A saját levükben főnek a betegek – ezt mondta az RTL Híradónak az a nő, akinek anyja a szentesi kórház krónikus belgyógyászatán fekszik. Az osztályon nincs klíma, így a nő maga vásárolt egy ventilátort, hogy némi légmozgás legyen a kórteremben.
A globális átlaghőmérséklet emelkedik. A klímaváltozás káros következményei már nem a jövőt, hanem a jelent szabják meg. Különösen azok szenvednek ettől, akik a legvédtelenebbek: az idősek, akik nem képesek magukat ellátni. Elsősorban a fekvőbetegek, a műtét után lábadozók, az ápolási osztályokon, idősotthonokban fekvő emberek. A mentálisan betegek, akik nem képesek felfogni az állapotukat, vagy azt tévesen értelmezik. És persze a gyerekek, az újszülöttek, a koraszülöttek, különösen azok, akiket inkubátorokban helyeznek el. Mindezt csak fokozzák a gyógyszerhatások, a betegségek.
A fent felsoroltak most nem tehetnek mást, csak viselik a rendszer felelőtlenségét, felkészületlenségét. Meglehet, a kiszáradás, a zavartság, az ödéma, a görcsök, az ájulás, a kimerülés és a hőguta még nem éri el őket, hiszen ezek a tünetek már csak akkor jelentkeznek, amikor a szervezet nem képes kompenzálni a hőmérséklet drasztikus hatását, és az egyéni érzékenység és alkalmazkodás más és más. De a magas hőmérséklet stresszként éri az egész szervezetet.
Az időseket ápoló osztályokon és otthonokban az ápolási környezet drámai módon befolyásolja a szervezetnek az extrém hőmérsékletre adott válaszát. A légkondicionálás hiánya nem az egyetlen veszélyeztető tényező: bajt okoz például a rossz szellőzés és a zsúfolt szoba, a fürdők elérhetetlensége és rossz állapota, ami miatt nem lehet gyakrabban zuhanyoztatni a betegeket.
És mindennél sokkal, de sokkal fontosabb, hogy legyen elegendő személyzet, hogy folyamatosan megfigyelje, diagnosztizálja a betegek tüneteit. Ők azok, akik hol ápolói furfangokkal, hol a szakma művészeiként belevarázsolják a betegekbe a szükséges folyadékot, és időben tetten érik az olykor labilis szervezet állapotváltozásait, hogy aztán a megfelelő klinikai eljárást alkalmazzák.
Ne tévedjünk, a hőhullám esetén használatos szakmai szabályrendszerben le van lefektetve, hogy mennyi lehet egy betegszobában a hőmérséklet; hány légkondicionáló vagy ventilátor kell. Ezt a betegek és látogatók akár számon is kérhetik, csak éppen a szentesi esetnél a Belügyminisztérium hirtelenjében nem tudta előkapni, mert azt találta üzenni: „a kórházakban nincsen klímakrízis, az ágazat minden szereplője pontosan tudja, hogy mi a teendője”.
Az a baj, tisztelt rendőrminiszter úr, hogy a jelek szerint nem tudja. Mert ha tisztában lennének a protokollal, akkor hangos jajongás is lenne, hogy mi minden miatt nem lehet azt betartani. Vagy az a magyarázat, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ ajánlását nem is kötelező betartani? Milyen szép feladat lenne az OKFŐ Ápolási és betegbiztonsági igazgatójának kidolgozni egy ilyen rendeletet, benne a számon kérhető protokollt.
A klímaügy ráadásul eltereli a figyelmet arról a gyalázatos szemléletről, ami ma a Belügyminisztérium és a kormány politikáját jellemzi. Arról, hogy nem a klímaberendezés hiánya a legsúlyosabb probléma, hanem hogy nem a szakma szabályai szerint látják el a betegeket. A fokozott ellátáshoz nincs elég ápoló, nem tapasztalható felelős hozzáállás. A Belügyminisztérium válasza nem egyszerűen gondatlanságról tanúskodik – ez a szakmai feladatok negligálása. Miközben egy asszony egy kórházban a saját anyja életét próbálja elviselhetővé tenni egy ventilátorral.
Kérdés az is, az osztályon dolgozó ápolók, orvosok korábban miért nem hívták fel a vezetés figyelmét a helyzetre. A betegjogok védelmében figyelmeztetni kellene a fenntartót a betegeik veszélyeztetett voltára. Ezt a magatartást a betegek elhanyagolásának hívják, morális vakságnak, mert náluk jobban senki nem tudja, hogy miképpen romolhat vagy válhat instabillá a betegek állapota.
Ne kerüljük meg a kórház vezetésének felelősségét sem: hiszen a menedzsmentnek az lenne a dolga, hogy biztosítsa a biztonságos, emberhez méltó, szakszerű ápolási környezetet, az árnyékolást és hűtést, a megfelelő létszámot. De ők a jelek szerint lojálisak a hatalomhoz, és inkább hallgatnak.
Miért egy hozzátartozója méltatlan helyzete miatt aggódó civil hívta fel a figyelmet a betegek sanyarú állapotára? Ez a szentesi kórházi történet a jéghegy csúcsa. A beteg lányának cselekedete nem elvárható kötelesség, ahogy az sem, hogy közösségi gyűjtést indítottak klíma vásárlására. Mi lesz a többi kórházi osztályon fekvő sok száz beteggel az országban?
A tulajdonos, az állam felelőssége és kötelessége lenne a megfelelő épület, a felújított és karbantartott villanyvezetékek biztosítása. A hűtés és a vészhelyzet valódi költségeinek fedezése, a fürdőszobák felújítása, az ápolási eszközök beszerzése, és ami a legfontosabb, a megfelelő létszámú ápolószemélyzet biztosítása, hogy a helyzetet kezelni lehessen. A személyzet és a betegek folyadékkal való ingyenes ellátása ebben a helyzetben például alapvető kérdés, ahogy azt sem lehet tagadni, hogy heti egy zuhanyozás, amikor kánikula van, nem elég. Az idősek, akik egész életükben keményen dolgoztak, megérdemelnek bizonyos higiéniai komfortot és normákat. Biztonságot, védelmet és tiszteletteljes bánásmódot.
Milyen dolog az, hogy így negligálja a betegek helyzetét a Belügyminisztérium? Csak azért hallgatnak, mert ha foglalkoznának vele, kiborulna a bili, láthatóvá válna az eddig elhallgatott problémák tömege. Ez így nincs rendben, ahogy a szentesi beteg lánya is mondta.
De vajon meddig hallgat a többi érintett? Meddig nézi el a társadalom, hogy ha jön a nyár, akkor a betegszoba a szenvedés és az emberi méltóság megsértésének színtere lesz?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.