A címet a kora ötvenes évek egyik, (a zseniális Latabár Kálmán főszereplésével készült) vérbeli (mégis kitűnő) propaganda filmjétől vettem kölcsön. Az egykori fenomenális komikus egy ruhagyári gombfelvarró munkást alakított, aki nem vette elég komolyan a szocializmus építését, és lazán varrta fel a férfiöltönyökre a gombokat. Akkori kifejezéssel selejtet gyártott. A selejt bosszúja az volt, hogy amikor a saját maga által varrt öltönyből vásárolt egyet a Ruházati Bolt Vállalat üzletében, akkor a sorra lepotyogó gombok miatt lehetetlennél lehetetlenebb – természetesen nevetséges – helyzetekbe került.
Valahogy így járt a keresztény világ azon része, amelyik a huszadik század háborúinak sokmilliós emberhalálát és más rettenetes tragédiáit követően igyekezett magára venni a krisztusi erkölcsöt, illetve annak fogyasztható nagyobbik felét, a „demokrácia öltönyét”. Történt ez abban a reményben, hogy legalább a keresztény világban egyszer és mindenkorra megszűnhet az öldöklés. Ez világrengetően jó gondolat, hiszen a keresztény (krisztusi!) ideológia – tudomásom szerint – a lehető legjobban valósítja meg a többiek tiszteletét úgy, hogy az egyénnek a lehető legtöbb személyes szabadságot hagyja meg.
Lelkifurdalás ás álliberalizmus nélkül ezért állíthatjuk, hogy a krisztusi gondolat valóban felsőbbrendű. Szerintem feltétlenül szerencsés lett volna az EU „alkotmányában” rögzíteni a kereszténységet mint ideológiai alapot. Természetesen én is tudom, hogy a krisztusi erkölcsöt kisajátította a vallás, elsődlegesen a Vatikán - és gyakorlását az istenhithez kötötte, ami természetesen tévedés, sőt tévútra visz, illetve már vitt is.
Engem nagyon elkeserít, hogy az új évezredben a demokrácia öltönyéről a gombok leesnek, a varrások szakadoznak. Ki-kivillan a fehérnemű, és előbb utóbb maga az eleven test – a „biológia”- is ki fog látszani.
Rossz érzés látni, hogy az új politikai elit erkölcsi selejt emberek dáridója, selejtes öltözetű demokráciákban. Ám a hajdani filmmel ellentétben nincs deus ex machina, de még csak egy soványka kis félhepiend sem lengedez a látóhatáron.
Azt hiszem, hogy a pokolba vezető út esetével állunk szemben. Vagyis azzal, hogy a jó szándék nem biztosan hoz jó eredményt. Nem vitás, hogy az általános választójog a krisztusi erkölcs szerves része. Azonban csak azok számára, akik magukénak vallják Krisztus tanítását. Akiknek a szavazata nem árucikk, és akikben nincs gyűlölet.
Nem kétséges, hogy az erkölcsi selejt még a jól működő demokráciákban is többségben volt - és van. A demokráciák addig működtek elfogadhatóan, amíg az erkölcsi selejt nem vett részt a politikában. Azonban az öngólt mindenütt a régi elit rúgja. Közülük jön az a valaki (pontosabban az a senki), akiben túlteng a (keresztényietlen) önzés, a hatalomvágy, élére áll az erkölcsi selejtnek. Hazugsággal és főként gyűlöletkeltéssel megszerezheti az erkölcsi selejt többségének szavazatát, és megszerezheti az áhított hatalmat. Hatalmon pedig több a barát, mint az ellenség.
Goebbelsnek nehéz volt elfogadtatni a német szavazókkal Hitlert. Egy mai propagandista – ha van elég pénz mögötte – a „világhálón” könnyűszerrel szerzi meg az erkölcsi bizonytalanok szavazatait, – szükség esetén – magának a fő-ördögnek is.
Nem volna tehát remény. Azonban a világ szerencséjére az erkölcstelen emberek mindig visszaélnek a hatalommal, és majdnem minden esetben köztörvényes bűnökre is hajlamosak. Általában nem a méltó büntetésüket nyerik el. Saját korábbi vazallusaik szokták megelégelni a tékozló dorbézolást. A kérdés csak az, hogy mikor és hogyan. Nos, csak akkor, amikor az már égbekiáltó. A „hogyan”-ra sajnos a leggyakoribb példa Claudius császár esetének másolása. Én még reménykedem, hogy a fészbukon befut egy új ötlet.
A szerző orvos.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
