Természetesen „negatív” szereplőre is szükség van. Fondor mester be akarja csapni a hiszékeny kis erdőlakókat, a maga hasznát keresi a civakodásban, elorozná, amit csak el lehet orozni. Az egyik jelenetben a Mókuskát alakító gyönyörű színésznő egy odvas fában, azaz egy átlátszó díszletben kuporog. A nézőtérről remekül látható. Jön Fondor mester. Komisz szándékait a nézők ekkorra már nagyon is ismerik.
– Nem látta valaki a Mókuskát? – fordul a széksorokban szorongó öt, hat, hét, nyolc éves gyerekekhez.
A társulat már negyvenkilencszer adta elő a darabot. Falusi iskolákban, kisvárosi művelődési házakban, tanyaközpontokban jártak. Elmondták, hogy Fondor kérdésére mindenütt, mindenkor azt kiáltotta a kórus, hogy nem, nem láttuk a Mókuskát, ne is keresd!
Az ötvenedik előadást a pesti Kálvária – akkor Kulich Gyula – téren, a Józsefvárosi Színházban tartották. A nézőtéren most is az öt-tíz éves korosztály foglalt helyet. Izgultak, örvendeztek, nevettek, tapsoltak…
És ekkor, ahogy a szerep megkívánta, a színpadra viharzott Fondor mester. Elhangzott a kérdés:
– Nem láttátok a Mókuskát?
– De igen. Ott van. Ott csücsül a fában!
A színész zavarba jött. Tovább kell iramodnia, nem veheti észre a rejtőzködő kolleginát.
– Hú – szigorodott meg az arca. – Ha én megtalálom azt a Mókuskát, én becsszó, ide a rozsdás bökőt, szétcincálom.
– Cincáld szét! – harsogott a társaság. A rózsabimbót idéző ajkakról még durvább buzdítások is felröppentek.
Ott állt a fiatal férfi a fa előtt. Fekete farmerben, divatos dzsekiben, napszemüveggel az orrán. És a hóna alatt mi más lett volna, ha nem diplomatatáska? Eljátszotta valahogy a süketet, aki nem hallja meg a választ. Fordult-perdült, és már kint is volt a „takarásban”.
Miután a függöny legördült, a színházlátogató kompánia, szépen, fegyelmezetten sorba rendeződött, és elindult a téren várakozó külön-busz felé.
Az irodában az ügyeletes rendező hosszan búcsúzkodott a kísérő pedagógustól. Tűnődött, hogy kimondja-e a kérdést, amely nem hagyja nyugodni. Végül úgy döntött, hogy kimondja.
– Honnan jöttek ezek a gyerekek?
– Hát igen – sóhajtott a tanár. – A fóti Gyermekvárosból.
