Kirakós
ez a sárhányó-részlet pont
ide való
te pakolászol lelkesen
én is pakolászok
kevésbé lelkesen
közben a vers születik
mert te már négyszázhuszonkét órája itthon
de ki számolja
és szerencsére már
eltűnt a negyven fok
harminchatban égünk
szívjuk
a markoló
kiköhögött füstjét
sosem gondoltam hogy fogok ilyeneket tudni
kanalas forgókotró
unimog
autódaru teleszkópos karral
holtáig tanul az ember
egyszer hallottam egy költőnőnket nyilatkozni
új kötetének születéséről
játszótereken vette diktafonra
fújd erősebben
azaz ügyes
aztán kapott egy estét egy szállodában
egy szállodában egyedül
egy estét
karácsonyi vagy születésnapi meglepetés volt
egész éjjel írt
írta a verseket a diktafonról
reggelre megvolt a kötet
megvan ez is
ide jön a tetejére
nem tudom, mi ez pontosan
biztos van szakzsargon rá
majd megtanítod nekem
egy darabka belőled
egy darabka belőlem
nekem is lesz születésnapom
novemberben
innen még egy apró elem
szeretem hogy te egész vagy
tudod mit akarsz
jelenleg egy markolót
és mindezt velem
csak néha belőlem is hiányzik
a türelem
a női költészet
játszótereken
termelői piacokon
mackós szőnyegen születik
darabokban
közben figyelni kell
mert elkallódik
a visszapillantó tükör
vagy ragacsos lesz az a kis darabka
amiről nem tudjuk
hova passzol
a csendet nem ebben a versben
kell keresni
itt csak fúrógépek vannak
fáj a füled
ha túl közel
haladsz el mellettük
a sáros poros valóság van
meg földtúrás
kanalas forgókotróval
unimoggal
teleszkópos karú autódaruval
meg szétzilált talajjal
ami az alapzata lesz
egy beruházásnak
stadionnak
plázának
munkahelyek születnek majd
és fejlődünk
előre
alulra
hol is tartottam
passzolna ide
egy metafora
por van
most ne lélegezz mélyeket
szeretném neked megszűrni
a levegőt
emiatt egy versszakot máshova teszek
köhögj
hátha feljön a letapadt
lepedék
nem tudom kirakni
az arcomat
hogy egész legyen neked
ha elfáradok
csak felmarkoljalak
fenébe a talaj szétzilálásával
a plázákkal és stadionokkal
egyszerűen csak nevetni szeretnék veled
amíg mindketten darabjainkra hullanánk
úgy kellene összeszedni a részeinket
a te orrodat
az én kezemet
a teleszkópos karomat
ami sosem fárad el
tedd fel nyugodtan
a zajszűrős fülesedet
a bárányos maszkodat
az olajszagú metaforák
a bevásárlószütyők alján lapuló
hasonlatok
az agyonrágott és visszaköpött
gondolatok ellen
amiket a konyhakőről mosok fel
holnap én választok puzzle-t
erdő lesz rajta
meg hegyek
egy darabka belőled
egy darabka
belőlem
ezt gyorsan
ebéd most
leég
már
gyere az be
mert
fejezzük
Távlatok
Nyolcmilliárd ember között próbálod megtalálni azt az egyet
mégsem vagy benne biztos
hogy ahol lehajtottad fejed
ott is ébredsz fel.
A Bem rakparton tüsszentetted el magad
és a Central Park közelében fekvő
kétszobás apartmanban halt bele egy néni
az amazóniai őserdők helyén
legeltetett marha
kacsint a tányérodról
dubaji sípályák pora fújja
el a jégvirágokat az ablakodból
az a bizonyos melanoma
a Kínában illegálisan kieresztett freonok nyomán
nyílt a füled tövében
és reggelente a Kárpátokban élők mikroműanyagában
mosod az arcod
egy nagy hatalmú posztolt egyet tegnap
és ma az a sárga sapkás férfi az utcádból
aki mindennap ötkor viszi sétálni a spánielét
a sínek közé esett.
Milliárdok helyett
évtizedes perspektíva
nincs időd a gyerekre
és nincs időd magadra
mi értelme
órával mérni a mérhetetlent
gyártósorrá formálni az életet.
Ha mégis megtalálnád
azt az egyetlent a nyolcmilliárd között
mindenét kiismernéd
a vonalakat a tenyerén
a halántéka lüktetését
domborulatait
ráncait ha szigorú arcot vág
és a ráncait ha mosolyog
az összes módot hogy bántsd
és az összes módot hogy szeresd
egyetlen szoba lenne
a világ
bolygók találkoznának benne
elférne a Central Park és az amazóniai őserdő is
a felső polcon
és csak néznétek együtt
ahogy az idő áll.
