Az olasz Legnagoban 1750-ben született zenei tehetségről, Antonio Salieriről nem elsősorban munkájának, alkotásainak híre maradt fenn, hanem az a makacs állítás, hogy a nála sokkal tehetségesebb Wolfgang Mozartnak volt annyira féltékeny kortársa, hogy az ő keze által halt meg a zseni 1791-ben. A soha nem bizonyított vélekedés szerint mérget öntött a poharába.
Az idén áprilisban indított, de az év egészére meghírdetett Salieri-fesztivál megismétli az egykori rivalizálást, csak most nem Mozart a vetélytárs, hanem a „walzerkirály“ Johann Strauss, aki 1825-ben született, abban az évben, amikor Salieri meghalt.
Ennek a jelentősebbnek ítélt művésznek van idén születésének 200. évfordulója, amit 2025 egészében ünnepel az osztrák főváros, emlékezési költségvetésének döntő hányadát erre a programra folyósítja Bécs önkormányzata. Kevesebb pénz jut tehát Salieri rehabilitására, noha az éves programözön csúcspontjának május 17-18-án a koncerttermek királyának tartott Musikverein lesz a helyszíne, az aranyterem, ahol Riccardo Muti olasz karmester vezényli a mai udvari zenekart és kórusát. Nyitányként Salieri kantátája hangzik el, a második félidőben pedig az „Udvari zenekari mise“. A kettő közé helyezték, Mozart C-Dur szimfóniáját, a „Jupitert“, netán arra is célozva, hogy Mozart nélkül nincs Salieri.
Az olasz származású zeneművész tehetségének kritikusai között akadnak olyanok, amelyek szerint Salieri tevékenysége régen feledésbe merült volna, ha a Mozart-árnyék, az esetleges gyilkosság feltevése nem tartotta volna életben munkásságát is. Partaj lakonikus válasza:“Hándelt sem hasonlítják állandóan Bachhoz!“
A féltékenykedő, irígy, netán gyilkos Salieri portréjához maga az olasz zenész is hozzájárult. A 74 éves korára már demens mester állítólag a halálos ágyán azt állította, hogy megmérgezte Mozartot, de végezni próbált Beethovennel is. Az utolsó órákon jelen volt unokaöccs, Eduard von Riethmüller terjesztette utóbb-e végzetes pletykát, Salieri orvosai, közeli barátai azonban cáfolták, mondván a mester a végére megzavarodott, össze-vissza beszélt.
Öt évvel Salieri halálát követően az orosz költőfejedelem, Alexander Puskin írt „Mozart és Salieri“ címmel egy rövid színdarabot, szintén Salieri ellen hegyezve tollát. Ime pár sor az olasz Puskin által kitalált gondolataiból Borbély Szilárd fordításában: „Mi haszna annak, hogyha Mozart él, És minden tettével följebbre ér? ...“Akkor mégsem hiába van a méreg.És igazam volt’ Végre megtaláltam Az ellenségem.“ Majdnem véget ért a XIX.század, 1898-ban Rimszkij-Korszakov nyúlt vissza az orosz költőhöz és nagyrészt az ő szövegével formált belőle operát.
A megcsontosodott legendát követi csaknem száz ével később a brit színpadi szerző, Peter Shaffer által írt Amadeus című, két felvonásos színdarab, amelyet Londonban mutattak be 1979-ben. Schaffer elismerte, hogy a Salieri által elkövetett gyilkosságra nem volt bizonyítéka, fikciónak tartotta. De ő nem is a valósággal foglalkozott, vallotta be, hanem a zsenialitás és a középszerűség összetett viszonyát kívánta ábrázolni. Hat évvel később elkészült a történet filmváltozata, azonos címmel, magától értetődően azonos állítással. (Nem véletlenül, a forgatókönyvet Peter Shaffer írta.) A cseh rendező, Milos Forman ezzel az alkotásával alapozta meg új életét Amerikában, s szakított filmjéért 8 Oscar-díjat. Az ő verziójában az agg komponista öngyilkosságot kísérel meg. Emiatt elmegyógyintézetbe kerül, ahol egy ifjú papnak gyónva az életéről elmondja, hogy amíg Mozart fel nem bukkant a bécsi palotában, ott őt mindenki rajongva szerette. A frissen jött zseni egyik koncertjén szembesült Mozart tehetségével, saját középszerűségével, s egyre erősödő féltékenységével. A hihetőnek hangzó beszámoló után született meg a lélektanban a Salieri-szindróma fogalma, az alkotó közelében lévő másik alkotó személy nyilvánvalóan nagyobb tehetsége felett érzett kínzó irígységről.
A most következő hetekben-hónapokban igyekeznek a „szerecsenmosdatók“ meggyőzni Bécsben a nagyérdeműt Salieri vitathatatlan tehetségéről, a zenei bemutatók mellett vitaestek, előadások is szólnak róla. Sikeres pályafutása mellett megemlékeznek majd a házasságában született 8 gyermekéről, s arról a zenepártolásról, amellyel ifjú korábban részesítette őt a bécsi uralkodó, Mária Terézia és a trónon őt követő fia, II. József. Talán nyom valamit a latban, hogy 1874-ben, csaknem 30 évvel a halála után exhumálták, s áthelyezték egy díszsírba a Bécsi Központi temetőben.
Infó
Salieri, Mozart
Antonio Salieri:
A zene dicsérete
D-dúr mise („Hofkapellmeister-Messe”) (Udvari mise)
Wolfgang Amadeus Mozart:
Jupiter Szimfónia
Bécsi udvari zenekar
vezényel: Ricardo Muti
Május 17., 18.
Musikverein, Bécs
