Már szombat este posztolta Orbán Viktor a Facebookra anyák napi köszöntőjét, amely azonban leginkább saját kormányának dicséretéről, illetve az általa ígért családtámogató intézkedésekről szól.
„Holnap anyák napja. Aki gyermeket vállal, elismerést érdemel. Anyagit is. A családi adókedvezményt duplázzuk, és jön az élethosszig tartó adómentesség az édesanyáknak” - írta a miniszterelnök. A kommentelők többsége ne volt elragadtatva, elég sokan sérelmezték, hogy a kabinet a 30 év feletti egygyermekes anyákat nem veszi figyelembe a kedvezményezettek körének a kialakításakor, mint ahogyan például a gyermeküket egyedül nevelő édesapákat sem. De természetesen érkezett azért is bírálat, mert mindeközben szülőosztályokat zárnak be, nincs elég gyerekorvos, azt pedig nem választhatja meg egy édesanya, hogy melyik orvos vezesse le a szülését.
Átfogó reform és érzelmi támogatás nélkül téboly még több gyermeket vállalni ebben a pusztuló világban, ráadásul létezik toxikus feminitás isA kommentek között megjelent Vona Gábor is, a 2RK elnöke, aki szintén egy bírálatot intézett a miniszterelnökhöz: „Aki pedig gyermekként megszületik, megérdemli, hogy a kormány ne riogassa és mérgezze folyamatosan háborús plakátokkal, reklámokkal, hirdetésekkel! Isten éltesse az édesanyákat! Akik szintén ezt szeretnék a gyermekeiknek” - fogalmazott a politikus.
Orbán Viktor: Családi adóparadicsom lesz MagyarországTakács Péter elment egy felújított kórházba hibáztatni a Tisza Pártot a kórházfelújítások elmaradása miatt