Ki hitte volna már a ’80-as években? Nőcsábász volt, kalandos fordulatokkal háromszor nősült a néhai keletnémet kommunista vezető, Erich Honecker (1912–94). Életének eltitkolt szerelmi szálai megbújnak a történelem durva szövetében. Korábbi házasságainak nyomát az NDK-ban megpróbálták végképp eltörölni,
elsőre ugyanis egy volt náci fegyőrt vett el, második feleségét pedig, a derék elvtársnőt csalta a leendő harmadikkal.
A fiatal ellenálló Honeckert 1935-ben tartóztatták le, hazaárulás címén börtönözte be Hitler diktatúrája. Brandenburgban tartották fogva, amikor kitört a világháború. A szaporodó légitámadások miatt rabtársaival együtt Berlinbe vezényelték romot takarítani. Pokoli munka volt. Lángtengerben kellett dolgozniuk védőruha nélkül; tüzet oltottak, leomló bérházakban lapátoltak, fel nem robbant bombákat talicskáztak.
Átmenetileg egy női börtönben szállásolták el őket, női őrséggel. Ott szeretett egymásba a fess politikai fogoly és a kilenc évvel idősebb özvegy, Charlotte Schanuel (1903–47). Az ostrom zűrzavarában az asszony megszöktette. Csakhogy odakint utcai harcok tomboltak, ezért az állandó életveszélyből pár nap múlva – mégis inkább visszacsempészte. Együtt, a vastag falak védelmében várták ki a fegyverletételt.
Szerény esküvőjüket 1946. december 23-án tartották, a tanúk a bukott rendszer fegyőrei voltak. Honecker az anyósáékhoz költözött, a karrierjét kockáztatva, külön a kommunista káderektől. Szigorú megrovást kapott. Charlotte már gyógyíthatatlan beteg volt, fél év múlva agydaganatban meghalt. Emlékét megőrizte a Stasi, de nem éppen kegyelettel: zsarolásra használható folt maradt a feltörekvő funkcionárius múltján.
A választékos eleganciával öltöző fiatalember belevetette magát abba, amitől megfosztotta kilencéves rabsága. Falta a nőket. Amikor kiderült, hogy hivatali helyettese, Edith Baumann (1909–73) gyereket vár tőle, kötelességtudóan elvette. Ám mire lányuk világra jött, az újdonsült apa már megint mást szeretett. Szenvedélye 1949-ben, a Sztálin 70. születésnapjára Moszkvába utazó küldöttségben szökkent szárba, és hazatérve sem hervadt.
A féltékeny feleség jelentette a Német Szocialista Egységpártnál, hogy férje halaszthatatlan mozgalmi munka ürügyén egész éjszakákra kimarad. Kérte, hogy a „csábító” úttörővezető-nőt büntetésből helyezzék le vidékre. A szőnyeg szélére állított pártmunkás a maga módján oldotta meg a helyzetet. Nem tizenöt évvel ifjabb szeretőjével szakított, hanem hogy viszonyukat törvényesíthesse, inkább beadta a válókeresetet.
A szeretőből előlépő Margot Feist (1927–2016) lett a végső, a közismert Honeckerné, befolyásos first lady és közoktatási miniszter, aki a dísztribünről integet a megvénülő főtitkár oldalán. Mindazonáltal a titkos a vészhelyzeti protokollban az állt, hogy háború esetén nem ő megy a férjével a politbüro wandlitzi atombunkerébe, hanem egy titkárnő.
Honeckerék végül, mint tudjuk, békében buktak meg. A harmadik asszonyra maradt, hogy a chilei száműzetésben ápolja és eltemesse az egykori szívtiprót.
