Nem hiszem, hogy sokan felkapták volna a fejüket arra hírre, hogy május 13-ától a kormány újabb hat hónappal, egészen november 14-ig meghosszabbította a háborús veszélyhelyzetet. Észre sem vesszük, pedig az első, járványügyi veszélyhelyzet 2020-as kihirdetése óta több mint öt év telt el, azóta lényegében folyamatosan különleges jogrendben élünk, amelyben az alapvető jogok gyakorlása – néhány kivétellel – felfüggeszthető, a kabinet pedig a törvényeket felülírva rendeleti úton kormányozhat. (És akkor nem beszéltünk az ún. tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről, amelyben 2016 óta élünk, s amelyet szintén hat havonta – legutóbb 2025. szeptemberig – hosszabbít meg a kormány.) A rendeleti kormányzásra számos példát fel lehet hozni; a „kedvencem” a 2023-as költségvetés, amelyet 2022 nyarán fogadott el a parlament, majd decemberben a kormány rendeletileg néhány ezer milliárd forintot ide-oda pakolgatott benne, amire utólag, 2023 márciusában áldását is adta a Ház.
A veszélyhelyzet lassan Orbán Viktor lételemévé válik, a kormányzáshoz így nem csak az ellenzékre nincs szüksége, de saját parlamenti képviselőire is alig, elegendő, ha megkapja a felhatalmazásukat. Mi pedig megszoktuk/megszokjuk a jogi veszélyhelyzetet, miközben Magyarország számára nem a szomszédban zajló háborús konfliktus, hanem a miniszterelnök egyre inkább személyi elvű, önkényes, autoriter kormányzása okozza a legnagyobb veszélyt. Amely nem törődik a lerohasztott egészségügyi és közoktatási rendszerrel, a közszolgáltatások színvonalának zuhanásával (lásd vasúti közlekedés), az ország környezeti állapotával. Nincsenek jó válaszai a demográfiai katasztrófára, évek óta képtelen a recesszióban vergődő gazdaság beindítására. Mindössze egyetlen dologra koncentrál: hatalma megtartására. Ennek érdekében évekre bebetonozza kádereit a független intézmények élén, megnyirbálja a gyülekezési jogot, és attól sem riad vissza, hogy orosz mintára korlátozza/ellehetetlenítse a megmaradt független szervezeteket és a sajtót.