„Széles körben hiteltelenné váló másodrangú filmsztár”, „bukott politikai szakértő” - mondta Donald Trump amerikai elnök nemrég George Clooneyról. A színésznek paradox módon kevés dolog mutatja meg annyira társadalmi hatását, mint az, hogy az amerikai elnök így beszélt róla és lőtt ezzel hatalmas kapufát. Clooneyt viszont nem csupán a több mint húsz évnyi aktív jótékonykodás, alapítványok létesítése, több száz millió dollárnyi adománygyűjtés, a Nobel-békedíjasoktól kapott kitüntetés, a Bob Hope Humanitárius Díj és az ENSZ békenagykövete cím emeli ki a hollywoodi sztárok közül, hanem épp az, hogy sehogy sem illik a “jófejkedő” hírességek sorába.
Ez utóbbi, a celebekre általában jellemző marketingelt jótékonykodást semmi nem írta le jobban az elmúlt években, mint a koronavírus-járvány kitörésénél elterjedt “We are all in this together” (Együtt vagyunk ebben) közösségi média trend. Az átlagembernek elég nehéz volt ugyanis azonosulniuk azzal, hogy Ellen DeGeneres, Amerika egyik legsikeresebb műsorvezetője a karantén miatt börtönnek érezte több millió dollár értékű, közel 1200 négyzetméteres otthonát vagy egyetérteni Madonnával, aki egy kádnyi, szirmokkal megszórt tejben fürödve üzente, a járvány pozitív üzenete az, hogy valójában mind egyenlőek vagyunk, mert a COVID nem válogat. Meg is kapja eleget a “liberális olvasztótégelynek” csúfolt Hollywood, hogy ezeknek a sztároknak az átlagpolgárok életéhez semmi közük: így változtatta a közvélemény önmaga karikatúrájává a U2 énekesét, Bonót, “Afrika önjelölt megmentőjét".
George Clooney megtalálta az utat a dollármilliárdos hollywoodi filmsztár, közben hiteles filantróp karakteréhez: szoros összhangba hozta társadalmi aktivizmusát a filmvásznon játszott szerepeivel.
Az etikus (mégiscsak életeket mentő orvosról beszéltünk) nőcsábászként a Vészhelyzetben megismert doki szerepével berobbanó filmsztárnak ebben 2005 hozta a fordulópontot, először a Sziriána című fimmel. Az alkotás a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások utáni közhangulatban jó ütemérzékkel szólt terrorizmusról, olajról és a hatalmi ágak kegyetlen viszonyáról, na meg persze az ellenük küzdőkről. Clooney karaktere merőben más is volt, mint a korábbról ismert könnyed szépfiú szerepei: a korábban megismert sármot szakáll és pocak mögé rejtette (15 kilót hízott a szerepéért). A kritikusok által is elismert filmet tetőzte a még abban az évben megjelent, a politikai játszmáktól és a szabad média szerepéről szóló Jó estét, jó szerencsét! című (általa rendezett) film is, amelyet akkor sokan a 2001-es terrortámadás utáni amerikai politika allegóriájának tekintettek. A filmeket nemcsak az Oscar-gálán mutatott elismerés emelte ki (Clooney három jelölést váltott egy legjobb mellékszereplőnek járó díjra), hanem egyrészt a kritikusok méltatása, másrészt a gratulálók névsora: filmipari kollégái mellett számos politikus ismerte el. A Clooney karrierjében bekövetkező fordulattal párhuzamosan erősödött jótékonykodó és politikai szerepe: különösen 2006 után rengeteget dolgozott az afrikai Dárfúrban dúló fegyveres konfliktusok áldozatainak segítéséért, a helyzet csillapításáért, rendszeresen tárgyalt politikusokkal (2009-ben Barack Obamával, hogy követet küldjön a szudáni régióba). Ezekben az években nevezte a The Guardian a “liberális Amerika hangjának”, majd a The Observer többnek, “mint egy újabb liberális Hollywoodból, aki talált magának egy ügyet” és állt mögé a közvélemény is. Ennek szemléletes példája, mikor 2012-ben Washingtonban, a szudáni nagykövetség elleni tüntetésen letartóztatták, pár órával később pedig posztok százezrei követelték a színész szabadon engedését (#freeClooney). Később feleségével, az emberi jogi ügyvéd Amal Clooneyval 2016-ban megalapította Clooney Foundation for Justice jogvédő szervezetet.
Mindeközben viszont a színész, habár később is számos politikai témájú filmet vállalt (Michael Clayton, A hatalom árnyékában), ugyanúgy játszotta időről-időre azt a csibész maszkulin karaktert, amely igazán híressé tette (Egek ura, Gravitáció - nem mellesleg a Nespresso reklámokban is).
A filantróp és a nők kedvence kettősséget ügyesen alkalmazta interjúiban is: egy, a sajtó által többször felvetett, lehetséges politikai karrierre gyakran csak úgy reagált, túl sok barátnője volt ahhoz, hogy ebben valaha gondolkodhasson.
Ezzel a magabiztos férfiassággal, a liberális, de alapvetően politikailag kívülálló karakterrel pedig a hollywoodi jófejkedő elitet kritizáló hangok olyannyira nem tudnak mit kezdeni, hogy George Clooney hatását még maga az amerikai elnök sem intézheti el csupán egy vállrándítással. Most épp annyira nem, hogy feleségét, Amal Clooneyt fenyegeti kitoloncolással az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu elleni háborús bűnvádak jogi támogatása miatt.
