Európai Unió;Magyarország;GDP;Eurostat;életszínvonal;vásárlóerő;

Eurostat: Bulgária is előzött, Magyarország már egyedül az EU legszegényebb országa

A legjobban a luxemburgiak élnek, ott az uniós átlag 141 százaléka a fogyasztás.

Közzétette első becslését a Eurostat a háztartások tényleges fogyasztásának 2024-es adatairól. Ez az a mutató, amely lényegében arról szól, hogy mennyi pénzt tudnak költeni az egyes országok lakói, az eredményekből pedig kiderült: miután 2023-ban Bulgáriával azonos értékkel az Európai Unió utolsó helyezettjei voltunk, most már egyedül állunk az EU utolsó helyén.

A Eurostat jelentéséről elsőként beszámoló hvg.hu felidézi,

egy évvel korábban még az uniós átlag 70 százalékán állt a magyar fogyasztás, most már 72-n, csakhogy eközben Bulgária 70-ről 74 százalékra javított.

2010 óta egyébként egyetlen év sem volt, amikor az EU-átlag százalékában számolva romlott volna a magyar helyzet, csakhogy közben a régiónk eredetileg szegényebb államai sorra lehagytak minket. A portál összesítése szerint az elmúlt másfél évtizedben Közép- és Kelet-Európában

  • Magyarország évről évre minimálisan közelített csak az EU-átlaghoz,

  • Bulgária, Románia és 2018 óta már Horvátország is nálunk sokkal jobb tempóban zárkózik fel, minket megelőzve,

  • Csehország és Lengyelország egy nagy növekedéssel 2020-ra felért az EU-átlag 90, illetve 86 százalékára, onnan azóta lejjebb csúszott, de még mindig 82, valamint 84 százalékon áll,

  • Szlovákia pedig 2016-2019-ben volt gödörben, onnan mostanra kikapaszkodott.

A friss listából kiderült az is, hogy

  • az EU-ban a legjobban a luxemburgiak élnek, ott az uniós átlag 141 százaléka a fogyasztás,

  • egy éve ilyenkor a németek és a hollandok álltak holtversenyben a második helyen 119-119 százalékkal, mostanra Hollandia ebből 120-at csinált, Németország 118-ra rontott,

  • míg Ausztria 114 százalékról 112-esett vissza, így már nem egyedül, hanem Belgiummal közösen áll a negyedik helyen.

A másik listán, amelyet most tett közzé a Eurostat, az egy főre jutó GDP sorrendjében az EU-átlag 77 százaléka a 2024-es magyar mutató. Ennél a bolgár, a görög, a lett és a szlovák adat is rosszabb, úgyhogy csak az unió ötödik leggyengébbje a magyar GDP.

Csütörtöktől a benzin nagykereskedelmi ára 4, a gázolajé pedig 9 forinttal nő – közölte a Holtankoljak. Ha ez a kútoszlopokon is megjelenik, úgy a 95-ösért 594, a dízelért pedig 598 forintot kérhetnek literenként átlagosan.