Maga az Inch House egy vár volt korábban, majd kastéllyá avanzsált, később közösségi tulajdonba került és ma közösségi ház, klubokkal, galériákkal, tánckörökkel. A baljós skót vészkorszakokra, klánháborúkra és rettenetes életkörülményekre talán még pár, belülről beépített lőrés emlékeztet, meg a pince, ahol a galéria van.
A vár körül hatalmas tórendszer volt, amelyet ma is el lehet képzelni, mivel ha hatalmas eső esik, olyan spontán tó alakul ki a krikett- és rugby-pályákon, amelyek baloldalról szegélyezik az épületet, hogy sirályok százai úszkálnak rajta napokig! A tórendszer miatt még Cromwell seregei sem tudták bevenni, amikor elözönlötték Angliából Skóciát, és csak a dunbari csata után foglalhatták el, ahol a vár tulajdonosa meghalt. A vár körül, ahogy a leírásban olvastam, nagy palánkhíd feküdt, azon lehetett belovagolni a szigeten fekvő erősségbe. Állok a kosárpálya mellett, ahogy szétnézek, hunyorítva, próbálom elképzelni, honnan jöhetett a híd, nézem a több száz méterre kezdődő kis lankákat... Odáig biztosan elért a mocsár.
A vár körül hatalmas tórendszer volt, amelyet ma is el lehet képzelni, mivel ha hatalmas eső esik, olyan spontán tó alakul ki a krikett- és rugby-pályákon, amelyek baloldalról szegélyezik az épületet, hogy sirályok százai úszkálnak rajta napokig! A tórendszer miatt még Cromwell seregei sem tudták bevenni, amikor elözönlötték Angliából Skóciát, és csak a dunbari csata után foglalhatták el, ahol a vár tulajdonosa meghalt. A vár körül, ahogy a leírásban olvastam, nagy palánkhíd feküdt, azon lehetett belovagolni a szigeten fekvő erősségbe. Állok a kosárpálya mellett, ahogy szétnézek, hunyorítva, próbálom elképzelni, honnan jöhetett a híd, nézem a több száz méterre kezdődő kis lankákat... Odáig biztosan elért a mocsár.
Van egy nekem nagyon félelmetes tárgy bent az épületben. Egy embercsapda, ami olyan mint mesefilmekből a medvecsapda, de ez valós.
Ebben az országban ugyanis simán lelőhettek birtokra tévedő csavargót, felakaszthattak valakit kecskelopásért vagy verekedésért, napi 12 órát dolgoztathattak 8 éveseket a bányákban, vagy embercsapdákat tehettek ki az utakra, az avar alá, s ha valaki át akart vágni illegálisan egy portán, ez a csapda darabosra törte a testet, a halál biztos volt a vérfertőzés vagy egyéb komplikációk miatt. Mikor erre járok, mindig bekukkantok, kicsit reszketve tőle, távolról próbálom elképzelni ezt a kort, aminek egy fotónyi emléke ez a rettenet. Csak egy fotó, fotónak tekinthető vasdarab, de sokat elárul a múltról. Lehet, ezért ilyen betegek? Mint mi? Hogy a századok traumái olyan vastag páncélt raktak ezekre az emberekre, ami megmagyarázza, miért itt a legnagyobb a drogprobléma Európában és hogy miért vannak bandaháborúk, és ebben a paradicsomi miliőben miért él ennyi szerencsétlen, akik nem is látják, hogy a természet csak pár percre van tőlük, olyan formákkal és színekkel, hogy mások ezer kilométerekről utaznak ide, hogy ezt láthassák...?!
Nem látják.
Egy megrendelőm, akinek kertészeti munkákat végzek, egy láthatóan beteges asszony, aki folyamatosan szívja a füvet, úgy beszélt arról, mikor fiatalként kimentek sátorozni a tengerhez, mintha ezer éve történt volna. Lemondóan legyint, se kedve, se ereje nincs elmenni a 30 percre lévő csodához. Néztem a sápadt arcát és mély részvétet éreztem, mellette meg sóhajtottam, de jó, hogy minden kolonc lekerült rólam, nem járok ebben a cipőben.
Ha Magyarországra tekintek, 3000 kilométerről, szintén egy traumatizált, életét, vagyonát féltő csoportot látok, ahol annyian és úgy sérültek (háborúk, devizahitel, családon belüli erőszak, diktatúrák, szegénység, zsellérség, holokauszt... mindenki válassza ki a magáét...), hogy nem is tudnak, tudunk boldogok lenni.
Állok a kosárpálya mellett. A pályán tíz fiatal játszik, egy indiai, öt kínai és a többiek európai rasszból. Fiam a pálya mellett nézi őket. Mennek a támadások, hárompontos, kétpontos, büntetődobás, elég jól kenik a srácok, szerintem egyetemisták.
A rács másik felén, valami 12 skót, fekete ruhás kamasz ügyködik. Pár napja valaki foteleket hozott ide valami lomtalanításból, pár forgószéket és asztalt. Mikor először láttam őket, még csettintettem is, hogy milyen jó, lehet hesszelni a pálya mellett, kényelmes alkalmatosságok voltak, tiszták, valami jó lakásból kerültek ki az utcára. Mára a bútorok némileg átalakultak. A fiúk már korábban felgyújthatták őket, már csak a vázak éktelenkedtek a játszótér mellett. A geng tagjai a meccs közben is próbálták darabokra törni a maradékot, a vázakat. Egy nagyon buta arcú, vörös hajú, elhízott kamasz aprólékosan verte le a karfákat a fotel fő részéről, nagyon koncentrált, ha valami nem vált le, a játszótér játékait használta feszítővasnak vagy éknek. Ketten egy gyengébb társukat verték a fűben, egy fiú egy széket vert szét a betonon, egy pedig rugdosta a roncsokat, eldobta őket, majd értük ment és visszahozta, hogy aztán újra kezdhesse a mókát.
