Noha az Európai Uniót mindenki ismeri, Schengen neve gyakorta ismeretlenül cseng. Nekünk, európaiaknak már természetes a határok nélküli közeg, a vízumkötelesek azonban egységes Schengen-vízumot kapnak 29 országba. Mi ez a titokzatos Schengen, az egy főre számított kilenc benzinkútjával világelső település, amely pontosan negyven évvel ezelőtt „átformálta” Európa térképét?
Schengen hétszáz lelket számláló szőlőtermelő falucska Luxemburgban, a francia–német-luxemburgi hármas határon, a Mosel folyó partján. Történelme a bronzkorban kezdődött, az első írásos emlék 877-ből származik. A XIV. században épült kastélyában Victor Hugo is vendégeskedett, és az épület melletti egykori városfal megmaradt tornyát meg is festette. A nagy francia írót méltán tekinthetjük Európa első atyjának: az 1849-es párizsi nemzetközi békekongresszuson vizionált egységes kontinenst, amely Európai Egyesült Államokként nyújtja majd karját az óceánon túlra. Az álmos kis falu ma a szabadság szimbóluma, a határok nélküli Európáé, ahol 29 ország közel 450 millió polgára mozog személyi igazolvány illetve útlevélvizsgálat nélkül.
Ugorjunk azonban vissza 75 évet, a II. világháború befejezéséig, hogy megértsük, hogyan jutott el idáig az a földrész, ahol alig egy emberöltővel ezelőttig sokan haltak meg ezért az áhított szabadságért.
Robert Schuman, Luxembourg város szülötte francia külügyminiszterként 1950. május 9-én mondta el híres párizsi beszédét, felhívva Európát az egyesülésre, a szén és az acél békés felhasználására.
A három Benelux állam, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország és Olaszország társulásával létrejött az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Unió elődje. Öt évvel voltunk túl a tízmilliók halálát követelő II. világháborún, és Németország ismét tagja lett az európai közösségnek.
Schengen azonban, mondhatjuk, történelmi véletlen. Kohl német kancellár és Mitterrand francia elnök egy baráti találkozón állapodott meg a francia Strasbourg városát a német Kehllel összekötő híd „megnyitásáról”. A kétsávos, forgalmas átkelőnél az évek óta elégedetlen kamionsofőrök ugyanis sztrájkkal fenyegettek a többórás várakozás miatt.
A Benelux tagállamok, ahol a gyakorlat már 1960 óta működött, tudomást szereztek az 1984-es megállapodásról, és írtak a két államférfinak, hogy az ötletet terjesszék ki az öt ország mindegyikére. A gondolatot tett követte, és kormányközi konferenciát hívtak össze Brüsszelbe, a Benelux országok székhelyére. A vámunió elnöki tisztjét éppen Luxemburg töltötte be, így a találkozón Robert Goebbels államminiszter elnökölt. Ekkor még senki sem tudta, hogy ez a „vállalkozás” hová vezet, siker lesz-e vagy kudarc, ezért minden ország másodhegedűst küldött az értekezletre. Az események azonban gyorsan zajlottak: a luxemburgi elnökség alatt hamar megszületett a döntés a belső határok lebontásáról. A diplomáciai szabályoknak megfelelően az aláírásra az elnöklő országban került sor: így döntött Schengen – a megállapodás lényegét kifejező település – mellett a „három“ aláíró, Nyugat-Németország, Franciaország és a Benelux államok.
Mivel a luxemburgi falu kastélyát éppen felújították, az egyezményt a Mosel folyó partján, a Henrik nagyherceg nővéréről, Mária-Asztrid hercegnőről elnevezett hajón írták alá. A folyó természetes határ Németország és Luxemburg között, ráadásul kondomínium, azaz a két ország közösen felügyeli. Erre az aláírásra került sor negyven évvel ezelőtt, 1985. június 14-én, a dokumentum pedig a helyszínről a schengeni egyezmény nevet kapta, az öt ország területét pedig schengeni térségnek nevezték el. Az eseményt követően az öt ország felségjelével ellátott gépjárművek szélvédője mögötti zöld pötty jelentette a szabad áthaladást közös határaikon.
1990. június 19-én írták alá az egyezményt szentesítő megállapodást; a helyszín ismét a Princesse Marie-Astrid hajó volt, csak – egy kivétellel – az aláírók változtak. Ezen megállapodás adta meg az egyezmény jogi kereteit, amely 1995. március 26-án lépett hatályba. Ekkorra már csatlakozott Spanyolország és Portugália is. A schengeni egyezményt végül az 1999-es Amszterdami Szerződés emelte be az Európai Unió keretrendszerébe.
A schengeni térség ma 25 uniós országot foglal magában, és tagja négy unión kívüli, az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó állam is: Svájc, Lichtenstein, Izland és Norvégia.
Bár az egyezményt nem írták alá, de facto tag például Monaco, San Marino és a Vatikán is. Határait védendő, Írország vélhetően örökre kívül marad – megteheti, mivel ez (opt-out) megadatott azon országoknak, akik az Amszerdami Szerződés előtt csatlakoztak az egyesült Európához. Ciprus még nem tagja az övezetnek, de kötelező belépnie, Románia és Bulgária pedig idén márciusban lettek teljes jogú tagok. Érdekesség, hogy „Kelet-Németország” az egyesüléssel csatlakozott. Magyarország 2007. december 21. óta tartozik a „határok nélküli” Európához, nemzetközi repülőtereinken azonban csak 2008. március 30-tól nincs úti okmány ellenőrzés a schengeni országokból érkezők számára.
Ha már a repülőtér szóba került, érdemes egy pillantást vetni a légi közlekedésre is. Luxemburgot például három másik alapító veszi körül: Németország, Franciaország és Belgium. A beugratós kérdésre, hogy van-e akkor az országnak nem schengeni határa, szinte mindenki rázza a fejét. Pedig Luxemburg nemzetközi repülőterére érkeznek járatok például Londonból, azaz a helyes válasz: igen, van. Egy másik érdekes földrajzi helyzetben van Ceuta és Melilla, a két spanyol exklávé Marokkóban – mint ilyet, mindkettőt szögesdrót védi a bevándorlóktól.
Schengen a határain kívül érkezőknek is sok egyszerűsítést jelent. Az 1970 előtt született korosztály még emlékszik arra, hogy egy nagyobb nyári nyugati vakációhoz minden országba külön vízumot kellett beszerezni. Az igénylésen – egyebek között – fel kellett tüntetni a célállomást (ide kellett elsőként engedélyért folyamodni), a be- és kiutazás pontos dátumát, valamint a határátkelőhelyeket. Ma a Schengen-vízum 90 napos tartózkodásra valamennyi schengeni tagországban egyaránt érvényes.
Mit is jelent tehát Schengen? A személyek és áruk szabad mozgását. Mire van ehhez szükség? A külső határok egységes és szigorú védelmére, a közös vízum szabályozásra, a rendőri és jogi együttműködés (például határokon át történő rendőri üldözés) megerősítésére, azaz a SIS-ként ismert Schengeni Információs Rendszerre. A varsói székhelyű Frontex, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség 2005 óta védi a külső határokat, különösen a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás ellen. A tagországok saját határaikon belül tarthatnak rendőri és vámellenőrzéseket, mert bár az áruk szabad mozgásáról beszélünk, Schengenben is van magánszemélyekre vonatkozó szigorú vámkvóta. Különleges esetekben – meghatározott időre – bármely ország visszaállíthatja a határellenőrzést; erre került már sor Európa- és világbajnoki labdarúgódöntők vagy például G7-es csúcstalálkozó esetén.
„#Schengen is alive“, hirdeti a világ számos városában található in-situ alkotáshoz hasonló mű. Öt éve kezdődött a Covid-járvány, amelynek során – késéseket és fennakadásokat előidézve – napi több mint kétszázezer ingázó csak munkahelyi igazolással léphette át a nagyhercegség határát. Németország pár hónapja bevezette határain az ad hoc ellenőrzést, amelyen ez idáig ezren akadtak fenn.
A Princesse Marie-Astrid hajó 30 éves németországi – rajnai – hajózás után felújítva visszatért Schengenbe, neve mostantól „Prinzessin Marie-Astrid Europa“, benne kisebb konferencia helyiségek, és természetesen a helyszín, ahol a schengeni egyezmény aláírásra került – történelmi emlék egy 1985-ös fotóval és az egyezmény facsimile oldalaival.
A Schengent a német oldalon található Perllel összekötő híd lábánál tekinthető meg a schengeni egyezmény emlékműve, amely a térség híres szülöttje, François Valentiny 1997-ben felavatott alkotása. A három darab, egyenként 3,5 méter magas kettős oszlop a rajtuk található egy-egy csillaggal az aláíró feleket, Franciaországot, Németországot és a Benelux államokat reprezentálja. A valójában hat Corten acéloszlop pedig az Európai Szén- és Acélközösség alapítóit jelenti. Apropó, Corten – itt álljunk meg egy pillanatra. A XIX. században még szegény Luxemburgot az acélipar tette először gazdaggá; százhúsz évvel ezelőtt már a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb acélgyártója volt. A világ vezető acélkonszernjének, az ArcelorMittalnak is itt van a központja. A Corten pedig egy speciális eljárással előállított drága acél, amely előbb rozsdásodik, majd ilyen állapotában marad. A schengeni emlékmű folyóra néző oldalán a földön további kilenc csillag, a másik hárommal együtt alkotja az Európai Unió tizenkét csillagát. A hátoldalon táblák ismertetik az egyezményt, és fénykép mutatja be a második egyezmény aláírásának aktusát. A sövényből formált E-betű pedig Európát egyesíti itt.
A most 81 esztendős Robert Goebbelsről elnevezett schengeni utcát a Place des Étoiles, azaz a Csillagok tere szegélyezi, amelyen sok relikvia található, többek között fényképek az 1951-es párizsi (Európai Szén- és Acélközösség), az 1957-e római (Európai Gazdasági Közösség) szerződésről. A berlini fal két darabja Európa kettéosztottságának mementója. A térburkolatban valamennyi ország neve egy-egy öntöttvas táblán olvasható – mindegyik a tagország nyelvén. Felettük a 29 ország nemzeti lobogója. A három, szintén Valentiny által tervezett oszlopon ötágú csillagokon az egyes országokra jellemző személyek, építmények, tárgyak, fogalmak domborműve látható. Noha helyismeret nélkül valamennyi nehezen azonosítható, de a Rubik-kocka minden kétséget kizáróan hazánk egyik emblematikus jellemzője. És persze nem hiányozhatnak a lakatok sem: egy szintén Corten acélból készült csillag alakú oszlopon minden országhoz hozzácsatoltak már több tucatot.
A helyi múzeum remekül megtervezett új kiállítása a történelmi eseményhez kapcsolódó ismereteket bővíti, a látogatók már a kornak megfelelően interaktív módon, játékosan ismerhetik meg Európát. A csoportosan ide érkező turistáknak helyi idegenvezetők mesélik el a negyven év történetét; előzetes foglalást követően – természetesen – magyar nyelvű idegenvezetés is kérhető.
Június 14-én Schengen nagyszabású megemlékezésnek adott helyt, amelyen részt vett többek között Henrik nagyherceg és nővére – az aláírásoknak helyt adó hajó névadója – Mária-Asztrid és férje, valamint Claude Wiseler a luxemburgi parlament elnöke, Xavier Bettel külügyminiszter, Jean-Claude Junker korábbi miniszterelnök és az Európai Bizottság egykori elnöke, számos miniszter, parlamenti képviselő, az Európai Bizottság és az Európai Parlament egy-egy alelnöke, a német Szövetségi Tanács, a Bundesrat elnöke, és természetesen az 1985-ös schengeni egyezmény luxemburgi aláírója, Robert Goebbels is.
Ahogy valamennyi felszólaló is befejezte beszédét: „Boldog születésnapot Schengen!“
