Butaság, szűklátókörűség, esztelenség, hozzáértést abszolút nélkülöző, ám annál erőszakosabb akarnokság, gonoszság, sötétség, nemcsak délben, hanem állandósultan, a XXI. század valamennyi demokratikus értékének sárba taposása.
Most már szinte nap mint nap gondoskodnak róla, hogy mereven bámuljunk magunk elé és azon törjük a fejünket, hogy mit tegyünk. Valamit csinálnunk kellene, mert ezt így elviselhetetlen.
Komoly nemzeti díjjal kitüntetett történész képes leírni, hogy Bucsában ukránok öltek ukránokat, nem az oroszok. Heteken át ők gyilkoltak, ők erőszakoltak meg nőket és ők kínoztak embereket. Hát persze, ők bombázták saját iskoláikat, vasútállomásaikat, bevásárlóközpontjaikat, lakóházaikat, elektromos rendszerüket. Sőt a háborút is ők indították! Mohácsnál sem a törökök vertek meg bennünket, hanem mi magunkat. Hogyne!
Számos csatában éppen fordítva volt a dolog, mint ahogyan azt belénk verték gaz, ellenzéki történelemhamísítók. Mindent át kell írni. A Magyar Tudományos Akadémia koholt legendáját is, mert Széchenyi István is egy sztálinista intézményt alapított. Akkor ugyan még nem élt a generalisszimusz, de a legnagyobb magyar előre látott a jövőbe.
Ki gondolta az azóta visszavett rendszerváltáskor, hogy az agyhúgyköves, áttelelő poloskákat is megszégyenítő szellemi mélységekbe küzdjük le magunkat 35 év alatt?! Hogy nem felfelé törekedünk, hanem keményen lefelé nyomulunk.
A temérdek elkapkodott és emberi jogokat durván sértő intézkedés között is előkelő helyet foglal el ez az újabb, ázsiai típusú ellenőrzési rendszer.
Kínában már hétszázmillió megfigyelőkamerát szereltek fel, amelyek kiegészülnek arcfelismerő rendszerekkel. Mindent regisztrálnak és azonnal büntetnek, a legapróbb kihágásokat is, mint például ha a gyerek nem az ajtajukon belül teszi fel a pórázt a kutyára, vagy a papa több üveg bort vesz a boltban, mint amit a nagy testvér helyesnek tart. Ez nem utópia, nem sci-fi, nem fantáziálás a rabszolgaságot totálissá tevő informatikai lehetőségekről, hanem itt van velünk ma, ezen a Földgolyón.
Igen, és mi arrafelé nyitunk. Magyarországon már több kórházban felszerelték az arcfelismerő kamerákat: így akarják megakadályozni a dolgozók késését, illetve korábbi távozását. Megszégyenítő és a személyiségi jogokat sértő intézkedés, hiszen az egyes emberek nem adtak felhatalmazást a biometrikus azonosításra, és a felvételek más célra is felhasználhatóak.
És egyáltalán! Miért akarja a minisztérium megoldani ezt a helyi problémát?! Még ha feltételeznék is, hogy akadnak, akik lecsipegetnek a 8 óra munkaidejükből, nekik nincsen főnökük?! Az egész kórháznak nincs vezetője meg portása? Vagy mindenki összejátszik mindenkivel? Ki ellen és miért?
Ez a szabályozás csak tovább ront a helyzeten. Megsúgom a döntéshozóknak, hogy a munkaidőn belül is lehet lógni. Bizony, aludni is lehet egyet, meg telefonálni, emailezgetni, sőt számos intézménynek, nagy, országos hatáskörű fő-főhivataloknak is van valahol egy kis rejtett ajtaja, amin ki-be lehet surranni, mindenféle kártyaleolvasás nélkül. A dolgozó így be tud vásárolni, kisebb-nagyobb ügyet elintézni – kapaszkodjunk meg! – a nyolc óra munkaidőn belül. De a gondot – ha ez valóban gond –, az égre kérem, nehogy úgy akarják megoldani, hogy minden helyiségben és minden ajtóhoz kamerát szerelnek.
A szűklátókörű akarnokságnál nagyobb baj, hogy a magyar egészségügyben ezerszer nagyobb szükség lenne egyéb dolgokra, mint ezekre az informatikai kütyükre. Lehetne csökkenteni a várólisták hosszát, a kórházi fertőzések számát, a súlyos orvoshiányt, javítani a műszerellátottságon, a kórtermek felszereltségén és légkondicionálásán, hogy tovább ne is soroljuk… Vagy az államtitkár szerint nincs semmi gond a magyar egészségügyben? Az a legfontosabb, hogy holtfáradt ápolónő nehogy elmenjen öt perccel előbb, mint ahogyan az elő van neki írva?! Erre kell költeni nem kis összegeket?
Kína az USA után a világon legtöbbet fordítja hadi kiadásokra, de ennél is többet költ a belső falanszterizálásra.
Ám ennek az intézkedésnek még mindig nem a pénzkidobás a legszomorúbb oldala, hanem az, hogy a főrendőr alá betolt minisztérium megalázóan lenézi a saját egészségügyi személyzetét. Láthatóan úgy vélik, hogy ezek a szakemberek nem akarnak dolgozni, nem akarnak sem gyógyítani, sem ápolni, nem azért mentek oda. Hanem miért? Hát hogy lóghassanak.
Pedig azzal kellene foglalkozniuk a magasban ülőknek, hogy a dolgozókkal, a szakszervezetekkel, a vezetőkkel együtt mit tehetnek – netalántán közösen gondolkodva – azért, hogy a munkahelyi légkör és az együttműködés javuljon. Esetleg embernek kellene tekinteni a kórházi személyzet tagjait, nem pedig gépeknek és gombnyomással irányítható rabszolgáknak. De nem, ilyesmi eszükbe sem jut.
Az egész soktényezős problémát Lengyel László helyettes államtitkár egy informatikai-technikai eszközzel akarja megoldani. De nem fog neki sikerülni, az elkeseredés és a megaláztatás vissza fog ütni, elkerülhetetlen a további romlás.
Figyelmükbe ajánlom József Attila szavait: „Emberek, nem vadak –, elmék vagyunk!” Legalábbis Európában eddig így gondoltuk. De a kórházak bekamerázása csak egy lépés, a megfigyelésünk folyamatosan egyre tökéletesebb és gyalázatosabb. Ezen a téren is rossz irányba megyünk: előre az embertelenség felé.
A szerző civil szervezeti vezető.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
