Saját pártjukkal szemben is legyenek kötelesek fellépni a Fővárosi Közgyűlés tagjai minden olyan kormányzati törekvés esetén, ami Budapestet vagy az itt élőket hátrányosan érinti. - Ezzel egészítette volna ki a Fidesz fővárosi frakciójának etikai kódex kidolgozására vonatkozó előterjesztését Karácsony Gergely. A főpolgármester azt is beleírta volna, hogy a fővárosi képviselők nem állhatnak sem anyagi, sem más függőségben a kormánnyal, illetve a kormány tagjának tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társasággal.
A javaslat alig titkoltan a Fidesz-frakció képviselőit vette célba. Az idei vagyonnyilatkozatokból már kiderült, hogy Szentkirályi Alexandra frakcióvezető Kocsis Máténak, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének ad tanácsokat havi 1,7 millió forintért. De nem ő az egyedüli, aki havi apanázst kap a kormánypárttól, miközben a Fővárosi Közgyűlés tagja. A budapesti Fidesz-frakció tagjai közül Szécsényi Dániel például 1,1 millióért dolgozik szövegíróként a Fidesznek, Gulyás Gergely Kristóf és Radics Béla az Országgyűlés Hivatalának tanácsadója havi 200, illetve 900 ezer forintért, Szepesfalvy Anna a Fidesz országgyűlési frakciójának alkalmazottja havi 600 ezerért.
Megfosztaná a fideszes állásuktól a fővárosi kormánypárti frakció tagjait Karácsony GergelyEtikai kódex kidolgozására tett javaslatot a budapesti FideszAhogy arról korábban beszámoltunk: Kollár Kinga Tisza párti képviselő uniós felszólalása nyomán a Fidesz egész pályás letámadásának részeként a fővárosi Fidesz etikai kódex megalkotását javasolta a Fővárosi Közgyűlésnek, amely szerdai ülésén tárgyalta az előterjesztést. (Kollár arról beszélt, hogy hatékonynak bizonyult a Magyarországgal szemben indított uniós jogállamisági mechanizmus, a romló életszínvonal pedig az ellenzéket erősítette). A Kollár-féle megnyilatkozások elkerülése érdekében a fideszesek szükségesnek tartották, hogy a fővárosi közgyűlés tagjaira nézve kötelező érvényű szabályozást dolgozzanak ki, amely deklarálja a rájuk vonatkozó etikai/erkölcsi normákat. A szabályzatban rögzítenék a hivatali munkavégzés, az egyéb testületekben betöltött képviselet, illetve a közéletei szereplések alkalmával elvárható magatartási szabályokat, a budapestiek érdekeinek elsődleges képviselete érdekében. Ők is kitértek a másodállás kérdésére, de azt úgy szabályozták volna, hogy fővárosi képviselő nem vállalhat se másodállást, se civil szerepet, ami idegen befolyásolást feltételez.
Kocsis Máté nem árulja el, pontosan mivel is segíti a munkáját Szentkirályi Alexandra havi 1,7 millió forint közpénzértSzámadó Tamás főjegyző előterjesztéshez fűzött észrevételében azt írta, hogy a fenti szabályzat korlátozná a képviselői vélemény kifejtését, márpedig a képviselői munka lényegi tartalma a politikai vélemény szabad kifejtése. A közgyűlés végül mindkét javaslatot, tehát a Fidesz eredeti etikai kódexre vonatkozó előterjesztését és az ahhoz Karácsony Gergely által beadott módosítót is elvetette.
A Fidesz számíthatott erre, mert az ülés elején napirend előtti felszólalás keretében Szentkirályi Alexandra frakcióvezető bejelentette, összeférhetetlenségi eljárás elindítását kezdeményezik Kollár Kinga, a Tisza uniós és fővárosi képviselője ellen. (A képviselő egyébként nem jelent meg az ülésen.) Szentkirályi a tiszás politikus bocsánatkérését követelte és úgy vélte, le kellett volna mondania a mandátumáról, mivel „elárulta a hazáját”. A frakcióvezető erősen dramatikus hozzászólásában az összeférhetetlenség megállapítására tett javaslatot azzal indokolta, hogy Kollár Kinga közbizalmat megingató tevékenységet folytat. A főpolgármestert felszólította, hogy indítsa meg az eljárást. Az árulás az árulás – jelentette ki. A témában folytatott közgyűlési vita erősen felfokozott hangulatban zajlott. Déri Tibor (DK) szerint a kódex leginkább párthűségi nyilatkozatra hajaz. Azt kérte, hogy kezdjék magukon az erkölcsi elvek betartását, mindjárt azzal, hogy ne lopj. Szécsényi Dániel (Fidesz) magához képest egészen visszafogottan érvelt, szerinte etikai minimum, hogy az ország érdekei ellen senki nem léphessen fel. Bujdosó Andrea (Tisza) a Fidesz legnagyobb bankrablásáról, az elszegényedőkről és az elégtelen orvosi ellátásról beszélt.