vers;öregkor;

Spányik Miklós: Konokul

Ebéd után dorombol a délután.
Elnyújtóznak a gerincbe vésett évek,
és a fájdalom is kicsit pihenőre térhet.
Ilyenkor megtisztel két nyugalmas óra,
nem reagálok kérésre, sem parancsszóra.
Az álmok között sétálok kedvemre,
hívnak is, ha akarok, lépjek be.
Csodavilágok egész sora csalogat,
hogy hagyjam el a megkopott napokat.
De akkor újra kell születnem máshol,
és semmit nem vihetek a múltam javából.
Ha mégis ragaszkodnék egy szép emlékhez,
ami majd ott erővel felvértez, köddé válna
már az átmenet után.
Ezért maradok veled békés és ölelő délután.

Egy falu félúton Eger és Ózd között. Ide érkezik kudarccal végződő házasságából lányával a 44 éves Mara, hogy barátnője, Dijanka panziójában dolgozva kezdjen új életet. A történetek a ’90-es évek első felében indulnak, és tizenegynéhány esztendőt felölelve követhetjük nyomon az itt lakók életét. Szinte érezni a szagokat, legyen az egy pisztrángfüstölés, egy elhanyagolt, dohos szoba vagy egy cigifüstben úszó Trabant filmszerű leírása. Az Erdő van idebenn című, regényként is olvasható novellafüzér nem véletlenül ennyire valósághű – a szerzőjével, Tóth Marcsival beszélgettünk.