Súlyos szószínház Jean Racine Bereniké című darabja

Súlyos szószínház Jean Racine Bereniké című darabja, melyet az idei Mitem záró előadásán játszott a világhírű párizsi Comédie-Francaise öt színésze.

Szerencsére azonban nem csak szavakat és hosszú monológokat és dialógusokat hoztak, hanem egészen izgalmas díszletet is, amelyet a színlap szerint a flamand rendező Guy Cassiers és Bram Delafonteyne tervező jegyez. A szoborszerű villódzó tér időnként megmozdul, a falai mintha lélegeznének, mintha a drágakőszerű, illetve ember test töredékeket láttató képek egymással küzdenének. A látvány impozáns, időtlen, az eleganciát, a hagyományt és a modernitást vegyíti. Ugyanez a kettősség vonatkozik Anna Rizza jelmezeire. A klasszicista szerző története viszonylag egyszerű: Titus, aki apja halála után Róma császára lesz, a szenátus törvénye szerint kénytelen szakítani szerelmével Berenikével, mert nem fogadják el az idegen királynőnek tett házassági ígéretét. Ezt a szituációt bontja ki az előadás többek közt szerepösszevonásokkal, ily módon nem könnyítve a befogadást. Titust és barátját Antiochus-t például ugyanaz a színész - Jérémy Lopez - játssza. Mindketten vonzódnak Berenikéhez mégis mást ír elő számunkra az élet. A rendezés központi alakja Bereniké (Suliane Brahim). Bár döntésével, elutazásával a sorsát teljesíti be, végül is önállóvá, autonómmá válik. Eszünkbe juthat figurájáról Ibsen Nórája. A főszereplők bizalmasai egyfajta stratégák, ők az értelmi szövetségesek, miközben a hősökben dúlnak az érzelmek. Jó lett volna a dramaturgiai értelmezésben választ kapnunk arra, hogy ma a politika, vagyis a közélet miként hat a magánéletre. Milyen kompromisszumokra van szükség, ahhoz, hogy egyik szerepben se sérüljünk végzetesen. Mivel erre kísérlet sem történik az előadásban, ezért a több elemében is minőségi produkció mégiscsak megmarad kissé üres tézisdrámának. Ahogy a közönségtalálkozón elhangzott: a nő dönt, a férfiak csak szenvednek. Másrészt a rendezés a túlcsorduló érzelmek egyfajta ellenpontjaként távolságot tart a színészek között, akik alig érintik egymást, illetve alig néznek egymásra. Önmagukba záródnak. A magány szétfeszíti a társas létet. Összességében azonban kissé csalódás a Comédie-Francaise mostani vendégjátéka. De szerencsére az idei Mitemen is több emlékezetes előadás akadt: gondoljunk csak a kolozsvári Janovicsra, a Jugoszláv Drámai Színház A menthetetlen című előadására, a Thedórosz Terzopulosz által rendezett Oreszteiára, a bolgár Moby Dickre, vagy Silviu Purcarete két rendezésére, a Gertrudra és a Jónásra.