Igen nagy a valószínűsége annak, hogy az elmúlt 30–35 év legmocskosabb választási kampánya elé nézünk. A Fideszben semmiféle gátlás nincs, minden rendelkezésükre álló eszközt mozgósítani fognak – jelentette ki a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) korábbi elnöke a Népszava Törésvonal című műsorában.
Kuncze Gábor kifejtette: mindez már csak azért is valószínű, mert a kormánypártok számára nagy a tét, hiszen – szavai szerint – a személyes tulajdonukban lévő tíz- és százmilliárdok sorsa forog kockán.
A volt politikus szerint most annyiban más a helyzet, hogy van egy esélyes ellenfél, és a Fidesz kommunikációs stratégiája látványosan kudarcot vallott: nem találják a fogást Magyar Péteren. Úgy véli, a hatalom maga fogja megalkotni azt az eszközt, amellyel később felléphet az ellenzéki kihívóval szemben. Így adódik a kérdés: eljutott-e már odáig az államszervezet, hogy például a szolgálatok vagy a rendőrség drogot helyezzen el a Tisza Párt elnökének autójában.
Magyar Péter: Kábítószert akar elhelyezni az Orbán-kormány a Tisza Párt munkatársainálSzeretném hinni, hogy ez nem lehetséges – vagyis hogy rendőrök, titkosszolgálati vagy rendészeti alkalmazottak ilyen eszközökhöz nem nyúlnának azért, hogy lebuktassanak egy ellenzéki politikust – fogalmazott. Azt a lehetőséget ugyanakkor nem zárta ki, hogy a hatóságoktól független szereplők ilyesmit megkísérelhetnek, majd értesítik a rendőrséget, amely azután hivatalból eljár. Kuncze Gábor szerint nem elképzelhetetlen, hogy valakinek már megfordult ilyen terv a fejében.
A volt pártelnök úgy látja: nem tudható, valóban veszélyben van-e a Fidesz hatalma, de az biztos, hogy a kormánypárt ezt így éli meg. Ugyanakkor az ellenzéket is veszély fenyegeti: Kuncze Gábor szerint a jövő évi választás az egyéni választókerületekben fog eldőlni.
Visszafelé sülhet el a csodafegyver, a Tisza előretörésével hátrányt hozhat a kormánypártnak a győzteskompenzációMegalapozatlan félelem, hogy veresége esetén az Orbán-kormány nem adná át a hatalmatKönnyen lehet, hogy amennyiben a Momentum Mozgalom, a Demokratikus Koalíció (DK) vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mindenhol indít jelöltet, akkor a Fidesz olyan helyeket is meg tud szerezni, ahol 2022-ben ellenzéki jelölt diadalmaskodott. Példaként Zuglót és Hadházy Ákost említette. Ez egy olyan probléma, amit kezelniük kell, ellenkező esetben a választók fognak úgy dönteni, hogy akkor senki más nem érdekel minket, csak a Tiszára szavazunk, de ahogy elnézem, a választók egy jelentős része nem így gondolkodik – tette hozzá.
Kuncze Gábor arra is figyelmeztetett, hogy sokan érdekeltek a NER fennmaradásában. – Nemcsak azok, akik milliárdokat kerestek, hanem azok is, akik intézményeket vezetnek. És ott vannak a közmunkások is, akiket könnyű megfélemlíteni azzal, hogy ha nem a Fideszre szavaznak, nem lesz munkájuk és fizetésük. Ez a réteg habozás nélkül a kormányt fogja támogatni, mert saját érdekének tekinti a rendszer fennmaradását – hangsúlyozta.
Gyárfás Tamás: Ez az életem, ennyi volt „Princz Gábor is arra kért, hogy tereljem Gyárfás Tamásra a gyanút” – Portik Tamás levelet írt a börtönbőlA néhai SZDSZ vezetőjét megkérdeztük a Gyárfás Tamás elleni ítéletről is – hiszen Fenyő János meggyilkolása idején a politikus volt a belügyminiszter. Ezzel kapcsolatban elmondta: véleménye szerint a korábbi sportvezető nem adott direkt és konkrét megbízást a gyilkosságra – már csak azért sem, mert nem ilyennek ismerte meg őt. Hozzátette: a merényletet megelőző évben a két üzletember kibékült, Fenyő János pedig kivonult azokról a területekről, ahol korábban konfliktusban álltak. – Nem vagyok meggyőzve, ugyanakkor elfogadom a bíróság ítéletét – fűzte hozzá.