Emlékszünk még, miként sorakozott fel Donald Trump elnöki beiktatásán az Egyesült Államok számos oligarchája, élükön a világ leggazdagabb embereként számon tartott Elon Muskkal? Az autokratikus hajlamait titkolni sem próbáló amerikai államfőhöz való lojalitását jelenlétével demonstráló, díszes sereglet egy paradigmaváltás illusztrációjaként is felfogható.
Tudniillik egészen a közelmúltig dogmának számított a politológusok, illetve közgazdászok körében az a vélekedés, hogy kapitalizmus és demokrácia egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Ezt sugallta számukra a nyugati demokráciák szembenállása a szovjet blokk országaival a hidegháború idején.
Való igaz, hogy a vasfüggöny keleti oldaláról száműzött nagytőke akkoriban a demokratikus berendezkedésű államokban talált menedéket, mintegy cserébe felvirágoztatva azok gazdaságát. A Varsói Szerződés által megtestesített kommunista veszély azonban arra sarkallta a Nyugat politikai vezetőit, hogy egy radikális baloldali fordulat elkerülése érdekében korlátozza a tőketulajdonosok mozgásterét. Ezért őrködött a jóléti állam a Lajtától nyugatra mindenhol féltékenyen a szociális vívmányok és a munkavállalói jogok fölött, sőt, bizonyos országokban úgymond „a bölcsőtől a koporsóig” gondoskodott polgárairól.
A nyugati katonai-politikai tömb azonban egyáltalán nem volt felkészülve a Szovjetunió túlontúl hirtelenül végbement összeomlására. A kommunista fenyegetés megszűnésével ugyanis a korlátait vesztett nagytőke elszemtelenedett. A demokratikus kereteket nem kezdte ki azonnal, de világszerte rákényszerítette a kezdetben vonakodó szociáldemokrata pártokat a neoliberális gazdaságpolitikai fordulatra, előidézve azok totális hitelvesztését.
A balos formációk korábbi szimpatizánsai elhűlten figyelték, amint az éppen kormányon lévő szocdemek a nagytőke követelésére lefaragják az állam szociális kiadásait, valamint költségtérítéshez kötik a társadalmi ellátórendszerek igénybevételét. Schröder, Blair, Gyurcsány és társaik sorra váltak politikai hullákká, az eredetileg baloldali érzelmű európaiak és tengerentúliak tömegei pedig reményvesztetten fordultak a populista zsarnokjelöltek felé. Ezek az ordas eszméket valló politikai kalandorok hatalomra kerülve aztán hamar nyilvánvalóvá tették a multinacionális nagytőke számára, hogy érdekközösség áll fenn közöttük.
A tőketulajdonosok nyilván örömmel veszik tudomásul, hogy a szélsőjobbos autokraták nem bíbelődnek holmi társadalmi egyeztetéssel, hanem nyers erővel viszik végbe a neoliberális gazdasági fordulatot saját hazájukban. Idehaza Orbán Viktor szisztematikusan rohasztja le az oktatást, az egészségügyet, a szociális és kulturális szférát, Amerikában Trump ugyancsak kiadáscsökkentéssel sújtja ezeket a területeket.
Írásom elején éppen arra a paradigmaváltásra utaltam, hogy a nagytőke immáron az autoriter rendszerek létrejöttében, a jogállam lebontásában érdekelt. A szocdemek feladata a jövőben a kisemberek érdekeinek képviseletén túl ezért a tekintélyelvű rezsimek bukásának elősegítése is.