Vélhetően mindenkinek vannak gyerekkori emlékei kövekről, kavicsokról. Van, aki gyerekként a fél karját is odaadta volna egy-egy mutatós példányért, és hogy alig várta a családi nyaralást, amikor a tengerparton gyűjthette az értékes darabokat. Ezek akkor vetekedtek számára a gyémánt árával is. És hogy miért is gyűjtjük a különleges kavicsokat? A különlegességükért? A ritkaságukért? Vagy hogy magukban hordozzák azt, ami belőlünk hiányzik, és energiával töltenek fel?
Az ókori egyiptomiak mindenesetre tisztelték azt az aranysárga színű, líbiai üvegnek nevezett kőzetet, amit a Szaharában, a Líbiai-sivatag területén találhatnak a szerencsések. Az emberi kapzsiság nem ismerte a sivatag határait sem: a fáraók expedíciókat szerveztek fellelésére, amik dacoltak a hőséggel, szomjazással és az ellenséges törzsek támadásaival is.
Valószínűleg Howard Carter sem sejtette, mit talált, amikor 1922-ben felfedezte az egyetlen háborítatlan fáraó sírt a Királyok-völgyében. Tutanhamon sírjában található egy feljegyzés, miszerint az uralkodó ékszerét égi kövekből készítették, amelyeket a szolgái hoztak el – tehát már az egyiptomiak is tudták, hogy a fáraó függőjét díszítő szkarabeusz nem akárhonnan repült ide, hanem magából a világűrből.
Ezer tonna a Szaharában
Az ékszer anyaga ugyanis egy igen ritka tektitből származik. Ez a kőzet rendkívül magas nyomáson és hőmérsékleten, a meteor becsapódása/felrobbanása során jön létre, amely során a földkéreg megolvasztott és újrahevített kőzetei vegyülnek az űrkőzet darabkáival. A tektit definíciója szerint olyan amorf üveg, amely nagy kvarctartalmú kőzetolvadékból, mintegy 50 GPa feletti nyomáson és 1700 fok feletti hőmérsékleten keletkezik. Különleges tektitk nagyon ritkán jönnek létre, és igen kevés van belőlük a Földön. Ilyen többek között a líbiai üveg is, ami tulajdonságait illetően teljes mértékben megegyezik a hagyományos üveggel. A létrehozó aszteroida viszont valószínűleg nem érte el a felszínt, hanem nem sokkal a becsapódás előtt felrobbant, és a 2000 fokra felhevülő felszíni homokból létrejött az átalakult kőzet. A krátert viszont nem találják.
Az egyik leggyakoribb és egyik legkönnyebben fellelhető természetes eredetű üvegfelhalmozódás a világon a Szaharában van, ahol mintegy 1000 tonnányi lehet belőle. Tűző napfény mellett könnyen észrevehető, csillogása messziről elárulja a homoktengerben. Az ősember pattintott eszközöket készített belőle, manapság viszont a gyűjtők nagy kedvence, egy kis darabkát néhány tízezer forintért meg lehet vásárolni az interneten. Az utóbbi időben viszont olyan nagy lett a kereslet, hogy Egyiptomban törvényileg is betiltották a kivitelét. Aki ezt megszegi, arra hét év börtön vár.
Az ezotériában a betegségek gyógyítására használják. Hatékony lehet, ha elvesztettük kapcsolatunkat a Földdel, és úgy érezzük, bolygónk magunkra hagyott minket. A kő lehetővé teszi a különböző életekben létrejött korlátok feloldását, hatalmas életenergiát képvisel: segítségével képesek lehetünk megújítani életünket, és megvalósítani szándékainkat. Együtt rezeg a vesékkel és az epehólyaggal, emésztési- és anyagcsere-zavarokra is gyógyítólag hat.
Kozmikus erők kovácsolták
A líbiai üveg önmagában is különleges kőzet, viszont még különösebbek az úgynevezett Hypatia-kövek, amiket 1996-ban találtak az egyiptomi sivatagban. Felfedezője líbiai üveg után kutatott, ám attól is értékesebbet talált. A meteorit ugyanis a Naprendszeren kívülről származik. Összetétele alapján más meteoritokhoz képest szokatlanul sok szenet, és a megszokottól kevesebb szilikátot tartalmaz. Nagy arányban találhatunk benne továbbá policiklusos aromás szénhidrogéneket (PAH). Erről az anyagról azt érdemes tudni, hogy a csillagközi por fő összetevője a világűrben, és jellemzően a Naprendszerünk kialakulása előtti időkben keletkezett. A Hypatia-kövek ezenkívül tartalmaznak még elemi alumíniumot is, ami a Földön például nem is fordul elő, mert más elemekkel alkot vegyületeket.
Az meteor, amiből a Hypatia-kövek is származnak, anyagában és szerkezetében is eltérhetett a többi naprendszeri meteortól, ami alapjaiban változtathatja meg a meteorokról, a Naprendszerről a világegyetemről és az anyag keletkezéséről alkotott elméleteinket. Ha tehát a köveket alkotó űrkőzet valóban a Nap és a bolygók előtt – tehát 4,5 milliárd évnél korábban – alakult ki, az azt jelenti, hogy a csillagközi por, amiből a Naprendszer összeállt, valójában térben és időben is eltérő összetételű volt – véli erről Jan D. Kramers, a johannesburgi egyetem kutatója (a képen középen).
A szenzáció azért is érdekes, mert a Naprendszer születése óta nem sok csillagközi anyag maradt a Nap körül, az anyaga ugyanis ma már csillagunk és a bolygók részét képezi. Az viszont, hogy a csillagközi por – amit a meteor magával szállított – a Naprendszeren kívülről származik, extrém ritka. El tudjuk tehát képzelni, mekkora szerencse kell, hogy az a meteor földet is érjen, és aztán meg is találják.
Van viszont még egy anyag a csillagközi poron kívül, amit a meteor magával szállított: a benne található szén egy része ugyanis 150-200 mikrométeres nagyságú mikro-gyémántokká alakult. Azt már eddig is tudtuk, hogy a szén gyémánttá alakulásához extrém nagy nyomásra és hőmérsékletre van szükség. A természetben csak kétféle módon képződhet: mélyen a föld gyomrában vagy meteorok becsapódásakor. A Hypatia-kövekben talált gyémántok azonban még érdekesebbek: a tudósok szerint ezek olyan sokk-metamorfózis során jöhettek létre, amit nem tud produkálni sem a „Föld gyomra”, sem meteor-becsapódás. Ilyen mértékű erőt a szupernóva-robbanások során valószínűsítenek. A meteor tehát magával szállította ennek az irgalmatlan robbanásnak az anyagát is, ami rendszerint egy nagy csillag vagy fehér törpe összeomlásakor jöhet létre.
Értekezés a líbiai üvegről a 47. perctől
