A Bibliából látunk kiragadott részleteket, sajátos, ironikus hangvételben, fölöttébb játékosan, dallal, tánccal, különböző alakzatokba rendeződésekkel, gyakran meglehetősen szabadszájúan, a szöveget is igencsak szabadon kezelve, nem ritkán csípős nyelvvel előadva. A zömében értelmi sérült színészeket foglalkoztató Baltazár Színház előadásaiban mindig lefegyverzően sok az értelem. Olyan, zömében remek produkciók születnek, melyeknek komoly intellektuális erejük is van. Így volt ez a társulatalapító Elek Dóra rendezéseiben, és így volt Kováts Kriszta, a mostani produkció rendezőjének, korábbi előadásaiban is. Meglepődtem, amikor Nézzünk bizakodva a jövőbe! címmel Örkény István egyperceseiből állított össze és rendezett produkciót a Baltazárban. Vagyis olyan groteszk szövegekből, melyekben dupla, tripla, de gyakran sokszoros csavarok vannak, a tömörség filozofikus mélységgel párosul, és olyan humorral, amelyhez alaposan meg kell tornáztatni az agyat.
Addigra már láttam Elek Dóra több kiváló rendezését. Párizsi egyetemen tanult öt évig színházcsinálást. Egyszer elment ott egy olyan fesztiválra, amelyen fogyatékosok léptek fel, és látta a színpadon történő csodákat. Elhatározta, hogy Budapesten is csinál egy ilyen színházat. Úrrá lett minden nehézségen és temérdek kétkedésen. Megteremtette a lehetőséget arra, hogy a színészek státuszban dolgozhassanak, és folyamatos legyen a képzés, a beszéd, a mozgás, az ének, minden ami kell. Hiába volt sok a hitetlenkedő, Európában és a nagyvilágban is a helyét megálló, teljes értékű színházat teremtett; akik már jártak náluk, pontosan tudják, hogy így van, akik pedig először látnak baltazáros előadást, mint a mostani premieren is, nem győznek csodálkozni, hogy ez milyen elképesztően jó. Nem csak valami kedves, terápiás célú előadás, amit majd szelíd, akár kicsit lenéző mosollyal el lehet nézni, hanem ütős, az agyat és az érzelmeket egyaránt alaposan megmozgató produkció.
Vörös István, a kiváló író, költő több darabját is a társulatnak szánta. Ezek is hosszú szövegeket tartalmazó, éles világlátásról tanúskodó művek, melyeket Elek segítségével átszűrtek és szűrnek magukon a színészek, és jókora invencióval, szinte szövegtévesztés nélkül adnak elő. Szintén Vörös darabja a Segítség, segítek!, amit viszont Kováts rendezett – ez a Kárpátaljáról a háború elől menekülő anya és fia, meg az őket befogadó itthoni család sok konfliktussal járó története. A társulat munkájában rendszerint igencsak hangsúlyos a zene és a mozgás. Annyira, hogy az ez előtti előadás, a szintén figyelemre méltó Ideje van a fénynek, a kortárs mozgásművészeti produkcióiról ismert Artus Stúdióval együttműködve jött létre Elek és Goda Gábor közös rendezésében. Több mint húsz éve Elek már színre vitt zenés-táncos revüt, a Múló Rúzst, ami az egykori kabarék, lokálok világát idézte a sztárvilágot is kifigurázva, számokra, jelenetekre szaggatottan, de mégis egységes gondolatisággal, stílusvilággal.
Valami hasonló jellemzi most a Biblia show-t is, aminek azonban van két felvágott nyelvű narrátora, konferansziéja, akik furtonfurt vitatkoznak, huzakodnak egymással, odamondogatnak a másiknak, a férfi és a nő örök párharcát is szemléltetve. A színpad baloldalának elején, magasított bárszéken, Klabacsek Dániel ül, a jobboldalon vele szemben Kovács Panka. Ismertetik, hogy a Bibliából milyen részek következnek majd, de közben civakodva, szurkapiszkálódós módon, csípős megjegyzéseket tesznek a szent szövegekre, némiképp „kifacsarják”, görbe tükörben láttatják, parodisztikus módon interpretálják. Kicsit hasonlatosak a két Muppet show-beli öregúrhoz, akiknek semmi nem jó, csak sokkal fiatalabb változatban. Kívülállók és bennfentesek egyszerre. Remekül csinálják. Fel-felcsattannak, méltatlankodnak, ahogy belefér. A kákán is keresik a csomót, és még meg is találják. Szópárbajokat vívnak. A színészek zöme, Medetz Attila, Básti Andrea, Kőrösi- Fehér Nándor, Illés Nikoletta, Szilvásy Márton, Keresztes Anna, Fehér Dániel, Kocsi Zsófia több szerepet játszik. Medetz például az Úr, a Fáraó, Heródes, no meg Jézus. Mit kívánhat ennél többet színész!? De itt a főszereplők statiszták is. Más jelenetekben a tömeg részei, vagy éppen a következő szituációhoz berendezik a színt.
Bámulatos az összmunkájuk, ugyanakkor igazi markáns egyéniségek. Muszáj is maximálisan figyelembe venni a személyiségüket, azt, hogy kinek mi az erőssége, a gyengéje. Aki nem tud énekelni, nem rontja le a többiek teljesítményét, halkra fogja, vagy tátog. Aki nem képes tengernyi szöveg elmondására, kevesebbet beszél. Aki nehezen lép, nem kell, hogy temperamentumosan ropja. De mindenki fontos dolgot csinál, harmonikusan beilleszkedik a produkcióba, amibe beleteszi a tudása legjavát, maximumát. Nincs, aki ne teljes erőbedobással, ne totális odaadással játszana. Érződik a hatalmas munka, ám csöppet sincs izzadtságszag. Lerí a játék öröme, az ide nekem az oroszlánt is diákos hevülete, az együttlét mámora. Mindez meglehetősen hamar átragad a közönségre is. Átszellemült arcokat látok a nézőtéren is. Hatalmasakat nevetünk, de közben létkérdésekről is töprengünk, mert ilyenekről szintén jócskán szó esik Fábri Péter elmés, szellemes szövegében. Ami megható, amitől többünknek könny ül a szemében, hogy az előadásban a gyengeségekből, a fogyatékosságokból is erény, erő kovácsolódik, ezeknek az embereknek, és szinte mindannyiunknak a kiszolgáltatottsága megmutatkozik, de ebből is játék, alakítás, teljesítmény, és ezek következményeként egészséges önbizalom formálódik. Wolf Péter zenéje, amire Perger Guszty a helyszínen ütőhangszerek, effektek garmadájával rásegít, érzékenyen hozzásimul a történésekhez. Amit Ruttka Andrea díszlet-és jelmeztervezőként csinált, az szinte a semmiből varázslás. Fehér ruhákba bújtatja a színészeket, és nagy fehér kockák, fehér vásznak a játszók általi variáltatásával megteremti a szükséges térformákat, amiket Udvari Péter változatosan világít meg.
Él, pulzál a produkció. Lélektől lélekig hat. Szívmelegség, természetesség, őszinteség árad belőle. Temérdek minden jön szinte a zsigerekből és a zsigerekig is hatol. Azzal, hogy ezek a művészek a Baltazár tagjai, hátrányos helyzetükben is megtalálják a helyüket az életben. Ezért nem csak egy munka, hanem létkérdés számukra amit itt csinálnak, és az e miatti teljes erőbedobás, bámulatos koncentráció, és végeredményként az ebből csiholt felszabadultság, önfeledtség, olykor akár mámor, ami rendszerint elementárissá teszi a produkcióikat.
