Amikor szeptemberben észlelték a mennyiségi eltéréseket a vezeték két végén, először egyértelműen ki kellett zárni a vezetéken elkövetett lopást. Ehhez szakaszosan át kellett vizsgálni a 190 kilométer hosszú vezetéket, amely két méter mélységben fut a talajban – közölte a Mol a gárdonyi olajszivárgásról a Telex megkeresésére.
A portál azt követően fordult kérdéseivel a vállalathoz, hogy az Átlátszó arról számolt be, 487 köbméter gázolaj és benzin szivároghatott el a vezetékből és szennyezhette be a földet a velencei-tavi városnál. A portál szerint a Mol már szeptember 10-én észlelte, hogy nagyon sok üzemanyag hiányzik a vezetékből, de csak október 16-án zárták el a vezetéket, vagyis még több mint egy hónapig folyhatott ki az üzemanyag.
„A vezeték vizsgálataival párhuzamosan természetesen korlátoztuk az áthaladó üzemanyag-mennyiséget a vizsgálatokhoz szükséges minimumra, és az üzemanyag-szállítást részben vasútra tereltük át” – közölte most a Mol. Hozzátette, hogy a helyszín többszöri vizsgálata mellett sem merült fel olyan információ, például lakossági észrevétel vagy bejelentés, mely a szivárgást alátámasztja,
„ezért október 16-án kezdtük a vezeték feltárását Gárdony közelében, egy feltételezett illegális vezetékcsapolás felderítésére, amikor a szivárgást azonosítottuk”.
A Mol kiemelte, minden lehetőséget megvizsgált a szivárgás lokalizálására, még az Átlátszó szakértőjének a javaslatát is, de ha a teljes vezetéket víz alá helyezték volna, ahhoz 12 ezer köbméterre lett volna szükség. A szennyezett víz kezeléséről Pécsen kellett volna gondoskodniuk.
„Az általunk alkalmazott pozicionáló csőgörény technológia bizonyult a leghatékonyabbnak”
– közölte a vállalat.
A kármentesítés jelen fázisában az elsődleges cél, hogy az üzemanyag lehető legnagyobb hányadát kitermeljék a felszín alól. Ugyanakkor hosszabb távon, 10-20 éves viszonylatban, hogy az üzemanyag eltávolítása után a talajélet feltételei kedvezőbbé válnak, a talajban élő mikrobák az üzemanyagot (szénhidrogént) szénforrásként képesek lesznek hasznosítani, „megeszik” azt. A mikrobiológiai bontás feltételeit vizsgálni fogják – ígéri a Mol.
Egy hónap alatt csaknem ötszáz köbméter olaj szivárgott el egy MOL-vezetékből Gárdonynál