Hiteles tudott maradni, ezt pedig a szerencse mellett annak köszönheti, hogy mindig középen állt, akármennyire is „agresszívek voltak a szélek” – évtizedes pályájáról mesélt Szinetár Miklós, Kossuth-díjas színház- és filmrendező a nyári szünet előtti utolsó Népszava-esten.
Megjelent Önéletrajz-szerűség és egyebek című kötetének harmadik része, amelyben Szinetár Miklós a rendszerváltás utáni évtizedekről ír. A több mint 200 darabot rendező, egykori operaházi főigazgatót ennek alkalmából kérdezte a nyári szünet előtti utolsó Népszava-esten Balogh Gyula, lapunk főmunkatársa és szerzőnk, Forgács Iván a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában. – Nagyon szerencsés volt az életem, de végül is mindig arról szólt, hogy ott álltam középen, mint egy belga, és konfliktusban álltam a két szélsőséggel – mesélte Szinetár Miklós, aki elmondása szerint már a középiskolában is konfliktusba került a magyar tanárával azért, mert József Attila-verseket akasztott a falra. Aztán a Színművészetin ő lett „a kispolgár, akit el kell ítélni”. A három életrajzi kötet is az életmű mellett arról szól, hogyan tudott talpon maradni a szélsőségek között, miközben valami olyasmit akart adni az embereknek, amitől egész egyszerűen jól érzik magukat. – Vagy ahogyan a növendékeimnek szoktam mondani: tíz deka közérthetőség többet ér, mint egy kiló művészet – tette hozzá Szinetár, akinek számos rangja mellett a tanári lét volt az egyik legfontosabb.
A Magyar Televízió egykori elnökhelyettesként a jelenlegi kulturális életre pesszimistán tekint, mert eleve a kulturális életet jellemző kritikák is sokszor arról inkább szólnak, hogy „ki a mi kutyánk kölyke” – nem az a fontos, hogy milyen egy alkotás, hanem az, hogy ki csinálta. – Volt a szocializmusban egy rémes kifejezés a kultúrára: „nem termelő ágazat”. Mindig a maradék elv alapján finanszírozták, ez így maradt egészen mostanáig. Mi volna, ha végre lenne egy olyan politikai párt Magyarországon, amelynek a programjában szerepel öt „nem termelő ágazat”: egészségügy, oktatás, természetvédelem, a szegények ellátása és a kultúra?! – tette fel a kérdést.
