A parajdi sóbánya környékén, a veszélyzónában történtek újabb beszakadások csütörtök hajnalban – írja a Transtelex a Hargita megyei prefektus helyszíni sajtótájékoztatóján ismertetett helyzetről. Kiderült, hogy az újabb omlások nyomán sólé ömlött a Korond-patakba, miközben két helyen is édesvíz tört be a felszín alá, ami tovább növelte a patak sótartalmát. A következmények súlyosak: teljesen kipusztult a halállomány a Kis-Küküllőn, és a hatóságok szerint egyre több elhullott hódot is találnak a folyó mentén. Közben több településen nincs vezetékes víz, az ivóvizet tartálykocsikkal szállítják a helyieknek. A vízügyi hatóság szerint a halállomány visszatelepítésére csak akkor lesz lehetőség, ha a vízminőség tartósan javul.
– A sóval terhelt víz mostanra eljutott a Marosba is, sőt csütörtökön Arad megyében, Soborsint térségében is kimutatták a sószennyezést – közölte Ervin Luci, az országos vízügyi hatóság igazgatóhelyettese. A magyar hatóságokat naponta kétszer tájékoztatják a romániai mérésekről. A vízügy a Hidroelectricával együttműködve újabb víztározókat nyit meg a hígítás érdekében, hogy a szennyezés minél kisebb mértékben érje el Magyarország területét.
A Nagy-Küküllőn és a Maroson is határérték felett a só koncentrációja, a Tiszán is másodfokú készültséget rendeltek elA Maros megyei katasztrófavédelem a Temes, Bukarest-Ilfov, Szilágy, Szeben, Máramaros, Bihar, Brassó, Suceava és Neamț megyei egységek segítségével az elmúlt 24 órában összesen több mint 1,2 millió liter vizet osztott szét – ebből 581 ezer liter ivóvíz, 567 ezer liter háztartási célú víz, és 77 ezer liter állatok itatására szolgált. A vízszolgáltató Aquaserv további 62 ezer liter ivóvizet szállított ki a maroscsapói üzeméből.
„Talán két hét múlva visszamehetek a házamba. Majd utána ott halok éhen” – Helyszíni riport ParajdrólA parajdi katasztrófa miatt leáll a vízellátás több Kis-Küküllő menti településen, halpusztulásra is számítanakParajdon a sóbánya miatt újabb egy hónappal meghosszabbították a vészelyhelyzetet