Orbán a probléma? Momentán persze igen, de az igazi probléma elsősorban nem ő.
Orbánok jönnek-mennek, ezrével vannak, hatalomra, vagyonra várnak, és képességeiktől meg lehetőségeiktől függően mindent megtesznek, hogy a céljukat elérjék.
Nem Orbán a probléma. Az orbánokat a történelem előbb-utóbb lepöccenti a trónról, ha nem ma, holnap, amint szokás. Nagyobb a probléma, amit nem lehet csak úgy egyszerűen lepöccenteni.
Az orbánokra szavazó megvezethető milliók a probléma.
Nem a kisorbánokra gondolok, akik kishatalommal megszerezhető kisvagyonra vágynak, és ezért elfeledkeznek, pontosabban nem vesznek tudomást a közösség kötőanyagáról: az erkölcsről meg a szolidaritásról. Nem azokról beszélek, akik bármelyik rajtuk trónolót kiszolgálnák, aki kishatalommal biztosított kisvagyont oszt nekik, és alkalmasint bárkit margóra löknének a nemzetből, vagy kizárni hagynának, aki ezt az osztogatást akadályozza, vagy akiről azt hiszik, hogy akadályozza.
Azokról beszélek, akik valóban hisznek egy hazugságcunamival felépített mítoszban felmázolt hazában, nemzetben, múltban, képzelt ellenségekben és véreskezű barátokban. Ők vonultak énekelve a háborúkba, ők tapsoltak fénylő szemekkel Hitlernek, Sztálinnak, Rákosinak. Az ő holttestük borítja be a csatatereket, árva és még kiszolgáltatottabb családokat ők hagynak hátra.
Az emberiség uralkodói és hatalmaskodói évezredek óta görgetnek maguk előtt egy tudatosan tudatlanná alázott, kenyérmorzsákkal, bottal és – az utóbbi évszázadokban nacionalista – álmokkal elnémított, robotra terelt tömeget. Ezt a tömeget lehet elvakítani múlthazugságokkal, elkábítani jövőálmokkal, öngyilkos harcra vadítani uraik érdekében.
Ők a probléma. Ez a probléma. És ez lesz a problémája a következő kormányzó garnitúráknak is, ha lesznek ilyenek.
Mennyi oktatás, tudás, felvilágosítás, gondolkodásra nevelés kell ahhoz, hogy valaki ne dőljön be a hantának? Hogy az ember fia, lánya minden beetetésnél megálljon egy pillanatra, és ne a suskára meg a nemzeti mítoszokra meressze a szemét, hanem az alapkérdésre: vajon ez igaz?
Vagy megint meg akarnak etetni valamivel, amibe hosszú távon ismét belepusztulok, mint az apám, az anyám meg az őseim századokig?
Milyen nemzeti pszichoanalízis oldja fel a történelmi traumákat? Milyen mentálhigiénés terápia tisztítja meg az elméket és a lelkeket az örökölt gyilkos misztifikációktól, hogy ne lépjünk ismét a trikolorszínű taposóaknákra? És ki lesz az, aki alkalmas, kik azok, akik alkalmasak lesznek a gyógyításra? Lesznek ilyenek? És voltak ilyenek? Vannak ilyenek? Mi a felelősségük a szellem embereinek, íróknak, tudósoknak, tanítóknak?
Mi a felelősséged neked? Mi a felelősségem nekem?
A szerző író.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
