. Gömöri György soknyelvű életnek nevezi, én inkább a párhuzamos életet választanám. Éppen az ő élete példázza, hogy maradhat valaki magyar költő és patrióta, ugyanakkor angol (azaz nem csupán angliai) tudós – mindez három nyelven. Angolul, lengyelül és valamit franciául még Magyarországon megtanult. Soha nem felejtem el, hogy amikor Gömörit és Horthy Istvánt (az unokát) oxfordi dolgozószobámban találtam, számomra teljesen érthetetlen nyelven, indonézül társalogtak...
Lássuk Gömöri György három életét. Az első persze a magyar irodalom. Versekkel kezdte, de műfordítóként és irodalomtörténészként is folytatta. Ebben a formában ritka keverék, ugyanis a költészet képzelőtehetség és indulatok dolga, bár nem csak nálunk, de a világ más tájain is a legjobb fordítók általában a legjobb költők. Ő a líra teljes skáláján játszik, kötött ritmusokkal, szonettel, de az időben haladva egyre több szabadverssel. Fordított angol, lengyel, orosz költőket magyarra, szerkesztett angolul antológiákat, írt tanulmányokat magyarul, angolul és lengyelül. Borisz Paszternák versfordításaival, üldözése idején, sikerült borsot törnie a magyar és az orosz hivatalosság orra alá.
A második, a hajdani lázadó az enyhülő Kádár-korszakban 56-os múltjának feladása nélkül elég ügyesen manőverezett ahhoz, hogy magyar folyóiratokban is megjelenhessen. Ezzel az emigráció bizonyos köreinek orra alá tört borsot, de ez nem érdekelte. A nagyon kevés szerző közé tartozott, akik egyszerre szerepeltek hazai és emigráns fórumokon.
Az előbbi hasonlatot folytatva inkább lett ő Cambridge-ben egyetemi tanár, mint Magyarországon egy vidéki, vagy külvárosi középiskolában. Az ötvenhatosokat, szabadulásuk után, ez várta. Tegyük hozzá, hogy Cambridge mellett Amerikában (Berkeley és Harvard) is professzorkodott, s mind a négy világtájon tartott különböző témákról előadást, idősebb korában a Krakkói Akadémia tagjává választották.
Számomra elképesztő a munkabírása és emlékezőtehetsége. Vagy hetven kötet: gyermekkora apró eseményeitől 56 objektív történetéig. Sikereivel sohasem henceg, csalódásait, ballépéseit sem titkolja.
A dicséretek végén illik rosszat mondani, legalább szemrehányást tenni. Miért fejezi be életrajzát 1990-ben? Azóta is történt egy és más a világban, vele és párhuzamos életünkkel. Ide a folytatást, mert ha nem...!
(Gömöri György: Soknyelvű életem – Önéletrajz 1990-ig. Savaria University Press, 2024)
