„Már korábban is mondtam, hogy az oroszok és az ukránok egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk. Van egy régi szabály, miszerint ahová orosz katona beteszi a lábát, az a miénk” – jelentette ki Vlagyimir Putyin a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pénteken a Meduza tudósítása szerint.
Az orosz elnök a fentiekkel arra a kérdésre válaszolt, hogy a orosz hadsereg milyen messzire haladhat előre Ukrajnában, túllépve az Oroszország által önkényesen annektált régiókon. Vlagyimir Putyin azt is kijelentette, hogy az orosz hadsereg elfoglalhatja Szumi városát, Moszkva törekvésnek a részeként, hogy „biztonsági zónát” hozzon létre, miután az ukrán csapatok tavaly nyáron behatoltak Oroszország Kurszk régiójának egyes részeibe.
Kiűztük őket. Most pedig kénytelenek vagyunk biztonsági övezetet létrehozni a határ mentén
– mondta az orosz elnök. Hozzátette, nem tervezik Szumi elfoglalását, de nem is zárja ki, hogy erre egyszer sor kerül.
Vlagyimir Putyin pénteki felszólalásáról az MTI is beszámolt, de a magyar állami hírügynökség csak azt emelte ki, amit a Kremlben eddig is mondtak, vagyis hogy Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára, hanem ahhoz ragaszkodikk, hogy Ukrajna elismerje azt a „realitást”, amely kialakult a terepen.