Látványos koncertshow-val találkozott először a közönségével péntek este az Erkel Színház új stábja. A helyszínen az új szlogen szerint mindenhol – kivetítőkön, a falakon – „dobbant a szív.” Vagyis az új musicalszínház szlogenje mindenfelé szembejött azokkal, akik érdeklődtek a korábbi operajátszóhely profilváltása iránt. Volt itt még mindenféle: időkapszula, origamihajtogatás, kívánságlisták. Az igazi attrakciót azonban a szervezők szándékai szerint maga a show jelentette. A várakozás óriási volt, telt ház és kitapintható feszültség jellemezte a kezdetet. A visszaszámlálást követően pedig rögtön hangos ovációba kezdett publikum, pedig érdemben még nem is történt semmi.
Aztán elkezdődött a koncert. Főként magyar és néhány külföldi musical részleteit mutatták be a színpadon. Az új musicalszínháznak lesz saját zenekara és tánckara, ők is felléptek a nyitógálán. Vendégelőadók is, például Szinetár Dóra, vagy a nemzetközileg ismert holland Maya Hakvoort, aki több mint ezerszer énekelte Lévay Szilveszter és Michael Kunze Elisabeth-jének címszerepét. Szerepeltek persze az Erkel saját társulatának már korábban beharangozott művészei is: Feke Pál, Ember Márk, Veréb Tamás, Kovács Gyopár és Vágó Bernadett. Különösen a sorozatokból és filmekből is jól ismert Ember Márkért rajongott a közönség.





Ami a vezetést illeti, az új Erkelt főigazgatóként Szente Vajk, művészeti igazgatóként Cseke Péter irányítja. Egyelőre ők jegyzik egyébként még a Kecskeméti Katona József Színház vezetését is, csak fordított felállásban: ott Cseke a direktor és Szente Vajk a főrendező. Kérdés, hogy a jövőben ezek a pozíciók hogyan működnek majd párhuzamosan. Az új Erkel fejlesztési igazgatója Komáromi György lesz, aki korábban a Radnóti Színház gazdasági igazgatója volt, és ezen a területen tapasztalt szakembernek számít. Az új musicalszínház, mint ismert 2025-re 3,5 milliárd, 2026-ra 3 milliárd, illetve 2027-re 2,5 milliárd állami támogatást kap.
Bejelentették az új bemutatókat is: Juhász Levente-Szente Vajk-Galambos Attila A trón című musicalje szeptember közepén debütál majd az Erkelben. (Kecskeméten már játsszák a darabot Szente Vajk rendezésében.) Októberben az Elisabeth, novemberben az Apáca show, decemberben pedig az Álomutazó várja premierként a nézőket. A már korábban felkonferált Hogyan tudnék élni nélküled? februártól látható majd az Erkelben. A záróbemutató pedig márciusban lesz, mégpedig a Rebecca. A jegyeket már árusítják, 4-től 14 ezer forintig kaphatók.