A paparazzók elsősorban az amerikai filmcsillag, Robert De Niro miatt érkeztek az idei cannes-i filmfesztivál megnyitójára, aki azért utazott Franciaországba, hogy átvegye a tiszteletbeli Arany Pálmát Leonardo DiCapriótól. A fesztivál fődíjának számító Arany Pálma korábbi nyertesei – mint jelesül Quentin Tarantino és Sean Baker – is pózoltak a vörös szőnyegen, de Eva Longoria, Julia Garner, Heidi Klum és Alessandra Ambrosio is kivette a felvonulásból a részét a nyitógála előtt. Sokan háborogtak amiatt, hogy Tom Cruise (akiről „mindenki tudja”, hogy már a városban van, hogy szerda este bemutassa a Mission: Impossible – A végső leszámolás című filmet) nem jelent meg az ünnepségen. Ezzel tovább hergelte a jelenlévő újságírókat, akik közül több mint százan a fesztivál előtt nyílt levélben tiltakoztak az ellen, hogy a sztárok nem adnak interjúkat, és arra szólították fel Thierry Frémaux művészeti igazgatót (és több más mustra vezetőjét), hogy tegyen végre ez ellen.
Aztán hogy mennyit ér a szavunk, kiderült, amikor egy igazi sztár kezdett el véleményt megfogalmazni.
Mikor De Niro karrierje elismeréseként átvette a díját, lángoló beszédében arra buzdította a közönséget, hogy mutassa ki ellenérzését a Trump-kormánnyal szemben.
– Most kell cselekednünk! – mondta, hangsúlyozva, hogy erőszak nélkül, de nagy szenvedéllyel és elszántsággal. – Itt az ideje, hogy mindenki, akinek fontos a szabadság, szervezkedjen, tiltakozzon, és amikor választások lesznek, természetesen szavazzon! – Megjegyezve: addig még van egy kis idő az Egyesült Államokban. De Niro úgy folytatta: ezen az este és a következő tizenegy napban erőnket és elkötelezettségünket azzal mutatjuk meg, hogy ezt a csodálatos fesztivált ünnepeljük.
Leonardo DiCaprio bevezetőjének nagy része De Niro ikonikus filmszerepeire és arra összpontosított, hogy milyen nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy filmtörténeti jelentőségű karaktereket alkosson meg. Aztán belőle is előbújt az aktivista: dicsérte De Niro hajlandóságát, hogy kiálljon ügyek mellett. Akár a barátaiért, a családjáért, akár a demokráciáért vagy a filmművészetért küzd, ő mindig ott van – húzta alá DiCaprio.
Juliette Binoche zsűrielnök nyitóbeszédében szintén politizált: a gázai háborúról és más aktuális kérdésekről szólt. Ahogy fogalmazott: a háború, a nyomor, a klímaváltozás, a primitív nőgyűlölők, és saját barbárságunk démonjai nem hagynak nekünk menekülési utat. A gálán végül tisztelegtek a közelmúltban elhunyt David Lynch előtt, akinek több műve is a fesztivál kedvence volt korábban. Aki pedig azt találgatta korábban, hogy mit keres itt Quentin Tarantino – azon túl, hogy ő is nagy cannes-i libling –, az megérthette, amikor az amerikai rendező cirkuszigazgatóként lépett a színpadra, hogy „hivatalosan megnyissa” a fesztivált, majd szó szerint a földre dobta a mikrofont. Vajon neki mi volt a mondanivalója?!
Ennek a megfejtését nem könnyíti meg a nyitófilm sem, a Partir un Jour (Egy nap odébbállok), Amélie Bonnin első egészestés rendezése. A francia énekesnő, Juliette Armanet alakítja benne Cécile-t a fiatal szuperséfet, aki éppen párizsi elitéttermét nyitná meg a pasijával (aki nem annyira jó séf, mint ő), amikor kapja a hírt, hogy az apja kórházba került. El is indul haza, a nagy francia vidékre, hogy megnézze, mi van a papával, aki szintén séf, csak éppen egy autóút melletti, főleg kamionosoknak kedveskedő bisztrót vezet. Aztán kiderül, nem csak az étterem van bajban, hanem a szülők házassága, sőt, Cécile még a gimis szerelmébe is belegabalyodik. Mitől olyan különleges ez? Hát, attól, hogy a szereplők olykor francia sanzonokban fakadnak ki. Na meg a szülők kutyusa miatt, aki ellopja a legjobb jeleneteket – pedig ő nem is fakad dalra. De ha ez a film nem kapja meg a Palm Dog díjat, nagyon mérges leszek!
A kritikusokat megosztotta a mű, a franciák lelkesebbek, a külföldiek szerint ez az egész annyira francia, hogy nem kell nagy nemzetközi karrierre számítania a cannes-i nyitóműnek. Mindenesetre a vetítés végén a gála díszközönsége öt perces vastapssal jutalmazta a művet.
