A Pride betiltása és az arcfelismerő kamerák beüzemelése; a kettős állampolgárok befenyítése; a kémekkel való játszadozás; az ukránellenes hergelés; a lebegtetett átláthatósági (kuss?) törvény; a civilek, a média, a nem kormányközeli vállalkozók megtámadása; az 1%-os, adózott jövedelem-felajánlások ellopásának ötlete; Budapest csődbe juttatása; a Trumpra, Putyinra támaszkodás, a kínaiak behívása. Megannyi illiberális mesterterv. Valójában: a magyar kormány hazárdjátékja.
Lehet-e mindig mázlija az Orbán-kormánynak? Szükségállapotot tart fenn, és bizonyos jelek arra utalnak, hogy kedvére volna az utcai erőszak, de mások meg arra, hogy egyetlen legitimációja maradt, mégpedig az, hogy nem olyan, mint Gyurcsány, aki „kilöveti mások szemét”. Nem tudom eldönteni, hogy most mit akarnak, van-e egyáltalán valamilyen terv, vagy nem szeretnének az események után futni, és ezért a betárazott ötletek gyors kilövése folyik. Lehet, szeretnének utcai rendbontást is, de az utca rendben van. Lehet, nem szeretnének mozgolódást, de a város és az ország mégis mozgásba lendült.
Jelen pillanatban nem holmi köztörvényes bűncselekményekkel szembeni fellépéstől (a Pride-on való részvétel is csak szabálysértés lesz, és nem számítunk rendőri oszlatásra), hanem Budapest gazdasági összeomlásától várja a kormány, hogy a szavazók átforduljanak. 19-re lapot húz Orbán és Rogán. Ha valami jól jellemzi kettejük kormányzási összhangját, akkor az a hazardírozás.
Amikor az orosz-ukrán háború kirobbant, az lett volna a valószerű, hogy az oroszokat támogató magyar kormány elvérzik, hiszen egy agresszor mellé állt. Nem hiszem, hogy azért tette ezt, amit Lengyel László állít, miszerint történelmi tapasztalatunk, hogy a nagyhatalmak világfelosztására kell bazírozni, arra, hogy Oroszország majd ad a „koncból”. Nem hiszem, mert a magyar kormányt Putyin megvezette. Orbánék tényleg azt hitték, az oroszok nem fognak támadni. Mégis kimásztak a bajból: 19-re lapot húzva eladták magukat békepártiként, és az ellenzéket beletolták a háborúpártiságba, csak mert az akkori miniszterelnök-jelölt a NATO-lojalitáshoz maradt hű. Ez nem ment volna médiafölény nélkül.
Az újbeszélben aki védekezik, az háborúzni akar, aki támad, az csak „jogos nagyhatalmi érdekeit képviseli”. A NATO a provokátor, magyarázták az MCC udvari ideológusai. 19-re lapot húzott a kormánykommunikáció, és bejött, noha minden ellenük szólt. Az esélyeik megroppanását Orbán Viktor be is vallotta: a miniszterelnök a Hont Andrásnak adott interjúban - akaratlanul - elárulta, hogy a kormányközeli közvélemény-kutatók hazudtak, amikor kifelé Fidesz előnyt közöltek. Minden bizonnyal így akarták befolyásolni a nyilvánosságot.
Budapest ellehetetlenítésével szintén 19-re húznak lapot. Lehet, hogy Orbán Viktor és kormánya is kiválasztott, mint ahogy Trump állítja magáról, és mindig nyernek a ruletten, de az is lehet, hogy egy valószínűbb forgatókönyv lép életbe. Most, hogy erősebb a kihívó, Budapest költségvetésének és szolgáltatásainak – minden bizonnyal jogtalan is, de mindenképp erkölcstelen – leállítását Orbán nem tudja majd az óellenzékre fogni.
A Tisza közben valahol ugyanazt játssza, mint a Fidesz. Mindketten azt mondják, ha ők irányítanák Budapestet, nem volna csőd. Ez egy merőben új zavar a rendszerben. De ha nem volna Tisza, akkor is azt gondolnám, hogy más lesz a politikai következménye az erkölcstelen kivéreztetésnek, mint amit a Fidesz szeretne. Lázár azt magyarázta a kormányinfón, hogy Budapest bajáról egyedül Karácsony tehet. Ő is volt polgármester, meg kell oldani a dolgokat. (Kicsit több empátiát várhatnánk el egy volt polgármestertől.)
De Lázár mást is mondott már: azt, hogy aki nem vele van, az pórul jár. A Fidesz tényleg mindig tönkre tudta tenni, akit akart, lejáratta, kirúgta, vagy másképp tette boldogtalanná az ellenfeleit. A nyugdíjas rendőrökre, a bankokra, a multikra, a meghurcolt filozófusokra már biztos kevesen emlékeznek, sőt már az MTA-val való harc is kezd feledésbe merülni, a kutatóhálózat elvétele sem téma már, de a politikai ellenfelek lejáratásának rogáni módszerei mindenkinek beégtek az emlékezetébe. Most fel kell elevenítenünk az ellenzéki önkormányzatok kivéreztetésének bevált technikáit. Már Lázár is megmondta, hogy lehet másra szavazni, de akkor ott nem lesz pénz. Vásárhely, Paks, Fót, stb. Ugye, hogy igazat beszélt?
Ennek a mechanizmusnak ismert a szociálpszichológiai logikája. Az eredeti teória neve change theory, csere elmélet. Eszerint addig kell emelni a tétet, amíg a másik meghajol. Csakhogy van egy ezzel ellentétes elmélet is, a méltányosság és igazságosság elmélet. Ez meg épp azt állítja, hogy az emberek egészen elképesztő, irracionális áldozatokra képesek, ha úgy érzik, igazságtalanok velük. (Erre sok történelmi és mai példám van, mert szeretem cáfolni a csere elméletek amorális megközelítését.)
Ha tehát a Fidesznek megint bejön a 19-re húzott lap, akkor Budapest behódol, mondván, ha Tarlós lenne a főpolgármester, akkor nem volna csőd, legközelebb tehát válasszunk tarlósokat. Ha viszont a méltányosság és igazságosság elméletek lépnek működésbe, a Fidesz nemcsak a fővárost veszíti el teljesen, de azokat a vidékieket is, akiket érdekel, mi zajlik a fővárosukban.
Nem kétséges az sem, hogy ha ez utóbbi elméletre hajlik a Tisza, akkor Budapest helyzetéért nem Karácsonyt fogja hibáztatni, hanem Orbánt. Ezek a folyamatok pedig egymást erősítik, így a Fidesz többi lépése is mind gyorsítja az erózióját. Hiába van betárazva annyi remek hatalomtechnikai ötlet, ha csak úgy kartács-szerűen lövi szét ezeket, a találatok nem törik meg az ország gerincét.
Nem akarok azonban vágyvezérelt elemző lenni, bár alapvetően mindig is az volt a véleményem, hogy az emberek inkább igazságszeretők, mint engedelmes rabszolgák.
Általában az emberi fajról az az optimista meglátásom, hogy képes áldozathozatalra azért, hogy valami később jobb legyen. Ez is racionális döntés, nem csak az opportunizmus és a meghunyászkodás.
Az oroszoknak pechük volt, mert Putyin tíz év alatt teljesen fel tudta számolni a demokráciát. Orbánéknak ezt most tíz hónap alatt kéne behozniuk. Kétségkívül rajta vannak a hazárdjátékon.
A szerző szociológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.