Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa (ICN) 2025-ben az „Ápolóink… A Jövőnk. Az ápolók megtartása, a róluk való gondoskodás erősiti a gazdaságot” mottót választotta az Ápolók Nemzetközi Napjára. Így emlékeztek Florence Nightingale-re, a modern ápolás megteremtőjére a születése napján, május 12-én..
Magyarországon - szemben az ICN reményeivel - az ápolók, a szakdolgozók számát illetően „arctakarékos stratégia” van érvényben. Egyik kormány sem jeleskedett a szakemberek megtartásában, de az utóbbi 15 év felelősségét már nincs hova eltolni. Látványossá vált a zuhanás: a kormányok soha nem tettek sem elég pénzt, sem elég politikai akaratot a szakemberek megtartásába. 2008-ban csak Budapesten 12 ápolókat képző szakközépiskolát zártak be.
2014-ben 26 ezerrel kevesebb ápoló dolgozott a területen, mint amennyire szükség lett volna - derül ki a 2019-es Nemzeti Ápolásfejlesztési Stratégia adataiból. Ezt a betegek az ellátás minőségének romlásán érezték meg. Az ápolók, a szakdolgozók csak nagy erőfeszítésekkel tudták fenntartani a rendszer működőképességét. 2015-ről 2016-ra aztán 45 százalékkal csökkent az újonnan regisztrált ápolók száma. A végzetteknek csak 50-60 százaléka jelent meg a működési nyilvántartásban. Ez a drámai tendencia azóta is tart.
2018-ban kiderült, hogy az utolsó 8 év átlagában a végzős hallgatók 41 százaléka maradt a pályán. Néhány éven belül tízezrek mentek nyugdíjba. 2019-ben sajtóhírek szerint az ápolók évente akár 400–416 órával is többet dolgoztak, legálisan. Emellett önként is vállalhattak további plusz 12 órát, ami hathavi átlagban nem haladhatta meg a 60 órát. Volt ápoló, aki hatszor 12 órát dolgozott. Ez kiégéshez, egészségkárosodáshoz, a hivatás elhagyásához vezetett.
2022-2023-ra kritikussá vált a rendszer működése, az intenzív, a sürgősségi, a műtéti ellátás területén összeroppant az ellátás. Megrendült a gyermekellátás. Ezek a területek speciális képzést, gyakorlatot és tapasztalatot igényelnek. Mindez a műtők leállásához, a gyermekosztályok megszűnéséhez vezetett.
A legrosszabb helyzet a közegészségügyi-járványügyi területen alakult ki. Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke 2023-ban úgy nyilatkozott, hogy a végzett közegészségügyi szakemberek csupán 6 százaléka helyezkedett el kórházi-klinikai környezetben, míg 2022-ben ez az arány 17 százalék volt. Lehet ezek után csodálkozni a kórházi fertőzések magas számán? A legjobb elhelyezkedési arány – 90-100 százalék – a mentőtiszteknél volt, igaz, akkor mindössze 44-en végeztek országszerte. Ennél sokkal többre lenne szükség, hogy kiterjesztett hatáskörrel lehessenek jelen az SBO-kon és az alapellátási ügyeletekben.
A demográfiai helyzet nem biztató, új munkaerő nem várható. Az ápolóképzést szétverték. Az iskolarendszerben a kompetenciamérés eredménye tragikus: a gyenge szövegértés nem elég a klinikai ismeretek megértéséhez. Eközben a főiskolák hiába képeznek szakembereket, nincs államilag finanszírozott álláshely. 2023-ban a végzett 1200 dietetikusnak csak a fele tudott elhelyezkedni. Ezt nevezik erőforrással való gazdálkodásnak egy olyan országban, ahol túlsúlyos betegeket letiltanak a várólistáról.
Nincs utánpótlás és nincs jövő. 2025-ben a fiatalok nem választják vagy otthagyják a pályát, a középkorúak külföldre, az idősek nyugdíjba mennek. 2024-ben a MESZK elnöke a szervezet alapellátási kongresszusán a szakemberek drámai hiányáról adott számot, mint mondta, az OECD átlagához képest akkorra 40500 ápoló hiányzott a rendszerből. Ezzel párhuzamosan a teljes védőnői hálózatot is szétverték.
A bajt csak tetézi, hogy a KSH statisztikái nem felelnek meg a nemzetközi módszertannak, a nyilvánosan megszólalók adatai pedig sokszor manipuláltak. A MESZK elnöke 2018-ban még azt állította, hogy Magyarországon a teljes egészségügyi ellátásra vetítve egy orvosra három szakdolgozó jut. 2022-ben az OKFŐ egyik vezetője arról beszélt, hogy az alapnyilvántartásban 273391 szakdolgozó szerepel, 41 százalékuk ápolói szakképesítéssel; működési engedéllyel 112309 fő rendelkezik, mintegy 45 százalékuk ápolói szakképesítéssel. Eközben hivatalossá vált, hogy az ápolói béremelés megközelítőleg 84000 embert érintett. Vajon ki és miért kábítja a társadalmat?
A helyzet azonban nem csak számokkal írható le. A kompromisszumok, amelyeket ma a vezetők kötnek, amikor kiállítják a műszakot, veszélyeztetik a betegbiztonságot. Egy nemzetközi vizsgálat szerint „1 ápoló biztonságosan 5 betegért tud felelni. Minden további még egy beteg 7 százalékkal növelte a mortalitás kockázatát a sebészeti beavatkozáson átesett betegek esetében.”
A Magyar Kórházszövetség legutóbbi kongresszusán az ellenőrök kifogásolták, hogy egy intenzív osztályon egyetlen beteghez 5 nappalos és 4 éjszakás ápolót rendeltek ki. Pedig tudniuk kéne, hogy egy életveszélyes állapotban érkező beteg felvételekor az 5 ápoló is kevés, és akkor a többi súlyos beteg ápolásáról nem is beszélünk.
Az ápolók nemcsak az egészségügyi rendszer működésének kulcsszereplői, hanem a gazdaság, a közösségek és a társadalom hosszú távú jólétének biztosítékai is. Ők a jövőnk. De amíg az ő jövőjük bizonytalan, addig az állampolgároké is az.
Mire jó a hatalomnak egy olyan egészségügyet működtetni, ahol a dolgozókra mérhetetlen terheket raknak? Ahol a rendszerben dolgozók csak túlélni akarják a napot? Nem lenne jobb az együttműködés és valódi, hiteles adatokra alapozott szakmaiság? Lássuk be, lassan nincs, aki működtesse a rendszert. A döntéshozók magukra maradnak - egy olyan egészségüggyel, amelyet már senki sem tart össze.
Ez ennek a tegnapi napnak az üzenete Magyarországon.