Csősz Gergő: Négy perc gyűlölet

Winston Smith ott ült a szobájában, duruzsolt a
sokcolos átmérőjű, új telekép a sarokban
ellenségünk rút ármányairól, meg a Tervtől
várt sikerekről, mennyire jó minekünk, odaát meg
mennyire rossz a világ, sőt, romlott is, velejéig.
Próbált másra figyelni, de óvatosan csak, a Testvér
meglát mindent és még hallja a gondolatunk is.
Nem lehetett elbújni, a toxicitás beivódott,
a propaganda az új tény, az folyt állami csecsből,
csapból, otthon, a szendergő öregeknek a szája
szélén, hogyha aludtak a régi, füles fotelekben.
Mert a tudatlanság az erő forrása; szabadság
nincs, csak a legfőbb Gazdának neve változik olykor;
és hogy a béke megőrzésének a módja a harc itt,
ezt mindenképp tudnia kellett minden egyednek
már születésétől, sulykolta is egyre az összes
állami szerv: Minigaz, Minipax, Miniszer, Minibő. Az
ismétlés az alapja a rendszernek, sosem érhet
a fraktál véget, csavarodnak az ördögi indák
át az időn, a teren, meg a sejtfalakon, be a génbe.

Éppen a „Vesszen Goldstein, stop mindenki, elég volt!”
című slágert játszották, ma ötödször, ezúttal
kedves gyermekkórus koncertrészleteként a
sóbányákból. Révetegen dúdolta magában
Winston a refrént, észre se vette, mikor belekezdett:
„Kurva anyádat, Goldstein, baszd meg a kurva anyádat!”
Már régóta vezette a toplistát ez a bájos
négyakkordos dal, mindenki imádta, akár a
párizsit, ám azt csak kuponért lehetett, havi egyszer
kapni a fővárosban: mindig a rúdnak a végét.
Félelem, az volt, gyűlölet és kín is dögivel, de
komplex érzés rég dekagramm sem akadt. A hiány, az
állandó vészhelyzet már felülírta morálunk,
mert akié a jelen, változtathatja a múltat,
és a jövőt is uralja, ameddig akarja. Örökké.
Itt a valóságkontroll cél és eszköz is egyben:
„ritka baromság”, CTRL C, és megtöri lelked.
Winston döntött, tenni felesleges, enni muszáj lesz.
Ó, Nagy Testvér, légy a vezérünk, áldd meg, amit te
adtál nékünk, vagy legalább mind vedd el a másét!