Magyarország;gyerekek;zeneoktatás;

Jelenleg közel négyszáz gyereket fejleszt az alapítvány.

Egy projekt, amelybe ciki nem beszállni

 Tíz ismert előadó segítségével készítenek közös zenei albumot olyan gyerekek, akik szociális körülményeik miatt nehezebben jutnak megfelelő zeneoktatáshoz.

Amikor 2009-ben Bécsben megalakult a Superar program, az alapgondolat ambiciózus volt: minden gyerek számára hozzáférhetővé tenni a jó minőségű zeneoktatást, szociális háttértől, előképzettségtől, képességtől függetlenül. Morvay Judit a bécsi Zeneakadémián folytatott tanulmányai alatt találkozott a programmal, majd barátai segítségével honosította meg annak magyarországi gyökereit.

A Superar Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke így nyilatkozott lapunknak: – Gyakran szembesülünk azzal, hogy a zeneiskolai rendszerbe nem kerülnek be a gyerekek például azért, mert tehetség alapon válogatják őket, esetleg eleve nincs a közelben lehetőség erre vagy mert egy magas színvonalú magánoktatást egyszerűen nem tud bárki finanszírozni. Nekünk az a célunk, hogy a lehető legmagasabb minőséget vigyük el olyan iskolákba, ahol sokféle társadalmi rétegből érkeznek a gyerekek.

Morvay Judit, a Superar Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke

A módszertan, amellyel az alapítvány munkatársai az ingyenes foglalkozásokon a gyerekeket képzik folyamatosan csiszolódik a Superar program tagországainak közös tapasztalatai alapján, alkalmazkodva az adott környezethez: “Itthon a Kodály-módszernek óriási hagyománya van, de sok helyen látjuk, hogy ez leredukálódott a szolfézsoktatásra, háttérbe szorítva azokat az értékeket, amelyekről a zeneszerző beszélt: hogy tényleg minden gyereket hagyjunk énekelni és zenélni. Ennek adunk új lendületet itthon.” Morvay kiemelte, módszerük fontos része az élményalapú oktatás, amely a közös zenélés mellett az állandó szereplést is jelenti. Ezek a gyerekek ugyanis a Sziget fesztiválnak hála évek óta lehetőséget kapnak arra, hogy fellépjenek Magyarország legnagyobb zenei eseményén is. A sikerélménnyel szerzett tapasztalatot pedig az alapítvány vezetője szerint a gyerekek az élet más területein is hasznosítják: Pedagógusok és szülők visszajelzéseiből látják, hogy a gyerekek ugyanakkora bátorsággal és kitartással ülnek neki a következő matek dolgozatnak, mint amekkorával fellépnek több tízezer ember előtt. “Próbáljuk átadni nekik, hogy nem a tökéletesre törekszünk, nem arra koncentrálunk, mit fogunk elrontani. Az a fő kérdés, hogy kinek milyen erőssége van, amit hozzáad a közös produkcióhoz. ”

A Superalbum ötlete a Banana Records zenei kiadó KEMP dalszerző táborában merült fel először: “Olyan dolgot kellene csinálnunk, amibe ciki nem beszállni.” - mondta akkor Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője, azóta pedig már a zenekaron kívül kilenc másik ismert előadó csatlakozott a projekthez, úgymint a Bagossy Brothers Company, a Carson Coma, a Bohemian Betyars, a Kolibri, a Margaret Island, a ValMar, Mehringer Marci és zenekara, Járai Márk és Co Lee. A következő hónapokban többek között az alapítvány és a támogatók (Banana Records és Spar Magyarország) közösségi média felületein nyomon követhetjük a lemez születését.

Ki ez a pápa, honnan jött, és hogy került a vatikáni trónra? Május elején a fél világ kereste a megfejtést a fenti kérdésekre. Egy részüket a sajtó időközben már megválaszolta, de az elmúlt 2000 esztendőben átlagosan hét és fél évente ismétlődő pápaválasztás körül még mindig sokkal több a rejtély, mint a tényeken alapuló ismeret.