110 embert igazoltattak a rendőrök azokon az általuk jogellenesnek nevezett gyűléseken, amelyek a csütörtöki, Hadházy Ákos-féle, Kossuth téri tüntetés után kezdődtek – közölte a rendőrség.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a demonstráció után a Momentum úgy döntött, elindul a Karmelitához, azonban a Lánchíd budai hídfőjénél rendőrsorfal állta útjukat. A tüntetők végül visszafordultak, hogy a Belügyminisztériumhoz menjenek, ám itt is rendőrök várták őket, és megkezdték az egyenkénti igazoltatásokat.
„Van egy álmom, hogy egy nap felkel a nemzet” – Véget ért a Kossuth téri tüntetés, a Momentum a Karmelita kolostor előtt folytatnáNégy személlyel szemben pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés, egy fővel szemben pedig a gyülekezési joggal való visszaélés miatt tettek szabálysértési feljelentést. Egy esetben a személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt került sor előállításra és feljelentésre. Két alkalommal kellett biztonsági intézkedést végrehajtani rosszullét miatt. Egy személyt elfogtak és előállítottak, mivel sikkasztás miatt körözés volt érvényben ellene.
A rendőrség hangsúlyozta: ahogyan eddig, úgy ezután is mindenki számára biztosítja a békés gyülekezés jogát, ugyanakkor figyelembe veszi mások jogait is – beleértve a fővárosban közlekedni kívánókat –, és érvényt szerez a hatályos magyar jogszabályoknak.
Hadházy Ákos egyébként kedden 17 órára újabb tüntetést hirdetett - ezúttal ismét a Ferenciek terére.
„A többi ember helyett is szégyelljük magunkat, hogy számukra nem fontos ügy a gyülekezési törvény”