Hónapok óta nem hajlandóak válaszolni az érintett tárcák – a miniszterelnökségig bezárólag – a Népszava azon kérdésre, hogy mikor tervezi a kormány aláírni a szlovák féllel a készülőben lévő megállapodást a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ügyében máig fennálló kérdésekről, így a vízmegosztásról és az erőműben megtermelt, részben Magyarországot illető áram átvételi áráról.
Ugyanakkor egyre több jel utal rá, hogy a megegyezés küszöbön áll:
lapunk úgy tudja, hogy a magyar kormány részéről azt szeretnék, ha a parafálás még júniusban megtörténne.
Az egyezség legalizálná az 1997-es hágai ítéletben a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített egyoldalú Duna-elterelést, és a megállapodás nyomán Magyarország beszállna a Bősi Erőmű turbinaparkjának mára időszerűvé vált teljes felújításába. Emellett információink szerint az is felmerült (és az ezzel kapcsolatban elküldött kérdéseink is válasz nélkül maradtak), hogy a magyar fél mégis megépítené a nagymarosi vízlépcsőt – amelynek a meg nem építése érdekében anno Hágához fordultunk –, lehetővé téve, hogy az erőműrendszert csúcsra járatásos üzemmódban működtessék.
Emlékeztetőül: a bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás az 1980-as évek végén a rendszerváltás és a hazai civil mozgalom csírája volt, és azzal ért a csúcsra, hogy az MTA egy tanulmányban kimutatta:
a csúcsra járatás, vagyis a Duna váltakozó felduzzasztása és leengedése az áramtermelés optimalizálása érdekében olyan ökológiai károkkal járna, amelyeket semmilyen gazdasági haszon nem tudna ellensúlyozni.
Az akadémiai dokumentum hatására az akkori kormány kihátrált a kétoldalú szerződésből, a jogvitát pedig Hágába vitte, ahol 1997-ben dodonai ítélet született: Szlovákiának joga volt megépítenie Bőst, Magyarországnak nem kell megépítenie Nagymarost, a többi vitatémáról pedig a feleknek meg kell egyezniük. Szlovákia azóta
jogosulatlanul használja a határfolyónak számító Duna teljes vízmennyiségét áramtermelésre és egyéb célokra, a vízmegosztásról pedig azóta sem állapodtak meg, annak ellenére, hogy a hágai ítélet egyik pontja erre kifejezetten felszólította a két országot.
Az Orbán-kabinet most elsősorban Fico-kormánnyal fenntartott jó kapcsolat érdekében hajlana a további magyar érdekeket feladó kompromisszumra, egyfajta megbékélési ajándékként, és egyben cserealapként bizonyos brüsszeli alkukban, ha a szlovák kormányfő Magyarországgal együtt szavaz vagy vétózik. Van persze magyar szempont is: Nagymarost és a csúcsra járatást valójában a magyar energialobbi mindig is jobban akarta – a szlovákoknak Bős a jelenlegi formájában tökéletesen megfelel –, és a jelenlegi energiaínséges időkben ez a vágy nyilvánvalóan csak erősödött. A nagymarosi duzzasztó létrehozásával
többek között megépíthetővé válna a pilismaróti hegytetőn egy 1200 MW teljesítményű szivattyús energiatározó is, főként a paksi 5-ös és 6-os számú atomerőművi blokk völgyidőszaki áramfeleslegének tárolására.
A megállapodás tető alá hozása érdekében a magyar miniszterelnök 2023 márciusában Czepek Gábort, az MVM igazgatóságának elnökét, az Energiaügyi Minisztérium államtitkárát a magyar–szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztésért felelős kormánybiztossá nevezte ki. Czepek írásban rögzített feladata többek között Magyarország képviselete a magyar–szlovák energetikai és környezetvédelmi kapcsolatokban, szakpolitikai és nemzetközi jogi tárgyalásokon, „összefüggésben a hágai Nemzetközi Bíróság Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos 1997. szeptember 25-i ítéletének végrehajtásával”.
A kormánybiztos folyamatosan egyeztet a szlovákokkal, május 14-én például azt írta ki a Facebookra: „Holnap irány Győr, jön a 11. tárgyalás. Ha minden jól megy, hamarosan lezárhatunk egy 36 éves jogvitát, pont kerülhet Bős-Nagymaros ügyének végére. A cél az, hogy mindkét félnek megfelelő, az energiabiztonsági és a környezetvédelmi szempontokat egyaránt figyelembe vevő megoldás szülessen.”
Utólag pedig ezt:
„Egyre közelebb vagyunk a lezáráshoz, június 30-ig egy előzetes megállapodást tervezünk kötni a főbb tartalmi pontokról”.
Az említett főbb tartalmi pontokat már 2024 júliusában ismertette egy konferencián, ahol konkrétan is említette a bősi erőmű csúcsra járatását, ami nem megoldható a nagymarosi visszaduzzasztás nélkül. Szintén szóba került a szigetközi Öreg-Duna vízszintjének fenékgátakkal történő megemelése, aminek csak akkor van értelme, ha nem jön létre a magyar szempontokat is figyelembe vevő megállapodás a vízmegosztásról, és nem jut a jelenleginél több víz a főmederbe illetve a mellékágakba.
Orbán Viktor is szóba hozta tavaly szeptemberben, hogy közel a megállapodás – igaz, ő a duzzasztóépítést nem erősítette meg –: „A szlovákokkal is egyébként jó ütemben tárgyalunk arról, hogy a nyolcvanas évek óta nyitott – nemzetközi jogi értelemben is nyitott – vitánkat lezárjuk. (...) Könnyen lehet, hogy lesz szlovák-magyar megegyezés a közeljövőben, anélkül, hogy gátat kéne építeni.”
A kormánybiztos viszont ennél kétértelműbben fogalmazott: „A magyar-szlovák kapcsolatok biztató alakulása az első megbeszélés tapasztalatai szerint is kedvező alapot teremthet a rég időszerű megállapodásra. A nagymarosi építkezést 35 éve függesztették fel. (...) A mindkét fél számára elfogadható megoldás azonban mindmáig várat magára például a Duna vízhozamának megosztásában vagy energetikai kérdésekben.” Aggályokat ébreszt az is, hogy Orbán egy tavalyi nyilatkozata szerint a megállapodás teljes szövege helyett csak „annak főbb tartalmi pontjait” kívánják nyilvánosságra hozni.
Így jártak Hornék
A Horn-kormány az 1998-as választások előtt annyira biztosnak érezte a pozícióját, hogy úgy gondolta: egy gyors megegyezés a szlovákokkal a hágai ítélet végrehajtásáról simán belefér, akkor is, ha az a tényleges állapotokat, vagyis a Duna egyoldalú elterelését foglalja szerződésbe a szlovák érdekeknek megfelelően. A titkos tárgyalások ellenére kiszivárgott tervezetből (amelynek alapján a magyar fél Pilismarótnál vagy Nagymarosnál mégis megépítette volna azt a vízlépcsőt, amelyről a hágai ítélet kimondta, hogy nem kötelező megépíteni a korábbi szerződés ellenére sem, ráadásul a teljes egészében a szlovák oldalon felépült C variáns beruházási költségeinek a felét is átvállalta volna utólag) azonban politikai botrány és tömegtüntetés lett, amelyet a Fidesz okos taktikával – csendben maradva, de infrastruktúrát biztosítva – a háttérből támogatott. Az elsősorban a fiatalabb, illetve a zöld meggyőződésű választók számára elfogadhatatlan egyezkedés híre éppen elegendő volt ahhoz, hogy kis többséggel a jobboldal győzzön a parlamenti választáson.
