Sokadszorra is jól megkapták a „globalisták” a magukét a CPAC nevű, szélsőjobboldali világtalálkozón a minap. A szóban forgó rendezvényen felszólalók, akik a nemzetállami szuverenitás fontosságát hangsúlyozzák előszeretettel, nyilvánvalóan abból a már sokszor megcáfolt rögeszméből indulnak ki, hogy a globális szemléletet vallók a nyelvi és etnikai sokszínűség, továbbá a különböző nemzeti hagyományok megsemmisítésére törekednek, miközben egyfajta uniformizált „világállam” létrehozásán mesterkednek.
Jobban mondva: legalábbis ez áll kommunikációjuk középpontjában. Valójában azt a második világháború óta fennálló globális konszenzust sérelmezik, amelynek keretében a fejlett Nyugaton egészen a közelmúltig szalonképtelennek ítélték a fasisztoid politikai formációkat.
Szerepet játszik persze a globalista szemlélet elutasításában a szélsőjobbos autokraták azon igénye is, hogy rájuk lehetőleg ne vonatkozzanak a nemzetközi jog 1945 után elfogadottá vált normái; őket ne lehessen felelősségre vonni például a korrupció, a demokráciadeficit, vagy akár az emberiesség elleni bűntettek miatt. Ezeknek a populista imposztoroknak a szóhasználatában feltűnt hát nem is oly régen egy nyelvi lelemény: az úgynevezett „szuverenizmus”.
Holott az emberiség előtt éppen napjainkban számos olyan megoldásra váró probléma tornyosul, melyek kezeléséhez, vagyis civilizációnk túléléséhez elengedhetetlen a globális szemlélet megléte. Brazil belügynek számít-e, teszem azt, az Amazonas menti esőerdőknek, „a Föld tüdejének” kontrollálatlan pusztítása, melynek következménye a légkör szén-dioxid koncentrációjának vészes emelkedése, közvetve pedig a klímaváltozás folyamatának gyorsulása? Vagy mit kezdjünk bizonyos nagyhatalmi autokráciák szuverenitásával, ha az általuk működtetett virológiai intézetek a nemzetközi sztenderdeket figyelmen kívül hagyva kísérleteznek veszélyes kórokozókkal, s bármikor újabb világjárványt szabadíthatnak ránk? Mit eredményezhet a világbéke szempontjából Amerika „világcsendőri” szerepének feladása egy izolációs külpolitika jegyében – éppen akkor, amikor több kontinensen is atomhatalmak feszülnek egymásnak?
És ne ringassuk magunkat abba az illúzióba sem, hogy a „harmadik világból” kiinduló illegális migráció megállítható rendészeti eszközökkel: határkerítésekkel, deportálásokkal! Kizárólag a nemzeti önzés mellőzése révén, a bevándorlók származási országainak gazdasági felvirágoztatásával lehet otthonmaradásra bírni az útra kelni készülőket.
Végül még egy érv a globalista szemlélet létjogosultsága mellett. Az International Herald Tribune 1985. december 5-i számában olvasható a tudósítás, miszerint Ronald Reagan amerikai elnök a következőket mondta Genfben Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak: „Nem tehetek róla, de el kell mondanom, milyen könnyű dolgunk lenne az ilyen találkozók alkalmával, ha egy másik bolygóról érkező idegen faj támadása fenyegetné a Földet. Elfelejtenénk az összes apró ellentétet országaink között, és látnánk, hogy így együtt, mindannyian emberi lények vagyunk itt a Földön.”
Csakugyan. Egy politikailag széttagolt emberiség képes lenne védekezni ebben az esetben?
