Márciusban az Eurostatnál 43 vezetékes és 55 hajókról, cseppfolyósított formában – LNG-ként – vásárolt földgázügyletet tartottak nyilván – számítottuk ki az uniós statisztikai hivatal frissített nyilvántartása alapján. Az adatszolgáltató államok 9,5 milliárd köbméter gázt vásároltak vezetéken keresztül, és 15 milliárdot tengeri kikötőkön át. Előbbiért 3,9, utóbbiért 5,9 milliárd eurót fizettek, köbméterenként 164, illetve 159 forintos átlagáron.
Az eladók közül
a legnagyobb LNG-szállító az Egyesült Államok volt, amely egy hónap alatt 7 milliárd köbmétert adott el, 2,8 milliárd euró bevételért.
Ezen belül a legtöbbet Franciaországnak (2 milliárd köbméter), Spanyolországnak (1,4 milliárd), valamint Hollandiának (1,2 milliárd) értékesítettek, de a tíz uniós vevőjük között szerepelt Lengyelország, Litvánia és Horvátország is.
A második legnagyobb szállító Algéria volt, amely Észak-Afrikából összesen 4,4 milliárd köbmétert exportált, vezetéken és LNG formájában.
A legnagyobb vevőjük Olaszország (2 milliárd köbméter), míg másfél milliárd köbméter – fele-fele arányban vezetékes és LNG – Spanyolországba került. Horvátország is Algéria hat uniós vevője közé tartozott.
A harmadik legnagyobb uniós szállító Oroszország volt, amely 3 milliárd köbméterért 1,2 milliárd eurót számlázott.
A legnagyobb mennyiséget Franciaország vásárolta (1,1 milliárd köbméter), a második helyen Magyarország állt 545 millió köbméterrel. A kilenc uniós vevő között volt még Spanyolország, Hollandia és Belgium is. Szlovákia – alighanem az orosz gáz ukrajnai továbbításának januári leállítása miatt – márciusban csak jelképes mennyiséget vásárolt Moszkvától.
További jelentős beszállítók voltak – sorrendben – Norvégia, Katar, Azerbajdzsán, az Egyesült Királyság, Angola, Nigéria és Törökország.
Gázos veszteségbecslés: erkölcsi szempontokon túl anyagi veszteség sem feltétlenül érné Magyarországot az oroszok leváltásávalAz uniós célországok közül Olaszország vásárolta a legtöbb földgázt: összesen 5,2 milliárd köbmétert. Algéria után a második legnagyobb szállítójuk Azerbajdzsán volt, közel 1 milliárd köbméterrel, majd Katar és az Egyesült Államok következnek. Oroszország ezúttal nem szerepelt az olasz importlistán.
A vevők közül márciusban a második helyezett Franciaország volt 4,4 milliárd köbméterrel, amely kilenc különböző államból vásárolt – többek között az Egyesült Államokból, Oroszországból, Kamerunból és Ausztráliából is. Magyarország 830 millió köbméterrel a nyolcadik helyet foglalta el. Orosz gázt már a propagandában korábban velünk egy kategóriába sorolt csehek sem vásároltak.
Az eladók közül a legolcsóbb átlagáron – 110 forint/köbméter – Nigéria szállított, sőt a spanyoloknak átlagosan mindössze 65 forintért adta az LNG-t. Az uniós árak közül a negyedik legalacsonyabb egy Magyarországra irányuló szállítmány volt, amely – egy adatrögzítési hibát is figyelembe véve – becsülhetően 131 forintba került köbméterenként.
Az orosz gáz magyarországi ára ennél jóval magasabb, 182 forint, miközben Moszkva uniós átlaga is 155 forint volt. Líbia (151 forint), Katar (153 forint) olcsóbban adott gázt, mint Oroszország, de több más szállító – például Ausztrália, Kamerun vagy az Egyesült Államok – se volt sokkal drágább.
Az USA többek között Olaszországnak, Belgiumnak, Franciaországnak, Lengyelországnak, Spanyolországnak, Hollandiának és Portugáliának is kedvezőbb áron szállított – Portugáliának például köbméterenként 86 forintért –, mint amennyit Magyarország fizetett az oroszoknak. (Igaz, a horvátok díja ezúttal még magasabb volt.)
A legdrágább szállítók közé tartoztak például Törökország és Kazahsztán.
A márciusi piaci pillanatkép tehát cáfolja a kormánypropagandát – amely immár szinte teljesen elnyomja a független hangokat –, miszerint Magyarország számára egyértelműen és kizárólag az orosz gáz a legolcsóbb megoldás.
2024-ben is ömlött az EU-ba orosz földgáz, Magyarország volt a második legnagyobb vásárlóMoszkva a tőzsdei szint alá ment
Márciusban köbméterenként körülbelül 182 forintért kaptuk az orosz gázt, ami bár 4 százalékos drágulás, 3 százalékkal mégis alulmúlja a TTF nevű holland tőzsde irányadó, két hónappal korábbi, januári, 7 százalékot emelkedő szintjét – számítottuk ki. Bár ennél kedvezőbb arányt egy és negyed éve nem értünk meg és az változatlanul párját ritkítja, a keleti fűtőanyag díja január óta az irányadó piacok alá került. Üröm az örömben, hogy – legalábbis az Eurostat szerint – Szerbiától ezúttal olcsóbban, körülbelül 131 forintos átlagáron kaptunk nem kevés gázt. Érkezett még – drágább – osztrák, horvát, román és ukrán szállítmány is. Az EU-tagok közül Putyin nálunk olcsóbban mérte gázát a litvánoknak, a spanyoloknak, a görögöknek, a belgáknak, a hollandoknak, a franciáknak és az észteknek is. Márciusban 545 millió köbméter orosz fűtőanyagot kaptunk, ami 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi szinthez képest. Bár azzal, hogy nem az irányadó tőzsdei áron vettünk fűtőanyagot, 3,4 milliárd forintot nyertünk, a magyar-orosz gázszerződés 2021 végi megkötése óta ebbéli veszteségünk még mindig 257 milliárdra tehető. Mivel ugyanakkor a TTF február óta esik, ha márciusban éppenséggel tőzsdei áron szerződünk, az orosz beszerzéshez képest 13 milliárddal beljebb maradtunk volna. Mindenesetre így május-júniusra Moszkva részéről is némi díjcsökkentés remélhető.
Algír fűtőanyag Szlovéniába
Szlovénia két évvel meghosszabbította Algériával két éve megkötött három éves gázvásárlási szerződését – jelentette be Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök múlt heti, ljubljanai látogatása kapcsán Robert Golob kormányfő. Délnyugati szomszédunk éves fogyasztása közel felét, évi mintegy félmillió köbmétert az észak-afrikai államtól Tunézián és Olaszországon át csövön veszi. Magyarországnak szomszédai közül csak Szlovéniával nincs fizikai összeköttetése, bár 2023-ban Budapest és Ljubljana megállapodott a hiányzó szakasz két éven belüli kiépítéséről. A szlovén gázadatok szintén nem szerepelnek az Eurostat-adatbázisban. (Népszava-MTI)
A felmérés részletei
Az Eurostat gázárnyilvántartásába több tag, így a németek és az osztrákok sem szolgáltatnak adatot. Néhány ország – kiváltképp a franciák – hézagos adatsorait józan becsléssel tömtük ki. Számításainkat köbméterenként 34 megajoule-os fűtőértéken végeztük.